Instagram
Hol is jársz?

Ha ide keveredtél, akkor sok fényképet fogsz látni hétköznapi (vagy hétvégi) élményeimről. Ez a blog 2014 elején indult, célom, hogy azok a fényképek, amik nekem sokat jelentenek, de a közösségi oldalakra sok lenne kitenni, ill. fotós fórumokba nem elég erősek, megmutathassam valahol, ill. pár sorral kiegészítve némi élményt nyújtson az olvasónak. Néhány kulisszatitkot is felfedek időnként egy-egy fotó kapcsán. Az előző oldalamon 3 évig (2008 és 2011 között) Babanapló néven futott kicsit hasonló, de az kizárólag a gyerekemről szólt. Természetesen ő most is központi téma, hisz magamon kívül vele töltöm a legtöbb időt. :) Időnként visszatekintek, ha belefutok az archívumban olyan képekbe, amelyeket érdemesnek tartok újra megmutatni. Jó szórakozást kívánok!

2016-09-27 | hozzászólások (4) | Teljes cikk megtekintése

Vasárnap reggelre kifogytam az összes kifogásból. Van fényképezőgépem, az akkumulátor rohadtul nincs lemerülve, a memóriakártya tök üres… A nap már jó későn, 6:45-kor kel, a tájon még köd ül és határozottan lehet tudni, hogy a nap ki fog sütni és e két időjárási jelenség törvényszerűen ad fotótémát. Én pedig határozottan ébren vagyok. Össze kell szedni magam, ki kell menni és újra használni a fényképezőgépet, még akkor is, ha nem lesz más, csak a szokásos téma, amit a magam módján már kiveséztem jobbról is meg balról is… Öltözködés öt perc (reggelizés öltözködés közben), autóhoz ki, egy perc, tavakhoz el hét. Azaz éppen 13 perc és izzíthatom is a felszerelésemet. Ó de jaj! Ki számít rá, hogy két ijedt őzbak kerül elém? Én meg sem moccanok, nehogy a rémülettől a kelleténél gyorsabban elszeleljenek. Nézegetem őket még pár másodpercig, a géphez nyúlni ugyan nincs időm, de bánja kánya, úgysem lett volna belőle értékelhető kép, ellentétben a pillanattal, ami kárpótol majdnem mindenért.

Így kezdődik hát a sétám a töltésen, míg elérem a következő halastavat. Itt már „nádbelógás-mentesen” rá lehet látni a tóra. A pára kavarog, a nap pislákol, én pedig belélegzem a reggel hangulatát, illatát, szépségét. Pont, mint a régi, szép életemben, amikor még panelben laktam (a város legszélén, patakparton, apró erdő mellett) és minden áldott nap kötelezően kutyasétáltatással indult a reggel. Most nem hoztam az ember legjobb barátját, mert megöregedett és egy ekkora sétától egy hét betegállományba kellene mennie. Szerencsére tök süket és nem ébredt fel amikor 7-kor kiosontam a házból, így nem kellett elmagyaráznom neki, hogy az ő érdekében nem jöhet velem. De persze elhoztam volna, mert tudom, hogy a lelkesedése elfeledtette volna vele teljesítőképessége határait, nekem meg nem lett volna szívem magára hagyni és bíztam volna benne, hogy ez alkalommal talán jobban fogja bírni.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_01.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_02.jpg

Hallom ám, hogy hattyúk közelednek. Annyira bíztam benne, hogy közelebb merészkednek, netalán épp előttem szállnak le a vízre, esetleg pont velem szemben… Hát marhára nem így lett.  De festettek a tájba egy kis életet.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_04.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_03.jpg

Halastavak révén elkerülhetetlen, hogy ne jöjjön egyszercsak egy halőr, aki munkaköri kötelességből hazazavar. Most sincs ez másként. Mivel szégyenletesen keveset jártam ki az utóbbi sok hónapban (években?), az esélyem, hogy ismerős őrrel találkozom, hatványozottan mínuszos, így, amikor meglátom messziről közeledni, már készülök a védőbeszédemmel. De nincs rá szükség, annak ellenére, hogy nem ismerős - vagy csak nem ismerem fel, mert sajnos arcmemóriával minimális mértékben sem rendelkezem -, kedvesen szól hozzám és nem hogy nem zavar el, de még jó fotózást is kíván. Egy zabálni való vizsla van vele, aki hagyja magát megdögönyözni és csak az utolsó pillanatban iramodik a gazdája után. Kép sajna nincs róla, mert épp pókhálókat fényképezek és makró cucc van a fényképezőgépemre tekerve.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_05.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_06.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_08.jpg

A nap lassan, de biztosan felszippantja a párát. A madárvilág nagyon gyér, riogatják őket, hogy ne dézsmálják meg a halakat.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_07.jpg

Akik amúgy meg egy általam nem ismert okból egyfolytában ugrálnak, hatalmas csobbanásoktól visszhangzik a környék. Arra gondolok, hogy el kellene valahogy csípni egy csukafejest… És amikor épp az egyik hattyút állítom be a célkeresztbe, a háttérben egy halacska úgy dönt, hogy ő pont akkor akar körülnézni a vízfelszín felett. :)

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_09.jpg

Visszaúton még lövök párat. Nem tudom, hogy jut eszembe pitypangot fotózni… Azt hiszem, a harmatcseppes koronája mellett a piros szára ragad meg.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_10.jpg 

Kicsit közelebb mentem, mert a harmatcseppek megunhatatlanok. Legalábbis számomra.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_11.jpg 

Két óra elteltével érek vissza az autóhoz. Semmi nem történik, csak azt érzem, hogy sokkal sűrűbben kellene így kezdeni a napot. Sokkal, sokkal sűrűbben.

