Instagram
2015-10-25 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

A péntek délutáni hazaérkezés után másra nem vágytam, mint ledőlni a kanapén és kikapcsolni az életfunkcióimat, beleértve az agyműködésemet, ill. főleg azt (na nem kell komoly dolgokra gondolni, semmi atomfizika, vagy deriválás), mert a heti hajtásban sajnos a testem nem dolgozik, ami már a lélek rovására is megy, ezért megígértem magamnak, hogy ezen mielőbb változtatni fogok és rendszeres látogatást fogok tenni egy edzőteremben. Na, de nem is ezért kezdtem írni… Szóval hazaesés, majd jött a  telefonhívás, hogy Csilluék kijönnek a környékünkre gombavacsorának valóért és hogy menjünk mi is velük. Mondtam, az teljességgel kizárt, mert én most bizony durván, vízszintbe fogok helyezkedni, a gyermeknek pedig bekapcsolom a legjobb barátját, a Megamaxot... vagy inkább vele kapcsoltatom be, mert e téren már teljesen önállóan működik, ezzel is komoly energiát spórolok. Majd Csillu újra hívott, hogy márpedig megyünk velük és kész, mi pedig mentünk is, mert az eszemmel tudtam, hogy ezt kell tennünk és hagytam, hogy a józan ész felülkerekedjen a testemen és Csillunak amúgy is nehéz lett volna nemet mondani, na meg nem is nagyon akartam, hisz szórakoztató vele lenni. És jól ki bírjuk önteni egymásnak a szívünket, vagy a dühünket az élet igazságtalanságaival kapcsolatban. És persze az örömeinket is jó elmesélni, de az sose bír akkora energiákat megmozgatni, mint az előbbiek. :D
A területre hamar megérkeztünk, mert a gyorsan közeledő szürkület miatt időtakarékossági okokból autóval mentünk az erdő széléig, ott pedig besurrantunk egy vadaktól elzárt területre, ahol az előző éveken temérdek nagy őzlábgombát találtunk. Meg pöfeteget is többek között.
A képen azok ott rózsaszínben és pirosban Enikő és Péter.

Ez a fotó pedig két évvel ezelőtt készült ugyanitt.

Őzláb is volt néhány, de Csilluéknál a vacsora gyűrűs tuskógombából készült, nálunk nem, mert engem továbbra is a lustaság tartott fogságban. :) Babó kutyánk (aki amúgy épp ezen a napon ünnepelte a 13. születésnapját) a kezdeti lelkesedés után, hogy megyünk valahova (ez a reflex még mindig benne van), hamar rájött, hogy ő sokkal inkább szeretne otthon heverészni, ezért időnként nyüszögve nézett rám. Ez pont nem egy ilyen pillanat.

A két gyermek meg bujkált a nagy fűben, azt hitték, hogy nem lehet őket észrevenni. Én azért párszor elcsíptem őket a fényképezőgéppel.

Hopp! Két kedvenc kép 2013-ból:

És még kettő 2012-ből:

Többek között azért is jó, hogy néha írok ide, mert eszembe jutnak majdnem elfelejtett képek a múltból. :)

2015-10-11 | hozzászólások (1) | Teljes cikk megtekintése

Mostanában nem járok fotózni több okból… Elsősorban az idő, másodsorban pedig a motiváció hiánya miatt. De úgy gondoltam, ha nem jelentkezek, a feledés homályába veszek, ami nem lenne túl jó érzés, ezért lesöpörtem a port egy két és fél éve megesett sétám terméseiről. Nem túl izgalmas az alap, fogtam a fotógépem egy tavaszi hétköznapon és a szokásos halastavakhoz mentem ki levelibékát keresni. Aki rendszeresen olvas bele a blogomba, annak már a könyökén jön ki ez a sztori és nem is ígérhetem, hogy soha többé nem írom le, de azt garantálhatom, hogy még nagyon sokszor. Nos, eme sikertelen békavadászat ezeket a képeket eredményezte, mindet az 50/1.8-cal követtem el. Ezzel vége is a beszámolómnak, beszéljenek a képek!

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.