Instagram
Hol is jársz?

Ha ide keveredtél, akkor sok fényképet fogsz látni hétköznapi (vagy hétvégi) élményeimről. Ez a blog 2014 elején indult, célom, hogy azok a fényképek, amik nekem sokat jelentenek, de a közösségi oldalakra sok lenne kitenni, ill. fotós fórumokba nem elég erősek, megmutathassam valahol, ill. pár sorral kiegészítve némi élményt nyújtson az olvasónak. Néhány kulisszatitkot is felfedek időnként egy-egy fotó kapcsán. Az előző oldalamon 3 évig (2008 és 2011 között) Babanapló néven futott kicsit hasonló, de az kizárólag a gyerekemről szólt. Természetesen ő most is központi téma, hisz magamon kívül vele töltöm a legtöbb időt. :) Időnként visszatekintek, ha belefutok az archívumban olyan képekbe, amelyeket érdemesnek tartok újra megmutatni. Jó szórakozást kívánok!

2016-05-04 | hozzászólások (2) | Teljes cikk megtekintése

Az idei tavaszomat nagy sajnálatomra nem a kis tavacskákban való lopakodás jellemezte, mint tavaly, pedig számomra ez az  igazi lélekgyógyító élmény. Ha  épp nincs mit gyógyítani rajta, akkor raktározok belőle és később használom fel a muníciót. A tavalyi készletek azonban kifogytak és idén is csupán egy alkalommal vettem fel a mellcsizmámat, szóval senki ne csodálkozzon a környezetemben, ha időnként idegösszeomlást kapok. :))) Ezt az egy alkalmat Szilárdnak köszönhetem, akit inkább a nagyvadak villanyoznak fel, de imádja ezeket a vizes élőhelyeket is, főleg amikor a vöröshasú unkák szomorúnak ható, lágy éneke tölti be az erdő csendjét. Ezen a szombat délutánon (ami több, mint egy hónapja volt már) kaptunk az unkaszó mellé egy kis aláfestést, a közelben fakitermelést folytattak. Nekem sikerült agyban leválasztanom a két hangforrást, és képes voltam csak a békák énekét kiszűrni és befogadni, Sziszi azonban tiszta ideg volt (hogy úgy mondjam) és több ízben is felhívta a figyelmemet a természetidegen zajra, gondolom azért, hogy ne csak ő szenvedjen miatta. Sose bocsátom meg neki. :D

Nem volt olyan meleg, mint az elvárható lett volna egy vízi kalandhoz (már ha a békafotózást kalandnak lehet nevezni), Szisz’ hezitált, de nekem nem voltak kétségeim afelől, hogy bevetem-e magam a tóba.

tollar_eszter_00_fodoszilard.jpg

Nem sokkal az után, hogy nekiálltunk vadászni az unkákra, az „erdőirtóknak” lejárt a munkaidejük, így zavartalanul élvezhettük a természetnek ezt az érintetlen kicsi szigetét.

Lassan hangolódtam rá a mozdulatlanságra, így aztán egy ideig csak a vízből kiálló növényeket tudtam fotózni.

tollar_eszter_00_viz.jpg

Az unkák amilyen hangosak, olyan jól tudják álcázni magukat, ráadásul még szégyellősek is. Ha egy éneklő példányt észre akar venni az ember, akkor nagyon óvatosan kell a hangforrás irányába araszolnia. De ez sem elég ahhoz, hogy le is tudja fényképezni, mert amint észrevesz a kis bestia, azonnal visszavonulót fúj és láthatatlanná válik. Az esetek kb. felében el is iszkol. Amennyiben marad a helyén, csupán két apró gombocska látszik a víz felszínén (ezek természetesen a szemei). Innentől nyílik esély arra, hogy újra szóba elegyedjen az unka-lányokkal, egy idő után elkezdi felfújni hanghólyagját, majd egyre bátrabb, nagyobb és hangosabb lesz. A klubban azt kérdezték, hogy kb. mennyit kell várni erre a pillanatra… Nagyon nehezen tudtam megsaccolni, de úgy 5 percre taksáltam ezt az időt. Fotózás közben nem igazán érzékelek semmit, sem az idő múlását, sem a fázást, sőt a vízben töltött idő alatt még a kínzó köhögésem is parkoló pályára került.

