Instagram
Hol is jársz?

Ha ide keveredtél, akkor sok fényképet fogsz látni hétköznapi (vagy hétvégi) élményeimről. Ez a blog 2014 elején indult, célom, hogy azok a fényképek, amik nekem sokat jelentenek, de a közösségi oldalakra sok lenne kitenni, ill. fotós fórumokba nem elég erősek, megmutathassam valahol, ill. pár sorral kiegészítve némi élményt nyújtson az olvasónak. Néhány kulisszatitkot is felfedek időnként egy-egy fotó kapcsán. Az előző oldalamon 3 évig (2008 és 2011 között) Babanapló néven futott kicsit hasonló, de az kizárólag a gyerekemről szólt. Természetesen ő most is központi téma, hisz magamon kívül vele töltöm a legtöbb időt. :) Időnként visszatekintek, ha belefutok az archívumban olyan képekbe, amelyeket érdemesnek tartok újra megmutatni. Jó szórakozást kívánok!

2014-05-05 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Két csapadékos, szeles és hideg nap után vasárnap estére elvonultak a felhők. Egyszerű esti sétára indultunk családilag a szokásos útvonalon, a homokos úton. A szél és hideg még tartotta magát, de legalább a napfény megszínezte a tájat. Visszafelé egy kis rézsiklóra találtunk az út szélén, így a lelkem egy csapásra kivirult. Először csak meg akartam tapogatni, de amikor láttam, hogy – hidegvérű lévén – nem tudott a kellő lendülettel elmenekülni tőlem, rájöttem, hogy kiszolgáltatott helyzetbe került, én pedig galád módon ki is használtam ezt, feltettem az 50/1.8-as objektívemre a 12 mm-es közgyűrűt és célba vettem a sikló-bébit. Kezemben tartva a botot, amire rátekeredett, próbáltam megfelelő hátteret találni a témának. A hideg miatt relatíve lassan mozgó állatka szemét vettem célba, ami nem is volt olyan nagy feladat, bár nehezítette a helyzetemet az erős szél. Nagyon szerettem volna, ha sikerül elcsípnem a nyelvét, de ez csupán szerencse dolga, csak egy-két képkocán sikerült, amik pont nem lettek elég élesek ahhoz, hogy használható fotó szülessen belőlük. Nagyjából 100 kép készült, 70-et töröltem életlenség vagy egyéb hiba miatt és 9 db (+1 nyelves, ami mondjuk nem tű éles) lett elfogadható mind technikai, mind pedig kompozíciós szempontból. 

Az előbb már említett kép, amint tapogatott a nyelvével.

Profilkép szemből:

Profilkép jobbról:

Profilkép balról:

És megint szemből:

2010-ben egy vízisiklónak is volt esete velem. :))) 

2014-04-30 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Ismét visszatekintek, mert ez a kirándulás megér egy bejegyzést.

Az ötlet májusban fogant, amikor – hogy, hogy nem –  volt szerencsém negyed magammal felülni egy buszra, aminek a végcélja Bled, Bohinj, ill. a Vintgar-szurdok volt. Két tanulsága volt ennek az akciónak. Egy részről bebizonyosodott (amit amúgy már tudtunk) hogy buszos, szervezett útra nem szabad elmenni, ha fotózni szeretne az ember. (Mentségünkre szóljon, hogy gyakorlatilag ingyen kaptuk az utat.) A másik pedig  – ami szintén nem az újdonság erejével hatott ránk –, hogy a tavaszvég nem éppen fotogén időszak, hisz unalmas, semmilyen zöld minden. Az, hogy egész nap esett az eső, párás és ködös időnk volt, még azt a kevéske esélyét is elhessegette, hogy egy valamire való tájképpel érkezzünk haza, hisz az átlag látótávolság nagyjából 5 méter volt. No, ennyit a siránkozásról, hisz a társaság jó volt, íme, ők azok:

…és már akkor megbeszéltük, hogy ősszel visszatérünk, de kizárólag a szurdokot vesszük célba.

Még két képet azért megmutatok, mert ez a hattyú nagyon vicces formára hajtogatta magát össze:

Egy részlet a szurdokból, lebuktattam ez egyik vízi koboldot. :)

Ugorjunk fél évet előre az időben! 2013 októberében járunk.

