Instagram
Hol is jársz?

Ha ide keveredtél, akkor sok fényképet fogsz látni hétköznapi (vagy hétvégi) élményeimről. Ez a blog 2014 elején indult, célom, hogy azok a fényképek, amik nekem sokat jelentenek, de a közösségi oldalakra sok lenne kitenni, ill. fotós fórumokba nem elég erősek, megmutathassam valahol, ill. pár sorral kiegészítve némi élményt nyújtson az olvasónak. Néhány kulisszatitkot is felfedek időnként egy-egy fotó kapcsán. Az előző oldalamon 3 évig (2008 és 2011 között) Babanapló néven futott kicsit hasonló, de az kizárólag a gyerekemről szólt. Természetesen ő most is központi téma, hisz magamon kívül vele töltöm a legtöbb időt. :) Időnként visszatekintek, ha belefutok az archívumban olyan képekbe, amelyeket érdemesnek tartok újra megmutatni. Jó szórakozást kívánok!

2016-12-31 | hozzászólások (4) | Teljes cikk megtekintése

(Október első hétvégéje)

Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy kellene egy nagyobbacskát kirándulni (mert hát az idő, meg pénz ugye)... Aztán jött Krisz - egyrészt mert volt egymással egy kis elintézni valónk, meg amúgy is szokott jönni, amikor én dolgozok, ő meg pont arra jár (haza), és kiment engem a Mac’ elől egy kávézásnyi időre. Mondta, hogy terveznek a Dokival egy fotótúrát, csak el kellene dönteni mikor (bár ez meglehetősen konkrét volt), meg hogy még ki jöjjön. Aztán amikor kiderült, hogy egy kurta kis hétvégéről van szó, egyből lett rá időm, így nyomban lecsaptam a 3. helyre. A 4. hely Nándié lett, hogy pont miként, az kacifántos és nem túl lényegre törő kitérő lenne részemről, ezért nem is térek ki rá. :)

A legelső kép. Mobilos… Még az autóba pattanás előtt készült. Nándi észlelte a Subaru hátsó szélvédőjén a pókocskát, meg hogy „de jó az árnyéka”. A lassú élességállítás miatt azonban nem sikerült az a kép, amit akartam(tunk), de ez is megteszi kezdetnek. :)

tollar_eszter_glosgokner_tour_00.jpg

Úti célunk a Grossglockner, a Pasterze gleccser volt. Raurisban szálltunk meg, egészen pontosan itt: www.sonnhofhotel.com (Szívből ajánlom mindenkinek!). Krisz barátai üzemeltetik a hotelt, ami egy csomó kiváltsággal járt számunkra, mint pl. vacsora az étterem zárása után, nem is akármilyen kiszolgálással, hogy csak egyet említsek. Vagy ez egyből kettő volt?

A reggeli is fejedelmi volt, álomszerű kilátással. Időben felkeltünk, ezért kiváltságos helyzetünket nem kellett bevetnünk, igyekeztünk nem visszaélni a vendégszeretettel. (A Krisz meg utál normális lenni.)

tollar_eszter_glosgokner_tour_01.jpg

Időjárást kémlelendő, a teraszon kávéztunk (már aki, mert én nem), ennyi idő elég volt eldönteni, hogyan öltözködjünk. Ami amúgy a hegyekben lehetetlen küldetés.

tollar_eszter_glosgokner_tour_02.jpg

A napsütésre való tekintettel, Krisz névre hallgató túravezetőnk, aki (kis túlzással) a környéket második otthonának tekinti, de mindenképpen jól ismeri, volt oly jó és felvitt bennünket a magasba, ahonnan lélegzetelállító panoráma tárult elénk.

tollar_eszter_glosgokner_tour_03.jpg

És ahol elkészíthettem ezt a képet, amilyenre már rég vágytam, mert ilyenem még nem volt.

tollar_eszter_glosgokner_tour_04.jpg

Doki Subaruja kényelmében folytattuk utunkat, útközben meg-megálltunk.

tollar_eszter_glosgokner_tour_05.jpg

…és volt hogy én nem tudtam úgy lefotózni a tájat, mint azt kellett volna, ezért most egy idegen tollal ékeskedek.

tollar_eszter_glosgokner_tour_06.jpg
Fotó: Kovács Krisztián

Én egy részletet ragadtam ki a tájból:

tollar_eszter_glosgokner_tour_07.jpg

Nem siettünk különösképpen, a táj pedig visított, hogy fotózzuk le. És akárhányszor erre kért bennünket, mi engedelmeskedtünk neki. :)

tollar_eszter_glosgokner_tour_08.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_09.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_10.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_11.jpg