No, jöjjenek a képek! Ő volt az első, akit sikerült becserkésznem, de nem kultiválta a jelenlétemet és 4-5 expo után faképnél hagyott.

tollar_eszter_01_voroshasu_unka.jpg

A következő viszont nagyon bátor volt és bár több ízben is gyanakvóan elhallgatott, újra és újra lázba jött és úgy döntött, hogy nagy eséllyel ártalmatlan vagyok rá nézve, így inkább választotta szerelmi énekét, mint a megfutamodást. Álmaim netovábbja volt, amikor ebbe a totális ellenfénybe került, ill. én tudtam úgy helyezkedni, hogy oda kerüljön, és még arra is volt lehetőségem, hogy a blendét állítgassam.

tollar_eszter_02_voroshasu_unka.jpg

tollar_eszter_03_voroshasu_unka.jpg

Ugyanaz a példány kevésbé izgalmas fényekben, de ez inkább hat természetesnek, mint az előző kettő, habfürdőzést idéző felvétel. Ezért ez a kép is a szívem csücske. :)

tollar_eszter_04_voroshasu_unka.jpg

Aztán Szilárd finoman szólítgatni kezdett, és a part felé orientálódott, ezzel durva célzást téve, hogy ő már visszaöltözne civilbe, azaz menjünk haza. Persze, maradhatunk is, nyugodtan fotózzak csak tovább – mondta –, ő majd ellesz a parton.  Meg is próbáltam, de azzal a tudattal, hogy rám vár, nem tudtam ellazulni, így beletörődtem, hogy mára bezárt a bazár. :)

Már majdnem nekiálltam átvedleni, amikor felfigyeltem a partközelben egy kis tavi békára, ott tette-vette magát, én pedig lementem a szintjére és össztűz alá vettem. Szilárd meg engem, de nekem erről sejtelmem sem volt (talán egy kicsi), akkor szembesültem vele, amikor megkaptam tőle a két videót, amiket eggyé faragtam és most meg is mutatom. Nem nevezném fordulatokban gazdag filmnek. :D

És íme a végtermék:

tollar_eszter_05_tavi_beka.jpg

NÉZD MEG A TAVALYI ÉLMÉNYEIMET!
ÉNEKLŐ TÓ AZ ERDŐ MÉLYÉN
A PARADICSOMBAN
BÉKALILIOMOK
NÁSZELŐ
DRÁGA KIS KÉKSÉGEIM

…avagy az Ötösfogat újra kirándul.

Hol is folytassam… Ja igen… Ismét eljött az április, mint annyiszor. Botrányosan keveset voltam békát fényképezni, számszerűsítve egyszer, de arról még nem olvashattatok, mert lusta disznó vagyok és mert fontosabb dolgokkal kellett foglalkoznom. Meg voltam még egyszer, akkor viszont nem láttam békát, csak szép tavaszi sarjadó leveleket. Majd az is jön… De mindezt megelőzi a mostani feltöltő – mégsem wellness – hétvége beszámolója, ami szintén fix áprilisi (nagy ritkán májusi) program. Ha valaki még nem ismerné az előzményeket, röviden és velősen vázolom: Dóra és Iza, mint megannyi honfitársunk, messzi külhonba kényszerültek munkát vállalni idestova „ki sem merem számolni” hány éve, amiből nyilvánvaló okok miatt nem fognak egyhamar kikeveredni. No, de ennyi pont elég  a szomorú magyar valóságról, fordítsuk vidámabbra a szót! A szabadságukat évente két részletben veszik ki, tavasszal és ősszel, az itthon töltött napjaikat pedig majdhogynem órára beosztják, ilyenkor tudunk egy kis időt együtt tölteni. Kivéve, ha felmondanak és 4 hónapig nem dolgoznak, olyankor beesik egy-egy bónusz találka, de az ilyesmi nem fordul elő túl sűrűn... Pont ahányszor idén áprilisban én békát fényképeztem. Megvan a megfejtés?

KORÁBBI ÉLMÉNYDÚS KIRÁNDULÁSAINK
MÓNINÉLKÜLISÉG
ÖTÖSFOGAT KIRÁNDUL

OKTÓBERI PIKNIK TIHANYBAN
FŐPRÓBA
ÖTÖSFOGAT CSÚCSTÁMADÁSON

Az idei tavaszi kirándulás helyszíne a múlt év őszén eldőlt (Szentbékkála, Kőtenger), az időpont pedig pár hete. Jött a kérdés, hogy jóé-e nekem az a bizonyos hétvége, de legyen jó, mert nincs alternatíva. Naná, hogy jó lett! Szombaton délután 6-ra fognak Budapestről érkezni, addigra pont odaérthetünk mi is. Persze kaptak még ¾ órát, addig is nyugodtan elő tudták készíteni a vacsorát. Dóra kegyetlen, ha felajánlom neki a segítségemet a konyhában, habozás nélkül elfogadja, így jobbnak láttam, ha hagyom kibontakozni. Kingával érkeztünk, épp időben… aznap már nem termett babér nekünk a konyhai műveletekben. Ezt megúsztuk… És még ajándékot is kaptunk, én szokás szerint egy békásat. „Ő” rám hasonlít (ezért kaptam), főleg hajlékonyságból, meg szerintem lány is, igaz rebegő szempillái nincsenek, így nem lehetünk benne biztosak.

