Instagram
2014-10-17 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Doki előre figyelmeztetett, hogy ezt a  kalandot nem felejtem el és rengeteg jó képpel fogok hazatérni. Hittem neki, de realista énem mégsem engedte, hogy túlságosan beleéljem magam, talán a csalódás elkerülése végett. Így utólag, már elárulhatom, hogy maximálisan igaza volt. Nem tudom, hogy ha az időjárás nem lett volna olyan nagyon kegyes hozzánk, akkor miként vélekednék, de gyanítom, hogy az Dolomitok még abban ez esetben is rendkívüli hatással lett volna rám. Talán úgy is fogalmazhatnék, hogy ránk, mert a kis csapat többi tagja is folyamatos hüledezéssel kommentálta a hatalmas sziklák látványát, ahogy valószínűtlen módon tornyosultak fölénk.

Kicsit előre szaladtam, pedig az első kép még határainkon innen készült, búcsúképpen az itthon maradtaknak.

A start sietségében és az örömmámortól, amit annak köszönhettünk, hogy minden fontos holmi (a pár kiló almától eltekintve) befért a napfénytetős autóba, a fiúk „szerencsére” nem egyeztették a GPS útvonaltervezését a papír alapú térképpel. Aki követett már el hasonló baklövést, az tudja, hogy a célt így is eléri az ember, de eléggé nagy a valószínűsége, hogy nem a legideálisabb úton. Nos, a sofőr szempontjából valóban nem volt ideális, de magam részéről nem bántam ezt a kis bakit, mert varázslatos helyekre jutottunk el. Én meg közben az újdonsült mobilommal a tetőablakon át fényképeztem.

A jó szerencsénk a Pordoi-hágó felé vezérelt bennünket és éppen akkor, amikor a legszebb fényekben tündökölt.

Nagy hibát követtem el, amikor nem készítettem jegyzeteket út közben, vagy legalább esténként. Kár, hogy csak utólag tudja az ember, mit kellett volna tennie. :) Az egy hét alatt készült néhány csoportkép, ez az egyik... A többi még a fiúknál van.

A hat nap egyikén a Giau-hágó felé vetődtünk (előre megfontolt szándékkal), de mielőtt még elértük volna a célt, jó néhányszor meg kellett állnunk. A következő képet látva, talán érthető, mi okból. :) Ezt a házikót mind a négyen alaposan széjjel fényképeztük, ahogy elnéztem, egészen hasonló módon, meglepődnék, ha a többieké jelentősen különbözne az enyémtől. :)

A Giau-hágónál négyen, négy felé szaladtunk, egy felől azért, hogy legyenek különböző képeink is, más részről pedig mindegyikünknek szüksége volt egy kis egyedüllétre (aztán könnyen lehet, hogy csak magamból indulok ki). Ezen a helyen számtalan fotót készítettem, egyelőre ezt hoztam ízelítőnek, később külön bejegyzésben térek ki rá részletesebben.

Nem is tudom, mit fűzzek hozzá a következő képhez... Talán annyit, hogy az autóban hatalmas üvöltözés hallatszott a kép készítését megelőző percekben, valami olyasmi lehetett, hogy „Állj, meg! Állj, meg! Állj, meg! Állj, meg!”, majd a már megszokott rituáléval téptük fel mindahányan a jármű ajtajait, kis ívben fordultunk a csomagtartó irányába, és próbáltunk disztingválni, azaz nem fellökni a másikat, miközben a fényképezőgépét próbálja villám sebességgel előhalászni.

A szituáció egészen hasonló volt, mint az előző képnél, azzal a különbséggel, hogy nem „Állj, meg! Állj, meg! Állj, meg! Állj, meg!” üvöltés hallatszott ki az autóból, hanem színtiszta  visítás, hisz szavakat nem találtunk  és ennek az esetnek egy motoros fickó is tanúja volt... Mit mondjak... Érdekesen nézett ránk. :)

A következő képek már mind az utolsó napunkon készültek. Még el sem hagytuk Canazei-t (itt laktunk), amikor máris fékezni kellett, hisz egy birkanyáj tündöklött tökéletes fényekben...

Aztán hamar jött a Marmolada, ahol harmadszor álltunk meg és ahol éppen reklámfilm forgatás zajlott, így hosszabbra nyúlt a pihenő az ideálisnál, de cserébe így nézett ki a hegytető. Ja és a fiúknak is nagy öröm volt, mert valami új szuper motor (talán Ducati) volt a forgatás főszereplője.

Végezetül három kedvenc kép egy kedvenc helyről, Tre Cime di Lavaredo-ról, igaz nevezett hegy a hátam mögött leledzik, de ebből a néhány órából is lesz majd egy külön bejegyzés, egyelőre csak felcsigázni szerettelek volna benneteket, remélem sikerrel jártam! :)

Ez a telefonos kép egy magányos kis kör terméke, fantasztikus élmény volt ott lenni, a nyugalom és béke fellegvárában éreztem magam. A gondok és bánatok messze elkerültek. Mondhatnám, hogy leírhatatlan érzés volt, de tudom, hogy csupán arról van szó, hogy nekem nincs hozzá elég szókincsem. :)

Kicsit később megérkeztek a többiek is, ezen a kicsi fennsíkon tobzódtunk és fotóztunk folyamatosan...

Gyönyörű zárása volt ennek a hat napnak. Köszönjük DOLOMITOK!

Én pedig külön köszönöm a társaságot, azt hogy ott lehettem, a sok okosságot, amivel gazdagodtam, például az erekben található plakkokról  és a koleszterinről szóló tévhitekről. És nem felejtem el Laár András sokszor idézett költeményeit sem...

Folyt. köv.

4N AZ OLASZOKNÁL
NULLADIK NAP (A DOLOMITOKBAN)

ELSŐ NAP, RÁHANGOLÓDÁS
MÁSODIK NAP - A DOLOMITOK MEGMUTATTA MAGÁT
HARMADIK NAP - VISÍTÓS SELLA
NEGYEDIK NAP - ESŐS, FELHŐS, NAPOS, CSÓKÁS
ÖTÖDIK NAP - FINÁLÉ

DOLOMITOK 2014 GALÉRIA

2014-10-01 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Történt a napokban, hogy Budapesten kóboroltunk. Hogy, hogy nem, valahogy elvittem magammal a nagy fényképezőgép táskát, pedig nem szokásom városban az ilyesmi, sőt nem állt szándékomban felülni az Erzsébet téri óriás kerékre sem, aztán mivel Péternek nem túl meglepő módon megtetszett a lehetőség, amint elhaladtunk mellette, és mert nálam volt csak fotóapparát (a jegy meg aránytalanul drága volt ahhoz, hogy mindannyian kipróbáljuk a kereket), hát én voltam az, akit felültettek rá.

Igazából nem mondanám, hogy elolvadtam a panorámától, de legalább a gyereknek tetszett.

Úton a sikló felé találtam ezt az árkádot, és ha már úgyis cipekedtem, hát megörökítettem.

Szerencsére a legelső kocsiban kaptunk helyet, így a kilátás a siklóról zavaró elem mentes volt.

Ez meg a vár egy részlete némi égi firkával körítve. :)

Egész napfényes volt a hangulatom (mondjuk azóta már nem, de majd újra az lesz), így ez a kép különösen hozzám nőtt. :)

És még néhány kattintás azért, hogy ne érezzem azt, hogy hiába vittem magammal a továbbra sem tudom hány kilós fotós táskámat. :)

A „minden képre kell egy kis piros” sorozatom újabb darabbal bővült. :)

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.