Instagram
Hol is jársz?

Ha ide keveredtél, akkor sok fényképet fogsz látni hétköznapi (vagy hétvégi) élményeimről. Ez a blog 2014 elején indult, célom, hogy azok a fényképek, amik nekem sokat jelentenek, de a közösségi oldalakra sok lenne kitenni, ill. fotós fórumokba nem elég erősek, megmutathassam valahol, ill. pár sorral kiegészítve némi élményt nyújtson az olvasónak. Néhány kulisszatitkot is felfedek időnként egy-egy fotó kapcsán. Az előző oldalamon 3 évig (2008 és 2011 között) Babanapló néven futott kicsit hasonló, de az kizárólag a gyerekemről szólt. Természetesen ő most is központi téma, hisz magamon kívül vele töltöm a legtöbb időt. :) Időnként visszatekintek, ha belefutok az archívumban olyan képekbe, amelyeket érdemesnek tartok újra megmutatni. Jó szórakozást kívánok!

2014-03-01 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Délelőtt telefoncsörgés, szomszédék azok, hogy menjünk egyet a srácokkal a tavaszi melegben. Ez remek alkalom arra is, hogy végre megismerjük az újdonsült családtagjukat, aki egy kis bichon frise havanese. Manapság divatos fajta, érthető okokból. Mondjuk az újdonsült lehet, hogy erős túlzás, karácsonyra kapta Zsombi, és bár szomszédok vagyunk, azóta nem tudtunk összehozni egy találkozást. (Leszámítva a januári szánkózást, de oda nem jött az eb.) És ím a kutya:

A srácok kerekeztek, a felnőttek meg gyalogoltak.

Belvízi hangulatkép:

Pihenő a második hídnál (Zsombi tekintete nem veszélytelen):

És ilyen a kutyus, amikor száguldozik a zöldben:

Lassan, de biztosan elértük az erdőt, ahol hó- és csillagvirág mezőkön gázoltunk keresztül és bár ezen a kisméretű képen nem látszik, de ennek a pataknak a partja is e virágokkal volt (van) tarkítva.

Gucci (ejtsd guccsi) vidáman apportírozott a védett csillagvirágok között, nagyjából ezt az egy majdnem éles képet sikerült róla készítenem. Közben a gyerekek kommandósat játszottak a sűrűben, de róluk nem készült elfogadható minőségű kép, így a kedves olvasó fantáziájára bízom a helyzet elképzelését.

Aztán egyszer csak valami gyönyörűen fényeskedő pirosságot pillantottam meg a szemem sarkából, néhány pillanat múlva a talajon hasaltam, és fényképezni kezdtem. Egy kis mohacsoport volt, ők azok:

Mire észrevettem a nem oda illő ágacskát a háttérben, épp annyit változott a nap helyzete, hogy már nem sütötte meg őket, így aztán csupán a blogba illeszthető kép született, többre nem hivatott. Azért még így is szemet gyönyörködtető látvány. :)

2014-03-01 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Régebben soha nem hagytuk ki, hogy Budapestről hazafelé megálljunk Balatonfenyvesen, ahol gyerekkorom nyarainak jó részét törlöttem. Az utóbbi években ritkultak ezek az alkalmak, mostanában csak akkor pihenünk meg itt, ha szép az idő, vagy szeretnénk enni a parton valami finomságot. Tegnap a szép naplemente volt az ok (a büfék még zárva voltak), bár amire odaértünk, már csak a maradékát láthattuk. Először nem is vettem ki az autóból a fényképezőgépet, de persze, hogy visszaszaladtam érte, amikor megláttam ezt a tipikus balatoni „giccset”. Szerencsére állvány is volt nálam, így bátran játszhattam a záridőkkel.

2014-02-22 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Ismét visszatekintek. Most csak néhány hónappal ezelőttre, azaz 2013 őszére. Barátaink ötletére vettük célba a Szuloki erdőt. Sok évvel ezelőtt ezt a környéket rendszeresen látogattuk, de – mint ahogy később utánaszámoltam – 2004 óta nem jártam itt. Az ok, hogy akkortájt kezdődtek az erdőirtások és ez olyan sokkhatás lehetett számomra, hogy egész egyszerűen kitörlődött a memóriámból ez a hely. Pedig a megmaradt része még mindig gyönyörű, hiba volt olyan mélyre elásni az emlékezetben. 

A kötelező csoportkép a forrás maradványánál:

Hosszú lépcsősor, ami a forráshoz vezet. 

A turistáknak kialakított padokat, tűzrakó helyeket is visszafoglalta a természet, látszik, hogy mások sem látogatnak ide túl sűrűn.  

A következő kedden Laurának kedve támadt egy nagyobbacska sétára – átlagosan hetente háromszor törnek rá effajta vágyak –, és mivel a hétvégi családi kiránduláson azt éreztem, hogy vissza kell mennem a Szuloki erdőbe, ezért a célt én határoztam meg. És bár napsütést nem kaptunk az anyatermészettől, meg kellett állapítanunk, hogy az ősz a legszebb évszak. 

Nem telt bele két hét és egy napsütéses hétköznapon újra autóba ültünk, mert még mindig maradt bennünk hiányérzet. A séta eleje az nem volt túl izgalmas – jobbára az ősz szépsége nyűgözött le bennünket.

Ez itt egy nagy kedvenc... Nem igazán arat sikert egyéb körökben, de ez jó szokásomhoz híven, nem igazán zavar. Hogy Doki barátom szavaival éljek, ez a kép becsípődött. :)

Az autóhoz visszavezető úton, ahogy a nap sugarai áttörték a völgybe ereszkedő párát, valami gyönyörű látványt rajzolt elénk. 

Sokáig fogjuk emlegetni Laurával ezt az utolsó néhány percet, talán negyed óra is volt, nehéz megbecsülni. :)

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.