Jaj, de milyen jól mutatok ebben a gyönyörű fotótapétában benne! Imádom! Kösz a képet Krisz!

tollar_eszter_glosgokner_tour_12.jpg
Fotó: Kovács Krisztián

„Kicsiház effektus”, első felvonás:

tollar_eszter_glosgokner_tour_13.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_14.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_15.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_16.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_17.jpg

Táltos indulna már... ha végre beszállnék.  – De előbb még egy képet, please!

tollar_eszter_glosgokner_tour_18.jpg

„Kicsiház effektus”, második felvonás:

tollar_eszter_glosgokner_tour_19.jpg

Aki járt már erre, ismeri ezt a látványt és nyilván le is fotózta. :)

tollar_eszter_glosgokner_tour_20.jpg

Na még egy idegen toll, szintén Krisztől. Varázslat, amit itt művelt, az enyémet inkább meg sem mutatom. :)

tollar_eszter_glosgokner_tour_22.jpg
Fotó: Kovács Krisztián

Az úgy volt, hogy a Doki az elment mormotára vadászni. A többiekkel mi fentről pásztáztuk a teret. Aztán oldalba bökött, hogy jönnek a motorosok a kanyarban, nekem meg pont a teleobjektívem volt fent és jól meglőttem őket. Doki nem lőtt mormotát úgy tudom.

tollar_eszter_glosgokner_tour_23.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_24.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_25.jpg

A célterület fölött párszáz méterrel.

tollar_eszter_glosgokner_tour_27.jpg

Oda megyünk le...

tollar_eszter_glosgokner_tour_26.jpg

Oda nem, mert annyi időnk nincs.

tollar_eszter_glosgokner_tour_28.jpg

Ritka az a túra a hegyekben, aminek az eleje lefelé vezet, nekem pl. még nem is volt efféle élményem. De nagyon örültem neki, mert ugye nekem van egy hadirokkant térdkalácsom, ami igaz ugyan, hogy idén augusztusban csodás, spontán gyógyuláson esett át, de félő volt, hogy visszaeső lesz. Szóval ez a térd nem kedveli a lejtmenetet, főleg miután felfele már megkapta a magáét. De ez esetben egyből lefele terhelődött, amit nagyon jól viselt, következésképp engem is jól el lehetett viselni. Azért valljuk be, ez nagyon jó hír a férfinépre nézve. :D

tollar_eszter_glosgokner_tour_29.jpg
Fotó: Kovács Krisztián

tollar_eszter_glosgokner_tour_30.jpg
Fotó: Kiss Nándor

tollar_eszter_glosgokner_tour_31.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_32.jpg

Krisz durván előrenyargalt...

tollar_eszter_glosgokner_tour_33.jpg

A következő „idegen toll”, mert az enyém nem lett ilyen jó és miért terhelném a publikumot másodrendű fotókkal, mikor mutathatok eggyel jobbat is. :)

tollar_eszter_glosgokner_tour_34.jpg
Fotó: Kovács Krisztián

„walk like an egyptian”

tollar_eszter_glosgokner_tour_35.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_35.JPG
Fotó: Doki

Időnkét felfelé is pillantottam.

tollar_eszter_glosgokner_tour_36.jpg

Egyszer csak három felé szakadtunk. Én nem értem utol a fiúkat (Dokit meg már ezer éve nem láttuk) ők meg pont úgy kezeltek, mint ahogy elvárom tőlük, azaz nem udvariaskodtak, nem vártak meg. Általában jól bírok egyedül lenni, de ezen a szakaszon kimondottan magányosnak éreztem magam, ezt persze sose vallottam be nekik… Az vigasztalt csupán, hogy így lesz majd olyan képem, ami nekik nem. Majd itthon döbbenten tapasztaltam, hogy Nándi megcsinálta egészen pontosan ugyanezt a két fotót. :D

tollar_eszter_glosgokner_tour_38.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_39.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_40.jpg

A felfele menetet többé-kevésbé együtt gyűrtük le (Krisz volt a kevésbé), Nándival azon kuncogtunk, hogy egyikünk gyöngébb, mint a másik.

