Instagram
2014-06-08 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Hosszasan ecsetelhetném, minek okán keveredtem Nórához Keszthelyre tegnap este, de nem teszem.  (Pedig de jó kis szövevényes történet lenne az!). A gyerekkel indultunk útnak, a terv egy rövidke játszóterezés volt, amit meg is kapott. Nóra felelőtlen módon otthon hagyta a gépét, amit szerintem nagyon megbánt, hisz folyamatosan bizonyos részletekre hívta fel a figyelmemet, olyanokra, amiket magam nem látok meg, sőt még akkor sem láttam, amikor rámutatott. Ja, azt nem mondtam, hogy fotós körökből ismerem őt. Egészen rendkívüli személyiség, ami képeiből és látásmódjából is könnyedén leszűrhetünk. Sokkal több téma érdekli, mint engem, ezért az este folyamán, látva, hogy agyban folyamatosan exponál, időnként odaadtam neki a gépemet, hogy lődözzön vele kedvére. Persze, mivel nem a sajátja volt, kicsit nehézkes volt a dolog, más részről pedig engem is magával ragadott az exponálási kényszer, amikor nem ismertem irgalmat és szinte kicsavartam a kezéből a fényképezőgépet. Ez úton kérek tőle elnézést! :)

Az első kép a Péternek beígért játszóterezés egyik első pillanata (fotó: Nóra). Az utolsó az volt, amikor leesett, de azt nem fotóztuk.

 

A leesés után következett egy nagyon kellemes sétafikálás a mólón, nyáresti hangulatban. Pétert egészen lenyűgözték a kajáért kuncsorgó madarak (ami azért furcsa, mert ő sokkal inkább működő gépektől szokott lázba jönni), ezért vettünk is az automatából madáreleséget.

Fotó: Nóra

Közben meg egyre szebb fények festették a kikötő környékét.

Az állvány is velem volt a maga két kiló harminc dekájával, következésképp nem hagyhattuk ki a csoportképet sem, amit szerettem volna kicsit korábban megejteni, de a három gombóc fagyi erősebb volt eme tervemnél, így lecsúsztunk egy szebb látványról (ellenben a fagyi nagyon finom volt).

 

A következő kép úgy néz ki, mintha egy spontán elkapott pillanat lenne, pedig rohadtul nem az. Az árnyékunkat céloztam meg, de mondd egy öt és fél évesnek, hogy álljon meg! Na jó, néha bejön, de most pont nem. Oké, gondoltam, így sem rossz… De az előző expo miatt 10 másodperces kioldásra volt állítva a gép, viszont tetszett Péter mozdulata, ezért mindketten arra bíztattuk, hogy maradjon így. És megtette! :D

 

Én valahogy mindig zavarban vagyok, ha ember, főleg idegen ember kerül az objektívem elé, pedig ez a kutyus a gazdájával nekem is nagyon megtetszett, olyan harmóniában ültek ott.  Nóra megcsinálta nekem a képet! :)

Akkor már itt is készítettünk csoportképet, szegény gyerekemet kizavartam a napra, ami nagyjából megvakította, de ezt csak itthon vettem észre, amikor letöltöttem a képeket. :D

 

Ez meg itt egy árny-csoportkép, igaz a gyerek árnya nincs rajta, mert nem volt már ott, de még csak látóhatáron belül sem, valószínűleg jobbnak látta távol tartania magát tőlem, az előző, napra kényszerítős eset után.

 

A vitorlások meg csak sokasodtak közben, itthon meg a PS csúszkái szaladtak meg kissé. :)

 

Lassan hazafelé kellett venni az irányt (én balga még világosban szerettem volna hazaérni), de Péter elcsábult az óriás buborékgyártó emberek által (akik – nem mellesleg – nekem nagyon szimpatikusak voltak), csak úgy mint a többi hasonló életkorú gyerek, majd hatalmas visongatás és ugrálás vette kezdetét. Azt nem tudom, mennyi ablakmosó folyadék került a szervezetükbe közben, de gyanítom, hogy nem jelentéktelen mennyiségű. A vidámodásnak itt is egy kis baleset vetett véget, egy kislány került a padlóra, akit Péter taszított meg a játék hevében. Ugyan nem szándékosan, de azért ez remek alkalom volt, hogy távozzunk a helyszínről.

