Instagram
Hol is jársz?

Ha ide keveredtél, akkor sok fényképet fogsz látni hétköznapi (vagy hétvégi) élményeimről. Ez a blog 2014 elején indult, célom, hogy azok a fényképek, amik nekem sokat jelentenek, de a közösségi oldalakra sok lenne kitenni, ill. fotó megosztó oldalakra nem elég erősek, megmutathassam valahol, ill. pár sorral kiegészítve némi élményt nyújtson az olvasónak. Néhány kulisszatitkot is felfedek időnként egy-egy fotó kapcsán. Az előző oldalamon 3 évig (2008 és 2011 között) Babanapló néven futott kicsit hasonló, de az kizárólag a gyerekemről szólt. Természetesen ő most is központi téma, hisz magamon kívül vele töltöm a legtöbb időt. :) Időnként visszatekintek, ha belefutok az archívumban olyan képekbe, amelyeket érdemesnek tartok újra megmutatni. Jó szórakozást kívánok!

2015-05-25 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Nyugaton a helyzet változatlan, ahogy az utóbbi években lenni szokott, egy szál árva levelibékát sem találok ott, ahol anno százával tanyáztak. Azért én megyek becsülettel, amikor csak tudok (talán kicsit ritkábban) és használom a fényképezőgépet, még akkor is, ha látszólag nincs is mit fotózni.

„alszik a semmi
összekoccan hang és csend
élet születik”

Igaz ugyan, hogy kis barátaim elkerülik a környéket, némi vigaszt nyújt számomra, hogy majd mindig lehet itt látni jégmadarat (fotó nincs róla, mert szemmel is kihívás lekövetni), fekete gólyát és ma először hallottam a nádas mélyéről bölömbikát is megszólalni. Csak, hogy néhány különlegesebb állatot említsek. :)

2015-05-20 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Ez itt a Csobánc teteje messziről:

 

Ők ketten a Dóra meg én, ahogy a Balaton-felvidéki táj szépségét tovább fokozzuk. Hisz mint tudjuk, minden képre kell egy kis piros, egy kis fehér és a Szentgyörgy-hegy. :)

 
Fotó: Iza

Ők öten pedig az Ötösfogat, akikről már hallhatott az, aki szorgalmasan olvassa ezt a blogot. :) Csak hogy kettőt említsek:

ÖTÖSFOGAT KIRÁNDUL
OKTÓBERI PIKNIK TIHANYBAN
  +1, a csonka ötösfogat   
FŐPRÓBA

 

Csúcstámadás előtt megálltunk falatozni, hogy bírjuk a ránk váró megpróbáltatásokat. Egyesek leültek, mások állva várták a folytatást, a legkényelmesebbek elheveredtek a pázsiton (oké, lehet, hogy inkább száraz fűcsomók voltak) és onnan fotózták a többieket. Upsz! Ilyenből csak egy darab volt. Én! :)

Majdan elértük célunkat. Ezzel nem voltunk egyedül, mindenfelé emberek heverésztek és andalogtak.

Mi újabb csoport(mozgó)kép helyszín után kutattunk. Vállaltam, hogy kipróbálom ezt a falmaradványt, hogy megfelel-e az elképzeléseinknek. Én elégedett voltam vele, testbeszédem is erről tanúskodik.

 
Fotó: Dóra

Iza győzelmet aratott tériszonyán, nagyon büszkék voltunk rá. :)

 

Kinga is összeszedte magát, majd hármasban lejtettek egy laza denszet. Mondjuk Iza inkább egy forgalomirányító rendőr képét mutatta, Kinga óvatosabb volt, bal kezével biztosította magát leszédülés ellen, de Dóra hozta a tőle megszokott és jogosan elvárható viselkedésformát. Laza volt és képlékeny. :D

 

Magam nem igazán hittem benne, hogy négyen is elférünk a falon a nélkül, hogy egyikünk le ne zuhanna a mélybe… Aztán rövid rábeszélés után mégis csatlakoztam a hármakhoz, Móni pedig elkészítette a szükséges felvételeket. Kicsit ugyan nehezen találta meg az exponáló gombot, de ügyesen „táv-vezéreltük”, így ezt a projektet is siker koronázta.

 

Azt nem tudom, hogy a mi halált megvető bátorságunk látványa késztette ezt a tagot arra, hogy felmásszon erre a sokkal veszélyesebb helyre, de a lényeg, hogy megtette, én pedig jól lefényképeztem. Ha meglátná, tutira lecserélné a facebookos profilképét erre a felvételre. :D

Amúgy a kilátás ilyen (is) volt.

 

Ideje volt visszatérnünk a bázisra, hát méltó búcsút vettünk a Csobánctól.

 

A többiek is fotózgattak, ami azért nagyon jó, mert hiába van nekem több rutinom benne, mégis alapvető dolgokat felejtek el megörökíteni. Mint például ezt a látképet, aminek azt a címet lehetne adni, hogy „ott voltunk fent”.


Fotó: Móni

Elértük az autót, padlógázzal hamar Hévízen találtuk magunkat, várt minket Dóra tortája, amit születésnapja alkalmából készített neki egy kolléganője. Igaz ugyan, hogy a nagy nap márciusban volt, de azt gondolom, hogy a szándék a fontos, na meg ami késik, nem múlik… és sorolhatnám még az ide vágó frappáns szólásokat, de összpontosítsunk a lényegre, a meggyes sacher tortára! A látvány magáért beszél, nyugodtan lehet irigykedni, hisz a torta legalább olyan finom volt, mint a megjelenése.