tollar_eszter_glosgokner_tour_41.jpg

tollar_eszter_glosgokner_tour_42.jpg

Amíg mi épp hegynek fel leheltük ki a lelkünket, Krisz már fent várt bennünket és egy mormotára fókuszált, akit sikerült ügyesen elriasztanunk neki.

tollar_eszter_glosgokner_tour_43.jpg
Fotó: Kovács Krisztián

És a derűs végcsoportkép a csúcson, ahonnan nem kell lemenni. Micsoda megkönnyebbülés! :)

tollar_eszter_glosgokner_tour_44.jpg

Autóba ülés után rajtam kívül mindenkinek volt kedve kövek között gördülő hegyi patakot fotózgatni. Nekem mindkét térdem úgy sajgott, hogy az arckifejezésem állandó vicsorgásból állhatott, nem voltam képes semmi olyan mozgásra, ami térdhajlítással járt. Gondoltam, majd szép türelmesen kivárom, amíg ők hárman eltémázgatnak. Így is lett, csak a türelmemmel volt egy kis gond. Akkor éreztem át, milyen az, amikor egy nem fotós várja a fotóst egy túrán... Elmondom: rettenetesen, borzalmasan, húsba maróan unalmas. Kínomban a mobilommal kezdtem el képeket csinálni és az új Hanwag bakancsom vízállóságát tesztelgettem.

tollar_eszter_glosgokner_tour_45.jpg

Még nincs „ittavégefusselvéle”, mert másnap hazafelé tettünk pár kitérőt és gyalogoltunk is egy jókorát (nulla szintemelkedéssel).

                 Folyt. köv.

2016-12-10 | hozzászólások (7) | Teljes cikk megtekintése

Annak köszönhetően, hogy tegnap bizonyos események láncolata után nem tudtam letenni a lantot a munkában délután háromkor, minek következtében nem tudtam elintézni a hétvégi bevásárlást délután négyig, amikorra is oda kellett volna érnem a gyerekekért a suliba, de nem értem –  ami nem volt nagy baj, mert szerencsére gyűjtöttem annyi barátot magamnak, hogy mindig segítenek a bajban –, ellenben viszonylag hamar haza kellett érnem, mert vendégeket vártam,  a vásárlás szombat reggelre csúszott. És ha már így alakult, titokban azt találtam ki, hogy a hülye shoppingolás előtt megnézem mekkorára hízott a Csótó jege. Teszem ezt tök egyedül, mert már nagy hiányát érezte az efféle élménynek a szervezetem. Így alakult, hogy ezen a szép napsütötte reggelen, hosszú idő után, édes magányban újra használatba vettem a fényképezőgépemet.

tollar_eszter_nagykanizsa_csonakazoto_01.jpg

tollar_eszter_nagykanizsa_csonakazoto_02.jpg

tollar_eszter_nagykanizsa_csonakazoto_03.jpg

tollar_eszter_nagykanizsa_csonakazoto_04.jpg

tollar_eszter_nagykanizsa_csonakazoto_05.jpg

tollar_eszter_nagykanizsa_csonakazoto_06.jpg

tollar_eszter_nagykanizsa_csonakazoto_08.jpg

tollar_eszter_nagykanizsa_csonakazoto_09.jpg

tollar_eszter_nagykanizsa_csonakazoto_07.jpg

Volt néhány „elvetemült” futóbolond  a tó körül, meg egy-két kutyasétáltató a távolban. Ahogy visszafelé baktattam, sóvárogva néztem egy vizslát, arról álmodozva, hogy majd hűtlenül otthagyja a gazdáját és odajön hozzám egy simogatásért. Persze nem jött, mert egy vizsláról beszélünk. Ellenben a gazdi közelebb ért és köszönt. A sapka és a napszemüveg eltakarta a vonásait, így nem ismertem fel (igaz, sapka és napszemüveg nélkül sem vagyok jó ember-felismerő, és akkor nagyon árnyaltan fogalmaztam), de hogy a kutyát sem ismertem fel, ettől nagyon elszégyelltem magam. :D Pedig Lizi* (lehet, hogy nem így kell leírni a nevét) már az ölembe is belemászott, amikor még nem volt tisztában a méretével.

