Instagram
Hol is jársz?

Ha ide keveredtél, akkor sok fényképet fogsz látni hétköznapi (vagy hétvégi) élményeimről. Ez a blog 2014 elején indult, célom, hogy azok a fényképek, amik nekem sokat jelentenek, de a közösségi oldalakra sok lenne kitenni, ill. fotós fórumokba nem elég erősek, megmutathassam valahol, ill. pár sorral kiegészítve némi élményt nyújtson az olvasónak. Néhány kulisszatitkot is felfedek időnként egy-egy fotó kapcsán. Az előző oldalamon 3 évig (2008 és 2011 között) Babanapló néven futott kicsit hasonló, de az kizárólag a gyerekemről szólt. Természetesen ő most is központi téma, hisz magamon kívül vele töltöm a legtöbb időt. :) Időnként visszatekintek, ha belefutok az archívumban olyan képekbe, amelyeket érdemesnek tartok újra megmutatni. Jó szórakozást kívánok!

2017-12-30 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

December 25. napján történt, hogy nem akart történni semmi sem. Belesüppedtünk a karácsonyi „punnyadásba” és bár azt hittük korábban, hogy majd élvezni fogjuk a létezés eme formáját, kiderült, hogy ez nagyon nincs így. Ekkor jött a Messengeren egy felmentő kérdés Csillától, hogy mi a tervünk mára… 20 percen belül kiteleportálták magukat hozzánk, közben szóltunk a szomszédságnak is és Andris kívánságára az erdőben folytattuk az ünneplést.

tollar_eszter_spontan_karacsonyi_seta_01.jpg

Nem parkerdei séta volt, inkább harcos és útkeresős, na meg naplementés. Az angyalkáink előttünk haladtak. :)

 tollar_eszter_spontan_karacsonyi_seta_02.jpg

tollar_eszter_spontan_karacsonyi_seta_03.jpg

tollar_eszter_spontan_karacsonyi_seta_04.jpg

Ezen a környéken egy őzike nyugalmát zavartuk meg. Az utolsó másodpercig lapult, bízva benne, hogy váratlanul felszívódunk, de mivel nem tettük, nagy csinnadrattával ő ugrott ki a bokorból. Fotó persze nincs, mert mindahányan tátott szájjal bámultunk utána. :D

tollar_eszter_spontan_karacsonyi_seta_05.jpg

Aztán elszabadultak az indulatok... rémes társasággá alakultunk. Talán a hátunk mögött lévő év feszültségei, vagy csak az elmúlt napok „jólviselkedése” hozta ki mindenkiből a brutalitást. Hirtelen, vadriasztó üvöltözés közepedte faágak kezdtek el repkedni a levegőben, vagy éppen nagy erővel törték be a jeget, mindez a helyszínhez nem illő hangos vihogással kísérve. Egészen szürreális élmény volt. Mozgó képanyag is készült, de ettől megkímélem a látogatókat, úgy vélem, kellőképpen érzékeltettem a történteket a leírással. 

tollar_eszter_spontan_karacsonyi_seta_07.jpg 

Ahogy kezdtek a kedélyek lecsillapodni, találtunk pár érdekességet a színtelen, élettelennek látszó erdőben. Én erről a gombáról például azt feltételeztem, hogy egy megmohásodott pöfeteg, de mint utóbb Andris ügyesen meghatározta, ő egy öreg áltrifla. 

tollar_eszter_spontan_karacsonyi_seta_08_altrifla.jpg 

Ez a kis színfolt pedig Andris „találmánya” volt. Erről már a helyszínen megállapította a mi két lábon járó gombahatározó emberünk, hogy egy aranyos rezgőgombával állunk szemben. 

tollar_eszter_spontan_karacsonyi_seta_09_aranyos_rezgogomba .jpg 

Ezzel nagyjából ránk is sötétedett, bevettük magunkat a házunkba és ott dajdanoztunk, ettünk, ittunk meg vihogtunk tovább. 

Így történt,  hogy mégis történt valami ezen a majdnem unalmas karácsonyi délutánon. :) Köszönjük Mindenkinek a részvételt! 

