Instagram
2015-02-13 | hozzászólások (3) | Teljes cikk megtekintése

A szokásos hévízi pancsolást az idő rövidsége (és egyéb kövérségi problémáim) miatt egy keszthelyi fotózkodással egybekötött sétával helyettesítettük. Apropója pedig nem más volt, mint hogy kipróbáljuk azokat a fejfedőket, amiket Dóra a szüleinek szerzett be, az ő konkrét megrendelésükre, mert a következő szilveszteren nem szerettek volna az előzőkben megjelenni. 20 évesen azt gondolhatja az ember magáról, hogy 40 körül már komoly felnőtt lesz belőle… Úgy tűnik, Dóra szülei sem értek még meg a „komoly felnőtt” jelzőre, ami a távoli jövőnkre nézve nagyon megnyugtató érzés. :)
Ahogy a sétányra értünk, egy barátságos hattyúba botlottunk, Dóra azonnal szóba elegyedett vele.

Iza arra gondolt, biztosan jól állna a jószágnak egy gyönyörű piros kalap, de az inkább eltekintett eme soha vissza nem térő lehetőségtől.

Majd kétoldali becserkészés módszerévek próbálták jobb belátásra bírni, de ismét nem jártak sikerrel.

 

Pedig Dóra sajátos testbeszédével elmagyarázta neki (élességet ne keressetek a képen, mert az biza nincs), hogy mi őszintén és önzetlen szeretettel viseltetünk iránta és csak a javát szolgálná, ha belemenne a kalapos fotóba. De a madár egy szavunkat sem hitte, így feladtuk a tervünket, ami amúgy nem volt komoly, bármennyire is úgy néz ki. Igazából Iza és Dóra kiváló színészi képességeit szerettem volna prezentálni a fotókkal. :)

Folytattuk hát az eredeti küldetésünket, a kalapok kipróbálását, először a régi szériát:

 

Aztán jöttek a befutós képek, hol sikerült...

...hol pedig nem annyira.

És lett, ami kimondottan jól sikerült. :)

 

És íme, az új szerzemények:

MEGLEPETÉS!

A főpróba kiválóan sikerült, a kalapok csillagos ötösre vizsgáztak, most már nyugodt szívvel továbbadhatóak az előttünk járó generációnak.

Visszatértünk ebédelni és nekem igyekeznem kellett volna haza, amikor elszólták magukat a csajok, hogy Zalaegerszegre készülnek a Dechatlonba. Itt fennakadtak a szemeim, hisz már jó ideje tervezek ott venni egy praktikus ruhadarabot (mert ott a legolcsóbb), amihez kalandos úton (ezt most nem részletezném) hozzá is jutottam. Itthon jól fel is próbáltam a báli ruhám, akarom mondani a mellcsizmám, és hamar kiderült, hogy kimondottan csinos vagyok benne. Remélem, majd tavasszal a kék békák is így fogják gondolni és úgy pózolnak majd nekem, ahogy én akarom. (A remény hal meg utoljára.)
A tavalyi mellcsizma nélküli kék béka fotózást  ITT  tekintheti meg, akinek felkeltettem az érdeklődését.

Ja igen… Egerszeg és Kanizsa között felvettem egy stoppost. Magam sem értem, hogy miért, hirtelen döntés volt. Elsőre azt gondoltam, hogy hátha szórakoztató társaság lesz. Aztán rohadtul nem volt az, sőt maximálisan érzékeltette, hogy nem kéne társalogni és én tiszteletben is tartottam ezt. Úgyhogy nyomtam a gázt, ahogy csak tudtam és alig vártam, hogy kiszálljon. Amikor „kicsi ” voltam, én is stoppoltam néhanapján és arra gondoltam, hogy ha majd lesz autóm, akkor én is felveszem a stopposokat, de mire eljött ez az idő, eltűntek az út széléről. Ez idáig nem volt alkalmam beváltani az ígéretemet. Hát most ezt is pipálhattam végre. Szerintem többé nem veszek fel senkit. Azt hiszem…. :)

Kapcsolódó blog bejegyzések Dóráékkal:
OKTÓBERI PIKTIK TIHANYBAN
ÖTÖSFOGAT KIRÁNDUL