tollar_eszter_magyar_vizsla.jpg
*Lizzy

2016-09-27 | hozzászólások (4) | Teljes cikk megtekintése

Vasárnap reggelre kifogytam az összes kifogásból. Van fényképezőgépem, az akkumulátor rohadtul nincs lemerülve, a memóriakártya tök üres… A nap már jó későn, 6:45-kor kel, a tájon még köd ül és határozottan lehet tudni, hogy a nap ki fog sütni és e két időjárási jelenség törvényszerűen ad fotótémát. Én pedig határozottan ébren vagyok. Össze kell szedni magam, ki kell menni és újra használni a fényképezőgépet, még akkor is, ha nem lesz más, csak a szokásos téma, amit a magam módján már kiveséztem jobbról is meg balról is… Öltözködés öt perc (reggelizés öltözködés közben), autóhoz ki, egy perc, tavakhoz el hét. Azaz éppen 13 perc és izzíthatom is a felszerelésemet. Ó de jaj! Ki számít rá, hogy két ijedt őzbak kerül elém? Én meg sem moccanok, nehogy a rémülettől a kelleténél gyorsabban elszeleljenek. Nézegetem őket még pár másodpercig, a géphez nyúlni ugyan nincs időm, de bánja kánya, úgysem lett volna belőle értékelhető kép, ellentétben a pillanattal, ami kárpótol majdnem mindenért.

Így kezdődik hát a sétám a töltésen, míg elérem a következő halastavat. Itt már „nádbelógás-mentesen” rá lehet látni a tóra. A pára kavarog, a nap pislákol, én pedig belélegzem a reggel hangulatát, illatát, szépségét. Pont, mint a régi, szép életemben, amikor még panelben laktam (a város legszélén, patakparton, apró erdő mellett) és minden áldott nap kötelezően kutyasétáltatással indult a reggel. Most nem hoztam az ember legjobb barátját, mert megöregedett és egy ekkora sétától egy hét betegállományba kellene mennie. Szerencsére tök süket és nem ébredt fel amikor 7-kor kiosontam a házból, így nem kellett elmagyaráznom neki, hogy az ő érdekében nem jöhet velem. De persze elhoztam volna, mert tudom, hogy a lelkesedése elfeledtette volna vele teljesítőképessége határait, nekem meg nem lett volna szívem magára hagyni és bíztam volna benne, hogy ez alkalommal talán jobban fogja bírni.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_01.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_02.jpg

Hallom ám, hogy hattyúk közelednek. Annyira bíztam benne, hogy közelebb merészkednek, netalán épp előttem szállnak le a vízre, esetleg pont velem szemben… Hát marhára nem így lett.  De festettek a tájba egy kis életet.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_04.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_03.jpg

Halastavak révén elkerülhetetlen, hogy ne jöjjön egyszercsak egy halőr, aki munkaköri kötelességből hazazavar. Most sincs ez másként. Mivel szégyenletesen keveset jártam ki az utóbbi sok hónapban (években?), az esélyem, hogy ismerős őrrel találkozom, hatványozottan mínuszos, így, amikor meglátom messziről közeledni, már készülök a védőbeszédemmel. De nincs rá szükség, annak ellenére, hogy nem ismerős - vagy csak nem ismerem fel, mert sajnos arcmemóriával minimális mértékben sem rendelkezem -, kedvesen szól hozzám és nem hogy nem zavar el, de még jó fotózást is kíván. Egy zabálni való vizsla van vele, aki hagyja magát megdögönyözni és csak az utolsó pillanatban iramodik a gazdája után. Kép sajna nincs róla, mert épp pókhálókat fényképezek és makró cucc van a fényképezőgépemre tekerve.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_05.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_06.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_08.jpg

A nap lassan, de biztosan felszippantja a párát. A madárvilág nagyon gyér, riogatják őket, hogy ne dézsmálják meg a halakat.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_07.jpg

Akik amúgy meg egy általam nem ismert okból egyfolytában ugrálnak, hatalmas csobbanásoktól visszhangzik a környék. Arra gondolok, hogy el kellene valahogy csípni egy csukafejest… És amikor épp az egyik hattyút állítom be a célkeresztbe, a háttérben egy halacska úgy dönt, hogy ő pont akkor akar körülnézni a vízfelszín felett. :)

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_09.jpg

Visszaúton még lövök párat. Nem tudom, hogy jut eszembe pitypangot fotózni… Azt hiszem, a harmatcseppes koronája mellett a piros szára ragad meg.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_10.jpg 

Kicsit közelebb mentem, mert a harmatcseppek megunhatatlanok. Legalábbis számomra.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_11.jpg 

Két óra elteltével érek vissza az autóhoz. Semmi nem történik, csak azt érzem, hogy sokkal sűrűbben kellene így kezdeni a napot. Sokkal, sokkal sűrűbben.

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.