2017-06-21 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Egy teljes évszak telt el blog-bejegyzés és szinte fotózás nélkül. Úgy gondoltam, hogy ezt a kevés alkalmat egyben letudom. Nem lesz nehéz dolgom.

ELSŐ ESET
Mindig hangoztatom, hogy virágot nem fotózok, pláne nem hóvirágot. Március 11-én azonban megdőlt ez a kijelentésem, amikor egy felhős késő délutánon a helyi erdőbe tettünk egy családos kitérőt. Erre meg pont kikandikáltak a napsugarak és a hóvirág-szőnyeg egy részét megfestették nekem. Mit volt mit tennem? Kénytelen voltam lehasalni és jó fényre vadászni, jobb híján hóvirágos központi témával. Másnap terveztem egy ismétlést, hátha ki tudok hozni belőle valami érdekesebbet, aztán persze nem alkalmazkodott az időjárás az elképzelésemhez. Szóval maradt ez a két „kocka” a 2017-es szezonra. :)

tollareszter_2017tavasz_01_hovirag.jpg

tollareszter_2017tavasz_02_hovirag.jpg

A KETTES SZÁMÚ tavaszi fotózásra valamivel jobban emlékszem.
Csütörtöki nap volt. A munka mennyisége bíztatóan kevés volt, ezért vettem a bátorságot és elköszöntem a kollégától. Megkértem, hogy tartsa a frontot, mert én  biz’ most kimegyek a mocsárba békát fotózni és ha fontos ügyben keresnek, mondja csak meg bátran, hol találnak. Erre ő, azt mondta, hogy inkább azt mondja, hogy aktfotózásra megyek, mert az hihetőbb. :)
Nem igazán volt szerencsém, mert a célterület nem volt túl faj-gazdag – hogy finoman fogalmazzak –, lehetett például barna varangyot fotózni és unkanótát hallani. Ennek okán csupán két képpel gazdagodott a békafotó-gyűjteményem. (A többi a kukában végezte.)

tollareszter_2017tavasz_03_barna_varangy.jpg

tollareszter_2017tavasz_04_barna_varangy.jpg

Amikor a fények laposodni kezdtek, arra gondoltam, hogy meg kellene örökíteni engem is a mocsárban és mivel csak magamra számíthattam (na meg nem elhanyagolandó: a mobilom szépítő szűrőjére), munkához láttam. Örülök, hogy nem voltak szemtanúi a ténykedésemnek, mert elég nevetségesen nézhettem ki, ahogy a mocsárban szelfizek. Ellenben a kemény munka meghozta gyümölcsét, megszületett a facebookos profilképem, így aztán, aki nem ismer, innentől azt hiheti, hogy de szép vagyok én. :D Talán majd egyszer elfogadom, hogy hány éves is vagyok, de amíg nem történik meg, addig ez a profilkép marad ott, ahol van. :)

tollareszter_2017tavasz_05_selfie_canon.jpg

(Később kiderült, hogy az egyik megrendelőnk e-mail szolgáltatójának hibája miatt nem jöttek a munkák. Nekem mindenesetre jól jött ez a kis malőr. )

A HARMADIK ESET, amikor kezembe vettem a fényképezőgépet, április második napjára esett.
Csilluékkal kirándultunk el Ágneslakra. Olyan 20-25 évvel ezelőtt többször megfordultam errefelé (egyszer pl. Süti cimborámnak – ő erdésznek tanult – volt egy iskolai feladata, x számú fa fajta levelének összegyűjtése, és az ottani arborétum épp megfelelő terület volt a kivitelezésre, én meg jól elkísértem őt, de abban már nem vagyok biztos, hogy akadályoztam vagy segítettem a munkáját), és magunk sem értettük, hogy az utóbbi időkben miért feledkeztünk meg róla. Az emlékeim és a helyszíni látvány semmi közös vonást nem mutattak. Azóta sem értem az egészet, de elfogadtam, hogy az emlékezet az egy nagyon, de nagyon csalóka valami.