Jó kis este volt és levontam a következtetést, Keszthely egy jó hely. :)

Ezen az estén ért még egy élmény, jelzőt nehezen találok rá. Érdekes, kellemes, meglepő, szívmelengető, zavarba ejtő. Ezek egyfajta elegye talán…
Egy számomra ismeretlen lány köszönt rám csillogó szemekkel, a nevemen szólított, ici-picit bizonytalankodva és amikor biztos lett benne, hogy én vagyok én, akkor gratulált a képeimhez, a békákat külön kiemelte (aminek én még külön örültem). A meglepetéstől szóhoz sem jutottam. Soha nem gondoltam, hogy ilyen hatással lehetnek a képeim emberekre. Ha olvassa e sorokat, ez úton is köszönöm neki, hogy leszólított. Azt hiszem, hogy ezért érdemes alkotni… Hogy örömet okozzunk vele másoknak (is). :)))

2014-06-05 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Eljött a nap, amikor végre a sajátomnak tudhatok egy Sigma 10-20-as objektívet. Először 2008 áprilisában néztem bele egy ilyenbe (akkor még csak kompaktom volt), de már akkor tudtam, hogy egyszer lesz egy nekem is. Ami késik, nem múlik, tegnap este megkezdődött a tesztüzem. :)

Persze, hogy a gyerekemen kezdtem a gyakorlást, és bár a mai fiatalság már hozzászokott a modellkedéshez, főleg azok, akiknek valamelyik felmenője szenvedélyesen fényképez, azért ezen a hídon megkaptam Pétertől, hogy menjünk már tovább, mert nem azért jöttünk, hogy egyfolytában fényképezzünk. Természetesen királyi többesben fogalmazott. :)

Azért kellett a nagylátószög, hogy ne kelljen panorámáznom. A szokás hatalma viszont erősebb, ezért csak megpróbáltam, mit lehet kihozni 4 álló képből. Amúgy is nézegettem már ezeket a keréknyomokat és bár nem lett nagy szám a kép, ezzel a megoldással két legyet ütöttem egy csapásra. :)

Ez már csak egy darab képből van...

Naná, hogy kellett egy önárnyékos fotó is! A gyerekemet közben előre küldtem a játszótérre, hogy ne zabálják szét a szúnyogok, amíg én bénázok a fényképezőgéppel.

Én is megérkeztem, majd hamar megjelentek a barátok is, én meg élveztem az egyre hosszabb árnyékokat, meg az ellenfényt. Egészen pontosan e kettő megörökítését néhány gyerekkel fűszerezve. :)

Már előző nap előkereste Péter a krétákat, hogy majd másnap járdát fog színezni. Ez meg is történt. Rebusnak is tetszett az ötlet, bár ő kicsit komolyabban állt a feladathoz. Hűséges kis kutyánk pedig támogatta a munkában, ill. vigyázott Péter részére. :)

Visszajött az én gyerekem is a biciklizésből, együtt folyatták a munkát, én meg persze az új objektív tesztelését. A nap egyre alacsonyabbról sütött, az árnyékok egyre nőttek és a nagyjából 10-15 próbálkozásból ez az egy ilyen jellegű kép sikerült a legjobban...

Az itt látható jelenet nem szimpla ugrálás, hanem Péter lelkes igyekezete, amint egy másik színű krétával visszatér a saját térfelére, miközben gondosan ügyel arra, hogy még az árnyéka se rondítson bele a már megfestett téglalapokba. :D

2014-06-02 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Kedden lefixáltuk a szomszédasszonyommal, hogy szerdán kiszellőztetjük a kutyáinkat (na meg magunkat), és a tervhez szigorúan tartottuk is magunkat. Ritka ideális időjárás volt, gyönyörű felhőjárással fűszerezve. És vastagon fogott a Photoshop is, hogy még drámaiabb legyen a hatás.

Ő meg egy fordított körpanoráma a változatosság kedvéért (egy darab dupla beagle-lel). :)

Következik a kékítős effektus. :)

Egy fekete-fehér verzió.

5 álló képből álló panoráma nagy látószögű objektív híján (remélhetőleg ez az állapot hamarosan változni fog).

Még egy feketén-fehéren, mert a színes verzióból sehogy nem sikerült összehoznom egy kicsit is elfogadhatót. :)

Végül egy olyan kép következik, ami valószínűleg a külső szemlélő számára nem sokat mondhat, de élőben nagyon izgalmas alakzatok formálódtak percek alatt.

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.