Instagram

Mára is jutott megosztani való esemény. 
A két szomszéd gyermekkel szánkózni mentünk (mondjuk én inkább csak fényképeztem őket).

Elég jól kijönnek egymással...

És jól tudnak egymásnak segíteni, főleg a szánkó dombtetőre juttatásában. :)

Több kép ITT!

2014-01-25 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Nagy nap volt a tegnapi... Már-már úgy nézett ki, hogy ez a tél is úgy múlik el, mint a 2006-2007-es, hogy nem lesz igazi tél. Aztán január 24. napján gyönyörű hó hullott, ráadásul a meteorológusok hideg napokat ígérnek, így van remény, hogy mégis lesz télélményünk. 

Csütörtökön szereztem be Cliffordot, a nagy piros kutyát, eredetileg az ovis farsangra a tombolába szántam, de Péter úgy beleszeretett (na jó... bevallom, én is), hogy úgy döntöttem, nem bízzuk a véletlenre és inkább megtartjuk, mint hogy végigizguljuk a sorsolást és a végén meg valaki más vigye haza. Épp azon elmélkedem, hogy kellene valami jóféle képet készíteni az újdonsült ebről és a kevésbé újdonsült gyermekről édes kettesben, amikor ma reggelre verőfényes napsütésre ébredtünk (vagyis majdnem, mert kicsit később sütött ki) és kiötlöttem, hogy elkészítem róluk a tökéletes képet külső helyszínen, az udvarunkon.

Van egy nagy előnye a falu közepén lakni, mégpedig az, hogy nagyjából 3 percnyi sétálással az erdő szélén találja magát az ember. Meg a kutyája... Na nem a nagy piros, hanem a 11 éves foltos. 

Vittünk szánkót is, hogy a gyermek is élvezze a sétát (én meg jól lefényképezhessem az árnyékát). A kiruccanás végül 2 órásra sikeredett. Egyszerűen gyönyörű volt az idő, leszámítva a kellemetlen szelet, ami az erdő árnyékából kiérve időnként meglehetősen durván csapott arcon bennünket.

Egy ritka pillanatot sikerült „elcsípnem”. Mind a hárman rajta vagyunk a képen! Sajna a 11 éves foltos kutya előre szaladt, mert már nagyon vágyott vissza a foteljába. A szánkó ismét jó szolgálatot tett, állványként funkcionált.

A Magyar Kultúra napja alkalmából rendezett „Hegyek, völgyek, dombok között…” című fotókiállítás tegnap este megnyitotta kapuit. A kiállításon a Kanizsa Fotóklub alkotóinak munkái láthatóak, én három képpel képviseltetem magam. Jómagam a cím legelső szavánál leragadtam és elővettem 2006-ban készült magashegyi képeimet, amik a Stilfserjoch Nemzeti Parkban készültek, Olaszországban. Az ötlet, hogy erre a vidékre keveredjünk onnan jött, hogy két nagyon kedves barátnőm dolgozott itt (azóta csak úgy hívjuk őket, hogy az olasz csajok), egészen pontosan a Hotel Franzenshöhe-ben. Az első napon felfedeztük kicsit a környéket, ekkor készült ez a kép:


Meg ez:

Mindkettő látható nagyban a kiállításon.
Ez utóbbi érdekessége, hogy akkor talán még magunk sem nagyon hittük, de a következő napon megjártuk azt az utat, ami a képen egy vékony csíknak látszik...

És ez már a másnap. A színes hangyáknak látszó pöttyök egy turistacsoport tagjai. De mire odaértünk, ahol ők voltak a kép elkészítésekor, még át kellett vágnunk egy gleccser-hágón. Állítólag nem veszélytelen vállalkozás túravezető nélkül (szerintem ezt csak az ő megélhetésük miatt terjesztik).


Ennek a túrának a szintideje nagyjából 8 óra, de nekünk 10 volt,  az oka pedig az, hogy a bal térdem egy 2001-es raftringos sérülés miatt nem bírja a lejtmenet, így az ez irányú haladásom egyrészt iszonyat lassú, másrészt könnyekkel és szenvedéssel tűzdelt. Ez az apróság azonban nem szokott visszatartani, hisz ilyen látványban lehet részem, mint a következő kép, ami szintén a falon lóg a kiállító teremben. 

Ez már a másnap, vízesésekkel tűzdelt turistaparadicsom. Mivel egész nap zuhogott az eső a völgyben, nem találkoztunk senkivel, pedig igazán érdekes látvány volt a hegyek között hömpölygő felhőzet.

Lényeges dolgot felejtettem el említeni. Azt, hogy augusztus havában történt mindez. Szó szerint, hisz a nagy túránk utáni nap délutánján, amikor az „olasz csajok” is tudtak hozzánk csatlakozni és a völgyben szakadó eső volt, akkor a hegytetőn ilyen élményben volt részünk: 



Az a kis pötty a kép közepe táján a szállásunk:

Ez utolsó két fotóért pedig ez úton is köszönet Dórának (Izának is!) és nem mellesleg így hét és fél év után köszönet azért a néhány napért is, amit segítettetek összehozni, örök élmény marad, ebben egészen biztos vagyok. ;)

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.