tollareszter_2017tavasz_06_agneslak.jpg

tollareszter_2017tavasz_07_agneslak.jpg

tollareszter_2017tavasz_08_agneslak.jpg

tollareszter_2017tavasz_09_agneslak.jpg

tollareszter_2017tavasz_10_agneslak.jpg

Egy hétre rá a fotóklubbal Sopronban találtuk magunkat. A  Soproni Fotóklub invitált bennünket egy kis ismerkedésre. Fotózás tekintetében részemről sovány volt a termés, de barátkozás szemponjából  elégedetten érkeztem haza. A fényképezőgépet nem cipeltem magammal (jaj de jó lenne nekem egy apró, de jó minőségű kompakt gép!), mert az a fixa ideám, hogy városban én nem fotózok (aha… kb annyira, mint ahogy hóvirágot sem az erdőben). Így esett, hogy a mobilommal erőlködtem... Ugyanis Sopronban igazán helyes részleteket lehet felfedezni. 

tollareszter_2017tavasz_13_sopron.jpg

tollareszter_2017tavasz_11_sopron.jpg

Így készült:

tollareszter_2017tavasz_12_sopron.jpg
Fotó: Kovács Krisztián

Szép emlékű csoportkép. :)

tollareszter_2017tavasz_14_sopron.jpg

UTOLSÓ ÉS EGYBEN MÁR NEM  IS TAVASZI, hanem júniusi esemény talán megért volna egy külön bejegyzést, de itt is kevés valamirevaló fotó készült, ezért marad az ömlesztett kategóriában.

A június 13-i hétvégére szerveződött a Soproni és a Győri Fotóklubbal egy szigetközi kirándulás.
A péntek esti sétán a szállásunk környékét kíséreltük meg felfedezni, de nagyon hamar vissza kellett fordulnunk. Azért egy mobilos panorámát sikeresen összehoztam.

tollareszter_2017tavasz_14_szigetkoz.jpg

A szombati napra nagy létszámú csapat gyűlt össze, azonban az időjárás és a kevésbé szerencsés évszakválasztás  eredményeképpen, nem igazán voltunk szerencsések. Részemről pl. mindössze e két vizes absztrakt született.

tollareszter_2017tavasz_15_szigetkoz.jpg

tollareszter_2017tavasz_17_szigetkoz.jpg

A nap végén szintén a szállásunk környékén barangoltunk, én balga módon ismételten fotóeszköz nélkül, ezért kénytelen voltam a mobilomra támaszkodni. 

tollareszter_2017tavasz_18_szigetkoz.jpg

Kriszék egy tehénlepény tarkította réten próbáltak csillagfotós helyszínt találni, sokat vártunk, mire visszataláltak hozzánk. 

tollareszter_2017tavasz_19_szigetkoz.jpg

Vacsi és némi vihogás után lassan besötétedett, én pedig tökéletes határozatlansággal nem bírtam eldönteni, hogy csatlakozzak-e a csillagfotós társasághoz... Az utolsó pillanatban azonban meghoztam életem egyik jó döntését és nekiindultam a férfinéppel a tehénlepényes éjszakának, ill estének. Nem egy jó fotó lehetősége motivált elsősorban, hanem a nagyon szerethető társaság. Nincs unalmasabb, mint fotózó fotósokra várni, ezért én is bekapcsolódtam a ténykedésbe - jó sok bénázással, mint ahogy egy szőke nőtől ez elvárható. Ez a kép is az egyik ilyen elbaltázott eset eredményeként született. Röviden megbeszéltük az expozíció hosszát és az ISO értéket, Krisz kivitelezte a fényfestést Zsolt zseblámpájával. Nekem tovább tartott a gép beállítása, ezért később „indultam”, így a fa megfestéséről szerencsésen lemaradtam. Amint megláttam, mit sikerült megörökítenem, csak annyit mondtam, hogy oké, én készen vagyok, felőlem mehetünk vissza. Persze nem mentünk még, további ötletek és küzdelmek következtek. 

tollareszter_2017tavasz_19_csillagfoto.jpg

A holdfelkelte és a határozottan hűvösödő levegő vetett véget a tehénlepényes, szigetközi éjszakánknak (illetve esténknek).  

