Instagram
Hol is jársz?

Ha ide keveredtél, akkor sok fényképet fogsz látni hétköznapi (vagy hétvégi) élményeimről. Ez a blog 2014 elején indult, célom, hogy azok a fényképek, amik nekem sokat jelentenek, de a közösségi oldalakra sok lenne kitenni, ill. fotós fórumokba nem elég erősek, megmutathassam valahol, ill. pár sorral kiegészítve némi élményt nyújtson az olvasónak. Néhány kulisszatitkot is felfedek időnként egy-egy fotó kapcsán. Az előző oldalamon 3 évig (2008 és 2011 között) Babanapló néven futott kicsit hasonló, de az kizárólag a gyerekemről szólt. Természetesen ő most is központi téma, hisz magamon kívül vele töltöm a legtöbb időt. :) Időnként visszatekintek, ha belefutok az archívumban olyan képekbe, amelyeket érdemesnek tartok újra megmutatni. Jó szórakozást kívánok!

2014-03-07 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Annyit kell tudni a mocsári békákról, hogy a párzási időszakban a hímek kék ruhát öltenek és csupán néhány napig viselik ezt a jelmezt. Fontos az időzítés, különben egy újabb évet kell várni az élményre.

Tegnap jött a hír, hogy közép Somogyban kékülnek a mocsári békák. Hát akkor Zalában is, gondoltam… Hamar szerveződött is egy három fős társaság (meg a kutyám) és délelőtt elautózunk a szokott élőhelyre, amit természetesen nem árulok el akárkinek. :) A terepre érve csalódottan konstatáltam, hogy ma üresen viszem haza memóriakártyámat, de mielőtt visszaindultunk volna, elcsábítottam a fiúkat egy jó kis fotogén terepre. És itt váratlanul megláttam néhány petecsomót, aztán Szilu felfigyelt egy nőstényre, aki végtelen türelemmel viselte, hogy körbefotózzuk. Majd sasszemű Szilu kiszúrt egy nászruhás hímet is, de olyan szégyenlős volt kis hidevérű barátunk, hogy amint meglátott bennünket, azonnal elinalt. És így tett még több ízben is, amíg ott vártunk a vízben csőre töltött fényképezőgépekkel. De legalább Tibor és Szilu is láthatott kék békát, ami ugye nélkülem nem valósulhatott volna meg. Gondolom, örökké hálásak lesznek nekem az élményért. :D
(Folyt köv.)

Íme a hálás „kislány” mocsári béka oldalról:

És majndem szemből:

 

… ez pedig az egyik olyan pillanat, amikor az egyik irigy hím elinalt. :D

Egy másik nőstény. Vagy ugyanaz? Ki tudja...

2014-03-01 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Délelőtt telefoncsörgés, szomszédék azok, hogy menjünk egyet a srácokkal a tavaszi melegben. Ez remek alkalom arra is, hogy végre megismerjük az újdonsült családtagjukat, aki egy kis bichon frise havanese. Manapság divatos fajta, érthető okokból. Mondjuk az újdonsült lehet, hogy erős túlzás, karácsonyra kapta Zsombi, és bár szomszédok vagyunk, azóta nem tudtunk összehozni egy találkozást. (Leszámítva a januári szánkózást, de oda nem jött az eb.) És ím a kutya:

A srácok kerekeztek, a felnőttek meg gyalogoltak.

Belvízi hangulatkép:

Pihenő a második hídnál (Zsombi tekintete nem veszélytelen):

És ilyen a kutyus, amikor száguldozik a zöldben:

Lassan, de biztosan elértük az erdőt, ahol hó- és csillagvirág mezőkön gázoltunk keresztül és bár ezen a kisméretű képen nem látszik, de ennek a pataknak a partja is e virágokkal volt (van) tarkítva.

Gucci (ejtsd guccsi) vidáman apportírozott a védett csillagvirágok között, nagyjából ezt az egy majdnem éles képet sikerült róla készítenem. Közben a gyerekek kommandósat játszottak a sűrűben, de róluk nem készült elfogadható minőségű kép, így a kedves olvasó fantáziájára bízom a helyzet elképzelését.

Aztán egyszer csak valami gyönyörűen fényeskedő pirosságot pillantottam meg a szemem sarkából, néhány pillanat múlva a talajon hasaltam, és fényképezni kezdtem. Egy kis mohacsoport volt, ők azok:

Mire észrevettem a nem oda illő ágacskát a háttérben, épp annyit változott a nap helyzete, hogy már nem sütötte meg őket, így aztán csupán a blogba illeszthető kép született, többre nem hivatott. Azért még így is szemet gyönyörködtető látvány. :)

2014-03-01 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Régebben soha nem hagytuk ki, hogy Budapestről hazafelé megálljunk Balatonfenyvesen, ahol gyerekkorom nyarainak jó részét törlöttem. Az utóbbi években ritkultak ezek az alkalmak, mostanában csak akkor pihenünk meg itt, ha szép az idő, vagy szeretnénk enni a parton valami finomságot. Tegnap a szép naplemente volt az ok (a büfék még zárva voltak), bár amire odaértünk, már csak a maradékát láthattuk. Először nem is vettem ki az autóból a fényképezőgépet, de persze, hogy visszaszaladtam érte, amikor megláttam ezt a tipikus balatoni „giccset”. Szerencsére állvány is volt nálam, így bátran játszhattam a záridőkkel.

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.