Augusztus első hétvégéje

A hidegfronttal karöltve érkeztünk a Pápa szomszédságában fekvő Tölgyerdei-tó névre hallgató vendégházhoz. Addigra a sok-sok éve összeszokott társaság nagy része már belakta a helyet. Jómagam másodszor csöppentem közéjük és bár a három évvel ezelőtti első találkozásunk egészen jól sikerült (zárójelben jegyzem meg, hogy idegenekkel meglehetősen antiszociális bírok lenni  – ez úton is kérek elnézést minden érintettől), döntésemnek, hogy idén is velük töltöm ezt a hétvégét, a számomra rendkívül vonzó tavacskának volt köszönhető. Amikor sok hónappal korábban megláttam a fotókon, hogy hol fog tanyázni a társaság, elképzeltem magam, amint a tóparton hemzsegő békákat cserkelem, miközben semmibe veszek mindenkit, aki ember. Persze ez csak vicc (…de mint azt tudjuk, minden viccben van egy kis igazság).

Szokásomtól eltérek, kicsit borítok a képek kronológiai sorrendjén, hogy szemléltessem az utolsó mondatomat. Mindenképpen érdemes rákattintani a képre, hogy kitöltse a képernyőt. (Már, aki nem valami miniatűr mobileszközön próbálkozik látni valamit belőle.)

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_09.jpg

…szóval a késő délutáni órákban végre megérkeztünk és bár nem volt már meleg a levegő, a medence vize Péterért kiáltott és hiába próbáltam vitázni, a víz vonzása sokkal erősebbnek bizonyult erőtlen anyai érvelésemnél, mint például: „hideg van”, „fázni fogsz”, „meg ne fázz nekem bakker!”. Nagyon hamar beláttam, mindenki jobban jár, ha gyorsan elhallgatok.

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_01.jpg

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_02.jpg

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_03.jpg

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_04.jpg

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_05.jpg

Néhány felnőtt szintén bemerészkedett, ekkor még nem tört ki a vihar, csak ijesztegetett bennünket.

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_06.jpg

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_07.jpg

 „- Ugye megmondtam, hogy fázni fogsz!” :D

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_08.jpg

Maritól még az első este folyamán határozott felkérést kaptam két imádott kutyájuk megörökítésére, mert állításuk szerint ők nem tudnak jó képet készíteni róluk. (Ezt azért cáfolnám.) Egyes körökben valamiért az a tévhit terjeng rólam, hogy tudok fotózni (szerintem jó a marketingem) és mivel nem szerettem volna csalódást okozni, szombaton megpróbálkoztam a feladattal. Sok kép készült, ez az egyik. :)

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_11.jpg

A front ellenére és Péter nagy örömére szombatra is strandolás-képes maradt az időjárás. Önbizalommal telve próbálta Tomit a szocializmusból itt maradt gumimatracával együtt felborítani. Nem járt sok sikerrel.

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_10.jpg

 Lehetőség volt kis kenuzásra is a tavacskán...

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_12.jpg

A gyerekes családdal tettünk egy városi sétát, evés-ivást. Egészen szürreális élményben volt részünk a pizzériában, ahova betértünk. Na jó. A szürreális, lehet, hogy túlzás. Nevezzük rendkívül szokatlannak. :D Az első furcsaság az asztalok mérete volt, amire maximum két tányér fért el, ha jóindulatúak vagyunk, de négy szék volt körülötte. Rendeltünk, ami úgy nézett ki, hogy a pizza feltéteket  be kellett ikszelnünk egy nyomtatványon (én mondjuk ilyennel még nem találkoztam, de más már igen, úgyhogy ez talán nem is furcsaság). Aztán a rendelés után meglepően hamar hozta a felszolgáló fiú  az első pizzát. Volt ám nagy öröm és boldogság! Hogy nem kell sokáig éhezni… Egészen addig, amíg a második pizza nagyjából egy pizza-sütésnyi idővel később érkezett. A harmadikra pedig még pont ugyanannyit kellett várnunk. Ki is következtettük, hogy valószínűleg egyszerre csak egy darabot tudnak készíteni. Megoldódott hát a kis-asztal rejtély: egyszerre csak egy tányér van az asztalon, mert  mire kiér a következő adag étek, az előző már elfogy.  Így esett hát, hogy kint ülvén a hidegfront jóvoltából felfrissült levegőn, de a tűző napon, olyan gyönyörűen leégtünk, mint annak a rendje. :) (Hányan kérdezték tőlem az idén, hogy bírok ilyen barna lenni! Na például ekkor kaptam egy nagy adag színt, az biztos.) 