2017-02-28 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Az a hír járta, hogy a januári hidegekben a Balaton jege 50 cm-esre hízott. Ezt én el is tudom képzelni, mert amikor a  „jéggyilkos meleghullám” már legalább 4 hete tombolt, Balatonfenyvesnél még szinte egybefüggő jégfelület látványa fogadott, amikor pont arra jártam (nem teljesen véletlenül).   

tollar_eszter_jegesbalaton_12.jpg

tollar_eszter_jegesbalaton_11.jpg

Újabb hét telt el és Tibike (alias Molnár Tibor) a fotóklubos csoportban megsúgta, hogy a szél kihordta a jeget a partra. Én azonban a hétvégét 150 km-re töltöttem a Balatontól. Hasogatott a szívem…  Ki kellett találnom valamit! És így tettem. Kitaláltam, hogy hétfőn korábban befejezem a munkát, a gyereket korábban elhozom az iskolából, rápattanunk az autópályára és meg sem állunk Fenyvesig. A terv kisebb csúszással és némi „agyvérzéssel”, de megvalósult. Fenyvesen kiszálltunk és színtiszta víztükör fogadott bennünket. Volt nagy szomorkodás és búsulás, de azért nem adtam fel, a parthoz közeli úton gurultunk vissza Kanizsa felé, közben pedig sasoltam, hátha látok valamiféle jégmaradványt. Balatonmárián jártunk már, amikor a távolban valami fehérlett, sebtében bekanyarodtam és láss csodát, megtaláltuk, amiért jöttünk. Nem sok, de épp elég volt a boldogsághoz. :)

tollar_eszter_jegesbalaton_01.jpg

tollar_eszter_jegesbalaton_02.jpg

Szántunk időt az új hobbinkra, a selfie-zésre is. :)

tollar_eszter_jegesbalaton_03.jpg

Egészen szürreális élmény volt +15 fokban jeget tapogatni és nem fázni közben.

tollar_eszter_jegesbalaton_04.jpg

Nem említettem még, hogy Babó is jött velünk.

tollar_eszter_jegesbalaton_13.jpg

Aztán közeledett valami... valami fény.
(Bocsánat a térgörbítésért, de nem bírtam megállni, hogy ne tegyem meg.)

tollar_eszter_jegesbalaton_05.jpg

Lassan lendült „támadásba” a naplemente... Lassan, de biztosan. És egyre nagyobb erőkkel. Elképesztő színekkel, amilyenek a valóságban talán nincsenek is... Gondolná az ember lánya, ha nem látott volna az élete során már jó néhányat. De persze azt gondolja, hogy ilyen szépet még soha. :)

tollar_eszter_jegesbalaton_06.jpg

Nem bírt magával és még adott rá kakaót... Pétert is lenyűgözte, nagyon sok alakzatot felfedezett a felhők színes rajzában.

tollar_eszter_jegesbalaton_07.jpg

Egy közeli képpel is próbálkoztam. A mozgásterem meglehetősen korlátozott volt, ez által a kompozíciós lehetőségeim is be voltak határolva, így sok időt nem szántam rá.

tollar_eszter_jegesbalaton_08.jpg

Visszatértem a nagylátószögű objektívhez... És nem felejtettem el Pétert lefotózni a pompázatos díszletben.

tollar_eszter_jegesbalaton_09.jpg

Kb. ez volt az az állapot, amikor a legszürreálisabb színek és formák a csúcsra értek.

tollar_eszter_jegesbalaton_10.jpg

Nagyon örültem, hogy végre vagyok Valahol, amikor ilyen égi jelenség történik. Szerintem Péternek is élmény volt ez a kis kiruccanás,  egyedül talán a kutyánk unta rettenetesen a várakozást. Szeretett volna már aludni egy nagyot, hisz már órák óta nem tehette. :)

Végezetül had idézzek egy facebook-os hozzászólást Klesitz Piroskáttól, mert ez a mondat foglalja leginkább össze, amit éreztem:
"... valami hihetetlen, ahogy a természet ilyen féktelenül giccseset produkál. A fantasztikumok birodalmába tartozik és minden giccsességével együtt elkápráztat... "

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.