Instagram
2015-11-15 | hozzászólások (3) | Teljes cikk megtekintése

Ezt a gyönyörű novembert szerintem megemlegetjük, annyira szürreális ezzel a tavaszi hőmérséklettel és szűnni nem akaró napsütéssel.
Amióta Timinek nem kell vasárnap dolgoznia az üzletek zárva tartása miatt, nyugodtan lehet közös programokat tervezni velük, és most már alap, hogy Csilluék is jönnek, ha bírnak. Már pedig ilyen időben naná, hogy bírnak. Egyke gyerekeinknek nagyon kell egymás társasága, bár Enikőnek már néha tele a hócipője a kis pasikkal – amin annyira nem is csodálkozok –, ezért Rebust is be szoktuk szervezni, de neki most sajnos egyéb elfoglaltsága akadt.
Hetek (de lehet, hogy hónapok)  óta emlegettük már a Kányavári-szigetet, mint ideális gyerekes kiránduló helyet. Ami ugyan már régóta „üzemel”, de most beleöltek egy zsák EU-s pénzt, valami hyper-szuper játszótérről is hallottunk, és végre eljött az alkalom, hogy megnézzük magunknak. A Kis-Balaton háztól egy kerékpár út is vezet ide, de ezt semmiféle tábla nem jelzi, kérdezz-felelek alapon lehet megtudakolni a helyiektől, hogy pontosan melyik is az. Úgy néz ki az út eleje, hogy van egy vaskos sorompó meg egy szép új behajtani tilos tábla. (Kár, hogy nem fényképeztük le.) Ebből kellene a szegény kerékpárosnak kitalálnia, hogy egy bicikliút elejét (ill. végét) látja. 
Arra már lélekben felkészültünk, hogy a parkolás 1000 Ft lesz, mert láttuk az interneten, de szerencsére már szezonon kívül voltunk, így ez az összeg maradhatott a családi büdzsében. A hely pont olyan volt mint a fizetős korszak előtt, de van egy láthatatlan különbség… Igen! Ingyen wi-fi! Hurrá! Ha netán unatkozna a kiránduló a természet lágy ölén, akkor felléphet a világhálóra mondjuk izlandi képeket nézegetni. 
No de haladjunk tovább… Gyerekek a fán (fotó: Andris).  Pétert nem volt könnyű rábeszélni, de valahogy összejött a kreatív „egykék csoportkép”.

Én közben észrevettem ezt a kis levélkét. Első látásra megkedveltem. :)

Megmásztuk a kilátót, onnan készült ez a kép.

 

Majd elértünk a játszótérre… Hát mit is mondhatnék? Kerestem, hogy hol van a többi része. Egy mérleghinta, meg egy darab hajót formázó cucc volt, csúszdával. Méretre pont akkora, hogy a mieink nosztalgiából kipróbálták, aztán továbbálltak. Az ott maradó kisebb gyerekeknek meg hanyagul odavetették: – Csá, dedósok! 
Ezzel nagyjából ki is fújt a Kányavári-szigeten újdonságok tárháza. Amit persze annyira nem bánok (azt meg nem akarom tudni, hogy mibe került), hisz ott maradt a víz és a madarak zöme. Akiket leginkább távolról hallgattuk, vagy távcsővel figyeltük. Nem tudom, hogy a szalonnázó, ahol letelepedtünk diskurálni EU-s pénzből keletkezett-e, de szerintem az már ott volt a nagy befektetés előtt is.

Aztán felfedeztem ezt a sziluettes jelenetet. És próbáltam jobb képet csinálni a legelsőnél, de nem jött össze.

 

Ezt  a pétereset hagytam még meg, de a többi törlésre került.

Andris szólt, hogy menjünk le a partra, mert nagyon hangulatos a látkép. Oké, szinte biztos, hogy nem így mondta, de kb ez a volt a lényege. :)
Nem kellett csalódnom Andris ízlésében. Enikőt megkértem, hogy dobáljon kavicsokat nekem a vízbe (ne legyen már olyan unalmasan feszített a víztükör).


Fotó: Csilla

 

Lőttem még pár képet erre,  a jó értelemben vett giccses látványra.

A távolban az Újudvari TV torony „hegyeskedik”.

 

Hirtelen jött a hűvös légáramlat, szinte hidegnek éreztük, mert tavasziasan voltunk öltözve, elkezdtünk hazafelé tendálni. Na ekkor néztem rá ismét a vízpartra és búcsúzóul szerettem volna megismételni az előző sziluettes felvételeket, mert a színek igencsak tetszetősek voltak. A csapatból néhányan hajlandóak voltak a kedvemre tenni… Mivel nagyon messze voltam tőlük, kézjelekkel kommunikáltam. Azt próbáltam nekik elmagyarázni, hogy ne egy kupacon legyenek, hanem szóródjanak szét. Ők úgy értették, hogy tegyék ki a kezüket oldalsó középtartásba (ezt most hirtelen nem tudtam másképp megfogalmazni). Ez lett belőle. :D

 

Enikő sziluettje kimondottan jól mutatott egymagában is.