Kitűztünk az egyetlen napot, ami megfelelt mind a négyünknek (egy lány fiúra cserélődött) és csodák csodája az időjárás is velünk volt. Három órás autókázás után – lehetett volna valamivel kevesebb is, de GPS barátunk falulátogatásra invitált bennünket – megérkeztünk a célállomásra (most jut eszembe, hogy Metallicát, meg annál még zúzósabb heavy metalt kellett hallgatunk, mert Szilunak csak efféle zenéi voltak, és be kell valljam, az első órát még élveztem is, hisz kis koromban rocker voltam – nagggyon kemény :D –, így nosztalgikus hangulatba kerültem, de azóta sokat szelídült a lelkem, ezért a három órás metál dózis túladagolódott, hogy úgy mondjam). Ha jól emlékeszem reggel 8 és fél 9 körül szálltunk ki a kocsiból és délután 14.30 körül szálltunk vissza.  A Vingar-szurdok 1,6 km hosszú, szóval az összesen 3 km-t 6 óra alatt tettük meg, koptattuk rendesen a gépeinket.

Nagyjából ezt a két képet készítettem a alap-objektívvel, miután feltettem a 70-200/4-et, az már nem akaródzott lejönni a gépemről. 

Mutatom szép sorban a többi „termést”. Sok-sok részlet következik, a képek nem utómunka mentesek, bár a szakértő szem ezt biztosan meglátja. Próbáltam megtalálni a hatásosság és a természetesség határát. Remélem, nem csúsztam nagyon el. :) A vízes képeknél Jobbára 1/4 és 1/6 s-os záridőkkel játszottam.

Több vélemény is alátámassza azt, amit én is gondolok, hogy ez a fotó sikerült a legjobban. 

Pár hétig egy budapesti helyszínen egy kiállítás keretén belül szép nagy méretben is látható volt nemrégiben.

Ez pedig a személyes kedvencem, mindamellett, hogy nem a legnépszerűbb darab. :)

Nem tudom már, milyen indíttatásból állítottam fejtetőre a következő képet, de ettől érte el ezt a különleges hatást. :)

Végezetül a kötelező csoportkép. :)

2014-04-27 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Ez itt most egy vérző szívű nosztalgia-bejegyzés az elmúlt idők emlékére. Sajnos egyre kevésbé bízom benne, hogy valaha visszatérnek azok az évek…

Egyelőre nem részletezem, hogy minek okán, de a lényeg az, hogy keresgélnem kellett a békás archívumomban – nem mondom, hogy kellemetlen feladat volt. :)  Magam is meglepődtem, hogy mennyi felvétel született a zöld levelibékákról az elmúlt 10 évben. A közeli halastavak környékén fényképeztem az első példányokat 2004-ben, majd 2005-ben elképesztően sokat jártam ki (munkanélküli életszakaszom nagyban segítette eme hóbortomat). Nagyszerű, békában gazdag évek következtek, egészen 2009-cel bezárólag. Folyamatosan abban hitben éltem, hogy meg fogom unni őket, de ez az idő soha nem következett el. A levelibékák tömeges fényképezésének az vetett véget, hogy gyakorlatilag eltűntek a környékről. Az előbb említett években egy séta alkalmával százával lehetett őket látni, kedvemre válogathattam, hogy melyiket veszem célba a fényképezőgépemmel, sőt  arra is volt módom, hogy akár több példány szerepeljen egy képen. 2013-ban mindössze 2 példánnyal találkoztam, idén még eggyel sem, igaz túl sokat nem is jártam ki.

Ezt a képet nem publikáltam még, pedig szerintem egész jóféle. Bár könnyen lehet, hogy ebben tévedek és a mérhetetlen elfogultságom szól belőlem. :)

Ő meg egy kis bujkálós, nem tudta, hogy engem nem tud átverni. :)

A nagy kutakodásban belefutottam néhány erőltetett próbálkozásomba, íme az egyik. Ma már nem csinálnék ilyet, bevallom egyáltalán nem emlékeztem rá, de minden bizonnyal ez is én vagyok (vagy voltam). Aztán lehet, hogy már untam, hogy „itt egy béka, ott egy másik”, hát „turbózzuk fel a látványt” életérzés kerített hatalmába, vagy egyszerűen a Photoshop lehetőségeit fürkésztem... Mindenestre jót mosolyogtam, amikor megláttam. :)))

És ha már a „hatalmába kerített”-nél tarok, és van a világon valaki, aki ne ismerné ezt a cuki kis képrejtvényt, annak szeretettel küldöm, hogy viduljon fel egy kicsit, vagy legyen még vidámabb, ha ez lehetséges.

Végezetül:

És ezt őszintén gondolom! ;)

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.