Instagram
2014-05-27 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Azért jó, ha nincs ovi, mert akkor Péter addig alszik, ameddig akar. Ovis napokon gyakran még 8 órakor is borzalmasan álmos... Ovimentes napokon pedig pontban 8 órakor vígan kiabálja, hogy „felkelteeeem!” :))) Kisebb korában elhaló hangon kérdezte meg reggelente, hogy van-e ovi és a válasz fényében döntött úgy, hogy még álmos-e, vagy már kialudta magát. (Nem mintha nem szeretné az óvodát.)

No a lényeg, hogy tekertünk egyet ezen a nyárias május végi napon. Péter nagyon boldog volt, hogy megmutathatta a nagyvilágnak meztelen felsőtestét és nagyjából egy perc elteltével határozottan észrevette, hogy kezd barnulni a bőre. :)

Persze, hogy jött a kutyánk is, aki minden lehetséges patakban, tóban és pocsolyában megmártózott túlélendő a nagy meleget, ami még korántsem elviselhetetlen, de ő már szenved tőle. :)

Készült még ez a nehezen vállalható békás kép is a vicc kedvéért, meg mert nem szeretek békás fotó nélkül hazajönni, meg azért is, mert egy cimborával szoktam viccelődni, hogy most elmegyek békát fényképezni felülről, déli fényekben, ő meg szokta mondani, hogy lehetőleg az űrből készítsem, hogy ne lehessen látni, hogy életlen..

Szóval íme, végre tökéletesen megvalósult a terv! :)

2014-05-21 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Az „ötösfogat” tizenvalahány  éve kezdett körvonalazódni. Nem állítom, hogy felhőtlen volt az eleje, mert nem. De minden jó, ha a vége jó. :). Persze nincs még vége, a kellős közepén járunk a barátságnak és nagy ritkán sikerül csak összejönnünk, hogy eltöltsünk egy kis időt együtt. A találkozások egyik fő attrakciója Dóra főztje, ezért is kezdem ezzel a képpel az élménybeszámolót. Ezeket a gyönyörű (és mennyei ízű) kalács fonatokat a szigligeti kirándulásra dobta össze, nehogy éhen vesszünk az úton. 

Ezen a napon sportot űztünk a csoportkép készítésből, ez a prototípus, itt még konszolidáltak vagyunk. :)

Lassan, de biztosan felértünk a várba, ahonnan igazán szép volt a kilátás.

Kattints a képre, ha érdekel nagy méretben is! 

Szerintem a kalács illata volt a fő bűnös abban, hogy megéheztünk. És természetesen meg kellett örökítenünk az első falatok bevitelét. Kinga azonban nem bírta kivárni, amíg az állvánnyal és a koncepció kitalálásával bajlódtam, így ő már csak az elégedett mosolyával tudott a kép hangulatához hozzájárulni. :)

Dóra talált magának játszóteret. :))
Biztosan hiányzott neki a sérülése, amit kb. 1 éve szerzett magának munka közben. 

Aztán a foga is megfájdult, Kinga pedig készségesen segített enyhíteni a panaszit. :)))

Megkértem a bandát, hogy nézzenek nagyképűen. Egyedül Izának nem okozott problémát a feladat. :D

Nem bírta ki, hogy ne próbálja ki a mérleghintát!

Akkor már mi is... De igencsak úgy fest, hogy az elmúlt 30 évben teljesen elfelejtettük, hogy kell ezt csinálni. :D

Aztán egy szinttel feljebb jutottunk és elkészült az ikszedik csoportkép is. Nem is egy!

Volt még látnivaló rajtunk kívül is, bár az nem volt annyira izgalmas. :D

Aztán Dóra magához vette a fényképezőgépemet és készített négyünkről vagy 28 képet. Azért lett néhány egészen jó is. ;)

Itt meg az történt, hogy majdnem elveszett az elemózsia, amire pedig már nagy szükségünk volt. Persze rövid időn belül előkerült. Dóra eme arca nem tudom pontosan, hogy miről árulkodik. Állítólag némi gyanakvás fedezhető fel benne, miszerint az a valószínűtlen gondolat támadt benne, hogy direkt lett előle eldugva a kalács. 

Körpanoráma nélkül ritkán jövök haza egy-egy nagyobb kirándulásról. És bár ebben a képben nem volt különösebb előre eltervezett koncepció, mégis egész jól sikerült. Különlegessége Iza megduplázása, ami sajnos nem az én érdemem (pedig tervben volt valami hasonló), hanem a Photoshop számolta ki, szerinte így lett kerek ez a „történet”. 