A keszthelyi mólónál:
ELSŐ NYÁRESTE
HANGULATOS BÚCSÚEST

2015-02-09 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

A konyhában ténykedtem, ahonnan jók a kilátások. Az ablak a mosogató fölött van, nappal nem takarjuk sem reluxával, sem függönnyel, így aztán a konyhai műveletek el tudnak húzódni, ha például a madáretetőnél tülekedés van az eleségért. Nem fordítottam gondot arra, hogy az etetőhöz érkező madarak fotózhatóak legyenek, jobbára távcsővel figyelem őket. Ezen a napon azonban a fényképezőgép is előkerült, mert elkezdett havazni és az nagyon jól mutat a képen. Amikor ehhez még a nap is kisütött majdnem elaléltam a gyönyörűségtől. Hirtelen ki is futottam papucsban a kertbe, hátha látok valami fotózni valót. De szerencsére nem találtam és hamar befelhősödött, így az ebéd nem égett oda. Ez a fakopáncs még a napsütés előtt készült, tudom, nagy kár a belógó ágakért, de a bejárati ajtóból nem volt lehetőségem helyezkedni. Azért a hangulat átjött szerintem, ezért mutatom meg a nagyvilágnak. Ill. annak a csipet csapatnak, aki ellátogat az oldalamra. :)

11 óra körül kiderült, hogy a „szánkóvendégeink” nem tudnak kijönni hozzánk, de ez természetesen nem szegte kedvünket, van még jó néhány gyerek a nagyvilágban, sőt még a mi falunkban is, akik elcsábíthatóak egy kis mulatságra. Még csak a kertben gyülekeztünk, de Zsombi és Péter már elkezdték a mókát… Amikor már indultunk volna, már jókora alagutat fúrtak, akkorát, ahova ők maguk is befértek, sőt már benne is voltak, csupa hó volt mindkettő. És nem volt vízálló a ruhájuk… Szóval eléggé kiakadtam. :)

A pályához vezető napsütötte és hódfedte út mentén találtam néhány nekem való részletet.

Íme, a leendő pálya, igényelt némi karbantartást. :)

 

Az első csúszások…

 

Babó futása, aki a látszat ellenére nem élvezi a havat, mert az neki fárasztó dolog.

 

Egészen használható volt már a domb…

 

..amikor megérkezett egy csapat falubéli.

 

Aztán megeredt a hó. Nem kalandoztam el a többiektől, így csak ez a részlet jutott nekem, meg aki még látja. :)

A havazás tovább erősödött.

 

Majd hóviharban éreztük magunkat. :) Gyönyörű volt.

 

Nem csak Péter került a lencsém elé, de valahogy mégis úgy válogattam a képeket, hogy most három kép következik róla. :)

 

Itt újra kisütött a nap. :)

Szegény kutyánk meg nagyon elfáradt, mert már legalább 3 órája ébren volt. :)

Az utolsó tömeges csúszás egyike, eléggé jellemző kép.

Babó továbbra is türelmesen várakozott. :)

 

Ugyanarra mentünk haza, mint tegnap, csak addigra már sokkal több lábnyom barázdálta a hótakarót.

 

Láttuk a fényt az alagút végén. :)

Végül Rebus és Péter hóangyalozott egy utolsót, Zsombi nem vállalta, ő annál jobban fázott. Íme a bizonyíték, hogy nem csak a lányok angyalok.

Szerintem ezt a délutánt még sokáig fogjuk emlegetni, aki ott tudott lenni, igazán szerencsésnek érezheti magát.

2015-02-09 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Valami egészen izgalmas dolog történt az elmúlt pénteken: tél volt és hó esett. A mai világban már ez is szenzáció számba megy. :) Mindenesetre nekem megalapozta a jókedvemet a következő napokra. Komolyabb fotótúrára nem volt lehetőségem a hétvégén, azért péntek este kimentem a kertbe lőni pár kockát.

A teraszunk tündökölt, még a karácsonyi világítást sem vettük le, mert irtó jól mutat. Kis energia befektetéssel tudtam volna jobb képet is készíteni, de a gumicsizmámban szétfagyott a lábam, ezért bemenekültem a lakás melegébe felengedni.

Másnap délelőtt jelenésem volt egy un. Böllérfesztiválon (nevezzük egyszerűen csak disznóvágásnak – a jószág szerencsére már halva érkezett, így a sokkhatás elmaradt – , amiben egyébként ez idáig még soha nem volt részem), ahol riportképeket készítettem. Ez a kép lett az egyetlen mellékterméke az eseménynek. Helyiek felismerhetik a Vásárcsarnok melletti kis tavacskát. ;)

Délután a drága jó szomszédasszonyom elkérte a gyerekünket, így lehetett menni egyet a lábszárig érő hóban (meg is fájdult a jobb térdem, pedig a bal szokott). Mivel másnapra szánkóvendégeket vártunk, gondoltuk felfedezzük kis falunk egyetlen szánkózható dombját az erdőben, hogy mennyire használható. A felfedezés után visszakanyarodtunk, közben elkezdett a felhőzet eltűnni. A hóban a nyomok igencsak hajaztak a felhő ívére, ezzel az észrevétellel elkészült ennek a sétának az egyetlen olyan fotója, amit meg tudtam tartani. :)

Vasárnap gyönyörű téli nap virradt ránk, de az már a következő bejegyzés...

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.