tollar_eszter_kotenger_01_beka.jpg

Kicsit várni kellett a vacsorára, lasagna volt, nem akármilyen. Neve nincs, mert Dóra gasztró-vénájából pattant ki és ugrott az asztalra. A teríték pedig… Nahát!!! Csak nem békás? De bizony! :)

tollar_eszter_kotenger_01_beka_szalveta.jpg

Persze sósra édes, majd patakokban folyt a Bacardi, a Martini, meg még valami (de én olyat nem ittam, ezért nem is emlékszem rá pontosan). Jött az Aktivity és talán az alkohol jótékony hatására, sziporkáztunk… Tök okosan és gyorsan találtunk ki kitalálhatatlan dolgokat. Legalábbis én így éltem meg a történetet, bizonyítékkal nem szolgálhatok. :) Kb. négyre kerültünk alvó pozícióba, addigra megérkezett az „időjárás” is, ami a másnapi kirándulásunkra némi árnyékot vetett. Próbáltuk pozitív személelettel átitatni a mennydörgés, a zuhogó eső és az orkán erejű szél együttes hangzavarát, mégpedig, hogy esernyős képeket még úgysem készítettünk a közös kirándulásainkon. (Oké, a szelet figyelmen kívül hagytuk.)

Móni hajszál pontosan érkezett 9 órára, ahogy ígérte. Bizakodhattunk volna, hogy késik és ejtőzhetünk még, de ismerve őt, ennek az esélye a nullával volt egyenlő. Üdvözlés, ásítás, totyogás, tükörbe nézés és elszörnyedés után következett a reggeli (de bőséges ám!). Az eső kieste magát éjszaka, így ugrottak az esernyős képek, ellenben volt hideg és bolond szél. Ki is ötlöttem a mozgókép tervemet, miszerint állunk mind az öten mozdulatlanul, a szél meg cibálja majd a színes kendőinket. Készül belőle 5-10 „kocka”, amiket a szokásos módon összefűzök majd. Előkerültek hát a rikító színű kendők, én egyből lecsaptam egy pirosra és nyomban felpróbáltam, hogy mennyire használható fülvédelemre, ill. megfelelően fotogén-e. A jó kis okostelóm kameráját 5-ös fokozatú szépítő funkcióra állítottam, ami soknak bizonyult, így visszavettem négyesre. Megállapítottam, hogy megfelelő lesz számomra eme kiegészítő (nem írhattam kendőt, mert az már tripla szóismétlés lett volna).

tollar_eszter_kotenger_01_c.jpg

Amikor Dóra meglátta a képet, egyből ő is szép akart lenni, és csiribá-csiribú, az is lett. Igaz, ő előtte is az volt. :D

tollar_eszter_kotenger_02.jpg

Na de hogy néz az ki, hogy 5-en vagyunk a lakásban, de csak kettőt szépítünk meg? Hát kapott mindenki egy adaggal…

tollar_eszter_kotenger_03.jpg

Ezzel a közjátékkal nyertünk egy kis időt, amit nem a kinti dermesztő hideg szélviharban kellett töltenünk. Miután minden lehetőséget eljátszottunk az időhúzásra, kénytelenek voltunk elindulni. Felöltöztünk, mint egy Michelin-baba, csak a nadrágunk fázott. A többieknek a feje is, de én felkötöttem a fejemre a kölcsön-kendőmet, szert téve ezzel egy  jóval előnyösebb helyzetre.  

tollar_eszter_kotenger_04.jpg
Fotó: Iza

Az ingókőn volt egy pozícióm, amit Iza örökített meg alulnézetből. Hát, mit mondjak? Kezdem érteni, amikor szörnyülködnek egy-egy „tornamutatványom” láttán. A kép nem manipulált, a levegőben azok az én lábaim.

tollar_eszter_kotenger_06.jpg
Fotó: Iza

Eljött az idő, hogy megszülessen a nagy terv, az animált gif a szél cibálta kendőkkel, de rajtam kívülálló és meglehetősen bosszantó dologból kifolyólag nem sikerült.

tollar_eszter_kotenger_07.jpg
Fotó: Iza

Alternatív megoldást kellett kitalálnunk, ami persze nem okozott gondot az Öt Elszánt Nőszemélynek. Elsőként a teszt nélkülem. Olyan jól sikerült, hogy megmutatom.

tollar_eszter_kotenger_08.gif

Majd a teljes gárda színre lépett. Tökéletes! Imádom! :))))

tollar_eszter_kotenger_09.gif

Eljött az idő, amikor Kingával már nem lehetett bírni, mert annyira fázott, főleg a füle. Hiába jártam jó példával előtte, a segítségemre szorult.