 Ők meg itt azok, akik elégedetten szívják magukba az éltető májusi napsugarakat. :)

Utolsó célállomás a kikötő volt. Hihetetlen szép időjárást fogtunk ki, különös tekintettel az előző hideg, szeles napokra. Mondhatnám, hogy piszok mázlisták vagyunk. :)

Találós kérdés: Vajon készült csoportkép a mólón? 
Természetesen! Kettő is! (Az ablakon keresztül pedig a személyzet élvezi az előadást.)

E közben a jó öreg Badacsony is ott magasodott a szomszédban.

Szorított bennünket az idő és a gyomrunk is jelezte, hogy ideje visszatérni a bázisra. Dóra a „Terülj, terülj asztalkám!” varázsige segítségével pillantok alatt mennyei mannákkal halmozott el bennünket. 

Miután teljesen elteltünk, jött a missisippi pite. 

Amikor már azt hittük, hogy mozdulni sem tudunk a jóllakottságtól, muszáj volt összeszednünk magunkat, hisz elkísértük Mónit a buszhoz, ami hazavitte őt, de előtte azért a biztonság kedvéért még megettünk fejenként három gombóc fagyit, mert ott olyan, de olyan finom, hogy az életünk kockáztatása árán is érdemes legyőzni gyomrunk tiltakozását. És igen! Mi voltunk az erősebbek!

Kingával másnap hagytuk el a tetthelyet. Este már kép nem nagyon készült, inkább csak a szövegelés ment...

Itt a vége, fuss el véle! :)

2014-05-11 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Nem az első eset, hogy erre az üzemi területre mentünk a gyerekekkel, ahova idegeneknek ugyan belépni tilos, de mi helybéliek vagyunk, így nem érezzük magunkat annak, szóval a sorompó és a tiltó tábla nem tart vissza bennünket, ráadásul a gyerekeknek mindig nagy élmény ide menni.

Mielőtt elindultunk volna, Csillával innunk kellett néhány pohár Coca-Colát (ez egyfajta rituálé nálunk), meg összeszedtük a vinni valót, ami eltartott egy jó darabig. (Nem azért, mert sok dologról van szó, hanem, mert a gondolataink csapongnak és folyamatosan egyeztetünk. Persze a homokozó cuccok itthon maradtak.) Közben a gyerekek kint vihogtak, miközben a kutyát szórták tele homokkal, rájuk is szóltunk erősen, de amint lankadt a figyelmünk folyatatták a rosszalkodást. Mire észbe kaptunk, a kutya már be volt temetve homokkal. Szerencsére nem egy ideges típus az eb, ami nem csak a korából fakad (ami 11 és fél év), hanem alapértelmezetten is ilyen. 

Elindultunk a cél felé, a homokbányába, ami az utóbbi időben egyre kisebb, félő, hogy már nem sokáig tudjuk élvezni ezt a területet. :(
A gyerekek hamar eltűntek a szemünk elől... Mire újra a látóterünkbe kerültek, a 200 mm-es objektíven keresztül (cropos vázon!) nézve ilyen messze voltak.

Kicsit odébb elhagyott fecskefészkekben keresgéltek.

Majd folytatódott a hegymászás...

Enikőnek nem okozott gondot az utolsó szakasz sem.

De Péter nem az ügyességéről és kitartásáról híres, így nagyjából ezen a ponton feladta a küzdelmet...

...és lecsúszdázott.  

Enikő újabb kihívást talált magának. Elég messze voltunk tőle, próbáltuk megállítani az egyetlen eszközzel, ami a „kezünkben” volt, teli torokból üvöltöttünk, hogy most már ne menjen feljebb, de úgy tűnt, hogy ez sokkal inkább volt számára bíztatás a folytatásra, mint visszafordító erő.

Valahogy újra egymásra talált a két kölyök és együtt csúszkáltak, már amennyire a homok csúszik. 

Lent bogarászással, meg „csigászással” folytatódott a séta.

Az alsó szavannás területhez hasonlító részen Csilla talált nekem fotogén gombákat. 
Ez a kocka nagyon tetszett nekem, ezért el is küldtem Dokinak, hogy mondja meg nekem a frankót, aki szerint a felső zöld terület kimondottan zavaró (pedig nekem meg pont az tetszett benne).

Mivel neki az esetek nagyon nagy százalékában igaza van, én meg állandóan bizonytalankodom, hát szót fogadtam neki és eltávolítottam a zavaró zöld területet. Ez lett belőle:

Ezek után megkérdeztem még két fotós barátomat is, akik határozottan Doki mellé álltak, így szinte biztos, hogy jó döntés volt a vágás. Ennek ellenére nekem még mindig az eredeti zölddel kiegészített verzió jön be, ami nyilván valami érzelmi defekt lehet nálam, de ezen már nem rágódom. :)

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.