Pápa parkjában, él az ország legnagyobb átmérőjű platánfája, ha jól emlékszem, 10 méteres (közben leellenőriztem, a google is így tudja). Aki arra jár, ne felejtse el megnézni, mi is pont így tettünk. Szimpla lustaságból nem vittem magammal a fényképezőgépet (sürgősen be kell szereznem egy zsebben hordhatót), így a mobillal „bénáztam” néhány emlékképet.

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_13.jpg

Visszatértünk a bázisra, ahol mindenki talált magának elfoglaltságot. A srácok például titanikosat játszottak.

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_14.jpg

És én mit csináltam? ... Amiért jöttem. :) Váratlanul ott termett előttem ez a kis cuki kecskebékaság és hagyta magát megörökíteni. A többi mind elszelelt, de ő kedvelt engem. Azonban az eredeti tervemmel ellentétben nem vontam ki magam teljesen a forgalomból, hisz sok szerethető ember kószált körülöttem, békából meg ugye csak egy volt.

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_15.jpg

Vasárnap búcsúzóul Pétert szórakoztatta a férfinép, miközben én Mónikával ültem a stégen (vele már három évvel ezelőtt is erősen szimpatizáltam, most meg aztán még jobban) és fotóztam a röpképtelen, mégis határozottan repülő gyerekemet. :D

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_17.jpg

tollar_eszter_papa_tolgyerdeito_16.jpg

Élmény volt a hétvége, ez úton is köszönjük a szervezést és a társaságot!

2016-08-28 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Az utóbbi időben nem vagyunk sűrű vendégek a homokbányában, ha mégis megtörténik, akkor igyekszünk azt emlékezetessé tenni. Júliusban esett meg, hogy 3 lánnyal, 3 fiúval, 3 kutyával megszálltuk a területet. Az anyukák száma 4 volt a kerékpáré pedig 1, azaz egy. Két autó is részt vett az akcióban, de azok csak a sorompóig közlekedtek. Pontosan eddig.

A „férfinép” pedig hozta a formáját. :)

tollar_eszter_homokbanya_bajcsa_01.jpg

A nap sütött a kerékpár pihent, Vera pedig nem tetszik magának ezen a képen, de engem ez speciel  nem érdekel, mert jól sikerült életkép és a kutyák is mind látszanak rajta.

tollar_eszter_homokbanya_bajcsa_02.jpg

Egészen szürreális – vagy inkább ideális – élmény, hogy amikor itt vannak a gyerekek, nekünk állítólagos felnőtteknek semmiféle gondunk nincs a kiskorúakkal, max. annyi, hogy már előre rettegünk, hogy fogjuk megszabadítani a ruháikat a homoktól…  – majd arra jutunk, hogy szélmalom-harc, úgysem sikerülhet, ezért mielőtt megpróbálkoznánk a feladattal, már gondolati szinten fel is adjuk.

tollar_eszter_homokbanya_bajcsa_03.JPG
fotó: Csilla

Nálam nem volt rendes fényképezőgép, csak mobil (mint azt már emlegettem, egy ideje „le vagyok ülve” fotózás szempontjából), de Csillára mindig lehet számítani ez ügyben, és nem is lustálkodja el a dolgot. Így készült ez a repülős fotó is. A fiúk leginkább így néztek ki, de inkább nem is néztük őket, olyan hajmeresztő röppályákat írtak le.

tollar_eszter_homokbanya_bajcsa_04.jpg
fotó: Csilla

A következő kettő kép mobilos alapokon nyugszik.

tollar_eszter_homokbanya_bajcsa_05.jpg

tollar_eszter_homokbanya_bajcsa_06.jpg

Végül egy búcsúzós, ahol Vera már kevésbé elégedetlen a megjelenésével.

tollar_eszter_homokbanya_bajcsa_07.jpg
fotó: Csilla

Ezzel nem ért véget a nap, kizuhanyoztuk a gyerekeket a homokból, a felnőttnek nevezettek a teraszon telepedtek le, a gyerekek meg jórészt a lakásban üvöltöztek, hogy meghallják egymást, meg olyanokat csináltak, amit ha megláttunk, azonnal rájuk szóltunk, hogy ezt ne, de nem voltunk elég hangosak, ezért meg sem hallottak minket, ha meg mégis, akkor nem törődtek velünk. Így esett, hogy ha a lakásban volt dolgunk, akkor próbáltunk rájuk sem nézni, úgy elintézni a dolgunkat.

Este 11 körül alakult úgy, hogy a szomszédaink végre fellélegezhettek, mert nagyjából kidőltünk. 
. . .  de a nyárnak itt még nem volt vége... :)))

 Régebbi homokbányás esetek 
HOMOKBÁNYA KALAND
180 PERC HOMOKBÁNYA 11 PILLANATA
A SHOW FOLYTATÓDIK
ÉLET A HOMOKBÁNYÁBAN

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.