Az úton megemlékeztünk néhány fiúról, akik szintén tagjai voltak ennek a csapatnak… Egészen addig így volt ez, amíg én bele nem kerültem. (Na jó. Talán kicsit tovább.) Egyszer felvetettem a lányoknak, mi lenne, ha a következő bulit a srácok nélkül hajtanánk végre. Nagy meglepetésemre az ötletem pozitív visszhangra lelt. Kipróbáltuk és olyan jól működött, hogy ha nem tévedek, akkor többé nem is lettek meghívva. De ennek már közel 10 éve, így nem kizárt, hogy némiképp megcsal az emlékezetem. Ez a momentum lehet, hogy nem vet jó fényt a személyiségemre, de ez is én vagyok, hát vállalom. :) Dóra „szerényen” így emlékezett vissza:
„A bölcsesség olyan fokán állok és olyan mértékű élettapasztalattal rendelkezek, olyan okos és intelligens vagyok, hogy valószínűleg nem is tudnék miről beszélgetni velük.”
Eléggé röhögtünk, na. :D (És csak remélni tudom ismételten, hogy ők nem olvassák a blogomat.)

 

6 óra körül Mónit elkísértük a buszhoz, ami hazaszállította... Majdnem sikerült magunkat lebeszélni a szokásos fagylaltozásról, mondván, hogy el vagyunk telve a tortával (na meg fogyókúrázunk – oké ez egy rossz vicc). Persze a józan észt ismét felülírta az ínycsiklandozó fagyi gondolata, a vacsora amúgy sem volt még készen, addig meg ki kellett húznunk valahogy… Csupa kiváló érvet sikerült felsorakoztatnunk, büszkék voltunk magunkra. Ismét. :D

 
Fotó: Iza

…ki is húztuk. Vacsora előtt 100%-os gyümölcskoncentrátummal fertőtlenítettünk, én konkrétan a gyerekemtől elkapott náthámat szerettem volna megsemmisíteni a nedűvel.

 
Fotó: Nokia Lumia 635

A pálinka mellé járt néhány poháralátétté avanzsált memóriakártya (nem az a fajta amit a fényképezőgépekbe szoktunk helyezni, hanem, amit gyerekeknek gyártanak, hogy okosodjanak általa), ki is választottam a nekem valókat.


Fotó: Nokia Lumia 635

Meglepő hatást gyakorolt rám az alkohol, egyszer csak a konyhában találtam magam, amint Dórának segédkezem a főzésben. Többre nem emlékszem. :D


Fotó: Iza


Lehet, hogy némiképp megtévesztő volt a kirándulással kapcsolatos leírás, hisz a Csobáncra vezető útvonal igazán barátságos és könnyen teljesíthető, bátran ajánlom akár kisgyerekes családoknak is, szerintem a nyáron még én is visszatérek ide gyerekekkel. :)


Nagyjából pont fél éve Sziluval voltam a Csobáncon (életemben másodízben, de az elsőre nem emlékszem, mert voltam vagy 3 éves), az sem volt rossz, de leginkább /nyomdafestéket nem tűrő jelző/ jó volt. :)

FOTÓÉVZÁRÓ SZILUVAL

2015-05-05 | hozzászólások (4) | Teljes cikk megtekintése

Két hete terveztem már, hogy visszatérek erre a kis tóra. Pár napja már ugyan voltam egyszer Laurával, de megtréfáltam magamat, nem hoztam magammal memóriakártyát. Ma azonban tökéletesen felkészültem, konkrét elképzeléssel érkeztem, miszerint brekegő (felfújt hanghólyagú) tavi békát fogok fotózni szemből, ahogy tükröződik a kristálytiszta vízfelszínen. A vízi boglárka is szerepelt a lefotózni valók listájában, ezzel kezdtem:

 

Lopakodó üzemmódban gázoltam a vízben, vártam, hogy a békák rázendítsenek, de nem nagyon akaródzott nekik. Vagy a szél szegte kedvüket, vagy a délelőtti napszak nem kedvezett a produkcióhoz, nem tudom. Nagy bánatomra keveset és kevesen zengedeztek, ráadásul meglepően ijedősek is voltak. Ezzel a tökéletes kép reménye elszállt, de azért fotóztam tovább egyebeket, pl. egy tollpihét.

 

Persze lencsevégre akadt néhány béka is, de azok csak arra voltak jók, hogy a fényképezőgépem zárszerkezete kopjon. :)
Aztán találtam egy példányt, aki egész nyugodtan viselte a közelségemet, ezt ki is használtam, kényelembe helyeztem magam vele szemben és vártam. Közben a mellcsizma rövidnek bizonyult, a nagy helyezkedésben beszivárgott a víz, ami nem okozott különösebb traumát, hisz jó meleg volt a levegő, így csak kicsit fáztam. :)
Aztán rázendített a kis drágám, válaszolva a távolabb brekegő társainak. Csak nagyon rövid ideig produkálta magát és nekem nem sikerült elcsípnem, amikor hanghólyagja elérte a legnagyobb méretét. És nem is tükröződött a kristálytiszta vízfelszínen, de azért örültem és bizakodtam, hogy terem még babér mára.

 

Aztán nem termett, csak néhány egyszerű békás fotó jutott a 3 óra alatt.

Volt egy erdei béka is. Azt szerettem volna hinni, hogy mocsári, mert akkor a jövő évre nézve biztosított lehetett volna a kék béka fotózás. :) Aztán szépen meggyőztem magam, hogy erdei. Ha elcsíptem volna a grabancát, akkor meg is bizonyosodhattam volna felőle, így viszont csak az eszemre hallgattam. Ezzel megadtam az esélyt annak, hogy mégis mocsári volt. :D

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.