Instagram
Hol is jársz?

Ha ide keveredtél, akkor sok fényképet fogsz látni hétköznapi (vagy hétvégi) élményeimről. Ez a blog 2014 elején indult, célom, hogy azok a fényképek, amik nekem sokat jelentenek, de a közösségi oldalakra sok lenne kitenni, ill. fotós fórumokba nem elég erősek, megmutathassam valahol, ill. pár sorral kiegészítve némi élményt nyújtson az olvasónak. Néhány kulisszatitkot is felfedek időnként egy-egy fotó kapcsán. Az előző oldalamon 3 évig (2008 és 2011 között) Babanapló néven futott kicsit hasonló, de az kizárólag a gyerekemről szólt. Természetesen ő most is központi téma, hisz magamon kívül vele töltöm a legtöbb időt. :) Időnként visszatekintek, ha belefutok az archívumban olyan képekbe, amelyeket érdemesnek tartok újra megmutatni. Jó szórakozást kívánok!

2014-02-01 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Ezen a héten a hétfői fotóklubban Kotnyek István tartott vetítést. Számomra nagy élmény volt (egészen biztos vagyok benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül), mert azt láttam, hogy nem kell a tájnak különösebben szépnek lennie, nem kellenek feltétlenül ütős fények ahhoz, hogy témát találjon az ember, főleg itt, a zalai dombok között.  Egy dolog fontos, mégpedig a helyszínválasztás.  A vetített képek jó része a vonalak témakörére épült, amit legtöbbször a téli táj alakított. Az egész vetítés során tátott szájjal néztem az egyszerűbbnél egyszerűbb, de mégis nagyon erős anyagot és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy nekem is legyen képességem megtalálni a hasonló témákat. Hisz elvileg nem bonyolult, miért ne lehetnék képes rá?  :)  

Csütörtök volt az ügyintézések és vásárlás napja a héten. Hazafelé autózva fürkésztem a téli tájat, ami a szórt napsütésben azt üzente nekem, hogy fényképezzem le. És mivel csúnyán elszaladt az idő és érdemi munkának már úgysem tudtam volna nekiállni (különben is előző nap tök sokat dolgoztam, tiszta volt a lelkiismeretem), na meg a kutyával sem voltam kint még aznap, úgy döntöttem, hogy amint hazaérek, jövök is vissza egy kutyasétáltatással egybekötött havasi fotózásra. Az effajta elhatározásaimat fura módon mindig meg tudom valósítani, de az újévi fogadalmam, miszerint napi 10 percet szentelek a hasizmom fejlesztésére, valahogy még nem sikerült a naprendbeme iktatni. :)

Szóval elindultam vonal-vadászatra... Találtam is ezt-azt,  jó érzés volt a nem túl mély, szűz hóban kutyagolni. Közben fényképeztem szorgalmasan, leginkább a nagy semmit, így hazaérve a képek 90%-a a lomtárban landolt. :) Egy-két használható maradt, de most kicsit irigy leszek és az igazi vonalas képet most nem mutatom meg, mert… majd később elárulom, hogy miért. ;)

Az első vonalas kép:

A második: 


Rengeteg

Ez meg itt egy olyan, ami a szívemhez nőtt, a valós színek persze nem ilyen erősek, kissé hatásvadász módon dolgoztam ki.

Ez szintén nem vonalas, de tetszett a két fa együttállása... A kidolgozás szintén nem a valóságos, úgy is mondhatnám, hogy széteffekteltem. Mentségemre szóljon, hogy tegnap történt az éjszakai órákban. :D


A tél őrzői

A konklúzió, hogy még távol vagyok attól, amit hétfőn láttam – igaz nem is célom az utánzás, sőt nem is űzöm jól ezt a mesterséget –, de készült pár vállalható kép és ha nem is olyan fajták, amik falhoz vágnak (van erre csúnyább kifejezés is, de jó kislány leszek és nem írom ide), mégis kicsit önkifejeztem magam, ami jó nekem, mert ettől tudom magam jól érezni. 

Mára is jutott megosztani való esemény. 
A két szomszéd gyermekkel szánkózni mentünk (mondjuk én inkább csak fényképeztem őket).

Elég jól kijönnek egymással...

És jól tudnak egymásnak segíteni, főleg a szánkó dombtetőre juttatásában. :)

Több kép ITT!

2014-01-25 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Nagy nap volt a tegnapi... Már-már úgy nézett ki, hogy ez a tél is úgy múlik el, mint a 2006-2007-es, hogy nem lesz igazi tél. Aztán január 24. napján gyönyörű hó hullott, ráadásul a meteorológusok hideg napokat ígérnek, így van remény, hogy mégis lesz télélményünk. 

Csütörtökön szereztem be Cliffordot, a nagy piros kutyát, eredetileg az ovis farsangra a tombolába szántam, de Péter úgy beleszeretett (na jó... bevallom, én is), hogy úgy döntöttem, nem bízzuk a véletlenre és inkább megtartjuk, mint hogy végigizguljuk a sorsolást és a végén meg valaki más vigye haza. Épp azon elmélkedem, hogy kellene valami jóféle képet készíteni az újdonsült ebről és a kevésbé újdonsült gyermekről édes kettesben, amikor ma reggelre verőfényes napsütésre ébredtünk (vagyis majdnem, mert kicsit később sütött ki) és kiötlöttem, hogy elkészítem róluk a tökéletes képet külső helyszínen, az udvarunkon.

Van egy nagy előnye a falu közepén lakni, mégpedig az, hogy nagyjából 3 percnyi sétálással az erdő szélén találja magát az ember. Meg a kutyája... Na nem a nagy piros, hanem a 11 éves foltos. 

Vittünk szánkót is, hogy a gyermek is élvezze a sétát (én meg jól lefényképezhessem az árnyékát). A kiruccanás végül 2 órásra sikeredett. Egyszerűen gyönyörű volt az idő, leszámítva a kellemetlen szelet, ami az erdő árnyékából kiérve időnként meglehetősen durván csapott arcon bennünket.

Egy ritka pillanatot sikerült „elcsípnem”. Mind a hárman rajta vagyunk a képen! Sajna a 11 éves foltos kutya előre szaladt, mert már nagyon vágyott vissza a foteljába. A szánkó ismét jó szolgálatot tett, állványként funkcionált.

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.