tollar_eszter_kotenger_10.jpg
Fotó: Dóra

…és újra tudott mosolyogni.

tollar_eszter_kotenger_11.jpg
Fotó: Dóra

A többiek is követték a példánkat, ennek örömére megejtettük a záró selfie típusú csoportképet.

tollar_eszter_kotenger_15.jpg

Most pedig egy olyan, ami még nem volt.  Elsősorban nekünk, ötünknek élmény.  Első ízben használtam a time-lapse-t a mobilomon, sőt nem is használni akartam, csak néhány gyenge próbát tettem vele, tudatosság az nem volt benne. Aztán azon kaptam magam, hogy itthon összevágom a fájlokat és aláfestő zenét keresgélek hozzá. :) Később majd biztos mosolyogni fogok magamon, hogy egy ilyen gyenge anyagot közzé tettem, de bevallom, hogy jelen pillanatban teljesen oda vagyok érte. Hisz ő az én elsőszülött time-lapse videóm! :DD

Elnézést kérek mindenkitől, aki „rendes” képeket várt tőlem, egyszer biztosan azok is megérkeznek, az utóbbi idők nem fotózásról szóltak az életemben. De ami késik, nem múlik. :)

2016-04-03 | hozzászólások (1) | Teljes cikk megtekintése

Amikor azon a bizonyos szép, tél végi napon megúsztattam a mobilomat, azonnal lepergett előttem az életem… okos telefon nélkül. Bevallom, eleinte még élveztem is az új helyzetet. Csak akkor kellett a kezembe vennem a kölcsön kapott „buta” készüléket, ha hívtak, vagy én akartam hívni valakit, szabadabbnak éreztem magam. Se Instagram, se Facebook, se e-mailek…. Egészen addig, amíg egy nap délután kettőkor akadt egy halom elintézni valóm, azaz nem ültem semmiféle számítógép előtt. Megszűntem online lenni és aznap már nem is lettem az. Egyesek azt hitték, hogy minimum az intenzív osztályon fekszek élet-halál közt lebegve (kis túlzással persze). No ekkor tudatosult bennem, hogy nem tehetem meg a barátaimmal, hogy fél napig nem adok magamról életjelet. :D Megkértem hát az én kedves kollégámat, hogy találjon már nekem egy a pénztárcámnak és igényeimnek is megfelelő okos telefont, aki így is tett és beletelt ugyan néhány napba, de ügyesen kiválasztotta nekem a Huawei P8 lite-ot. Szóval bő egy hónap után visszatértem és megtettem, amit a mai világ várt tőlem, állandó kapcsolattartási lehetőséget és pontos helymeghatározást. Ezzel párhuzamosan pedig újból elkezdtem a mobillal való fényképezést... Az ihletet a hűtőből kikerülő műanyag edény fedele szolgáltatta, ahogy a vízcseppek szépen rajzolódtak rajta. Ott is hagytam a vacsora asztalt, a tetőt rátettem az új mobilom dobozára és megszületett az első publikálásra is alkalmas kép.

tollar_eszter_huawei_p8_01.jpg

A tető másnap is megvolt – hisz nem ettünk meg minden ételt belőle –, csak most még több vízcsepp tarkította. Aznap később ebédelt a család. :D
Kimentem a teraszra és mindenféle háttereket kerestem a témámhoz. Először az udvari tyúkhúr (az udvarunkon elsősorban nem pázsit nő, hanem mindenféle egyéb gazocska, amit én kimondottan szeretek) tett nekem szolgálatot.

tollar_eszter_huawei_p8_02.jpg

Azért, hogy ne rohanjatok el azonnal ilyen készüléket venni, megmutatom az eredeti felvételt, amiből jól látszik, hogy a végeredményhez kellett még vagy 8 db (lehet, hogy kevesebb, de a „nyóc” az olyan jól hangzik) Nik szoftveres effekt.

tollar_eszter_huawei_p8_3.jpg

Ilyen a terasz teteje a „cseppszűrőn” keresztül:

tollar_eszter_huawei_p8_04.jpg

Ez meg a diófánk:

tollar_eszter_huawei_p8_05.jpg

És a jó öreg beagle kutyánk:

tollar_eszter_huawei_p8_06.jpg

Miután mindezzel végeztem (hozzáteszem, hogy jóval tovább tartott ez a kis közjáték, mint itt sebtiben elolvasni), visszatértem a konyhába, ahol a család várt rám, és én újra visszaváltoztam szolgálatkész családanyává.
Nem vagyok benne biztos, hogy könnyű velem élni... Oké-oké... Biztos vagyok benne, hogy nem könnyű, na.

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.