 

Mire az autókhoz értünk besötétedett. Szerintem egész jól szórakoztunk. :)

 

Ők öten, a két István, a két László, ős Kanizsa Fotóklub tagok és én, aki igaz ugyan, hogy hivatalosan csupán három éve tag, de az ismeretség jóval korábbi. Inkább nem számolok és nem is gondolok utána a részleteknek. A szombati klubos fotótúrák rendszeresnek mondhatók, de csak ritkán tudok csatlakozni. Ez most egy ilyen ritka alkalom volt. Kis létszámú, de igazán jó hangulatú, fotómennyiség szempontjából pedig termékeny kirándulást sikerült  összehoznunk. Annak ellenére sokat fényképeztem, hogy ismét elhagyott pincéket jártunk végig, ami témában én kevéssé vagyok otthon, sőt normális körülmények között elő sem veszem a gépet, ha ilyesmit látok. De ez most nem volt normálisnak nevezhető körülmény, hisz 4:1 arányban erős befolyásoltság hatása alatt álltam. Ez persze nem azt jelenti, hogy bárki rá akart volna beszélni arra, hogy mit fényképezzek, egyszerűen csak sodródtam az árral és próbáltam átérezni az elhagyott épületek hangulatát.

Kotnyek mester és Lipódi kolléga volt a két főkolompos, utóbbi szó szerint, mert a hátizsákjára csatolva himbálózott fémből készült kulacsa, ami azonnal megszólalt, ha Laci megmozdult. Vezetőink tudták, hova visznek bennünket. Az első házban én egy törött ablaküveget fényképeztem le, büszkélkedtem is, hogy ez életem első törött ablak fotója. Itthon aztán azt a képet töröltem. :D Fotóztam őket, ahogy fotóznak, több ízben meg is lettem fenyegetve, hogy többet nem mehetek, amit persze nem vettem komolyan.

Egy másik helyiségben találtam azért valamit, ami tetszett, ezt a kis beszűrődő fényt.

 

Kiérve az épületből az egyik kedvenc őszi látványom fogadott, ahogy az enyhén párás levegőn át beszűrődő fény megvilágít néhány még le nem hullott falevelet. Itt elidőztem, a többiek meg jól nem vártak meg, és én loholhattam utánuk.

 

De persze, ők is leragadtak, Laci ezt a hordót szemelte ki magának, csak ő bentről kifelé fotózta.

 

A következő kép pedig úgy született, hogy néztem ezt a házikót, hogy de jó, meg szép, aztán Kotnyek Pista bá elindult felé csőre töltött fényképezőgéppel, én meg galád mód utána eredtem és a válla mögül lődöztem, mintegy leutánozva őt. Utána még próbálkoztam más perspektívát találni, hátha lesz jobb… Nos azok a képek szintén a lomtárban végezték. Hiába, a mester, az mester. :)

Jól mutatott ez a kis épület az őszben.

 

Ez is nagyon érdekes ház volt...

... a főkolompos pedig érdekesen fényképezte. :)

 

Biztos vagyok benne, hogy ilyen faliszőnyege sokaknak volt, persze elsősorban nem az 1980 után születettekre gondolok. Jó kis műszálas cuccról van szó és arról ment az elmélkedés, hogy milyen állat rághatta meg.

No ez egy olyan pillanat volt, amit egyáltalán nem értettem. Mit fényképeznek „ezek”?

Hát ezt a szobrot. Ettől függetlenül azóta sem értem, de ha már én is meglőttem, nem dobtam ki. Törött máriaszobor fényképezés kipipálva, hurrá! :)

 

Az elhagyott pincék közt akadt néhány nem elhagyott is, szorgos, vendégszerető gazdával.

A pillanat, amikor Laci elhagyja az egyik csendéletét.

Az ablak, ami csak úgy van, ki tudja, mióta.

 

Egy dombocskán találtuk magunkat. Piszok mázlink volt a fényekkel, szerettük ezt a helyet. Kíváncsi vagyok, a többiek, mit hoztak ki belőle, én, hogy csúnya szóval éljek, széteffekteltem, így sikeredett némi festmény hatást csempészni bele.

 

Ez a magányos épület már bagolylakként üzemel.

A következőt szintén hasonló módon hasznosította a természet. A többiek bánatára ezt még nem törték fel illetéktelenek, így csak kívülről böngészhettük az enyészet nyomait.

 

E ház mögött egy gyönyörű bükkös található, ott elidőztünk kicsit.

 

Próbál(tam)tuk megörökíteni a hulló faleveleket, kisebb-nagyobb sikerrel.

 

Laci bácsi meg talált egy „bárányhimlős” bükkfát.  :)

 

Kotnyek mester épp a „Juharfa a szomszédom” című kép előkészületein munkálkodik.

És íme a kép. Nem túl nagy meglepetés az előző után, azt hiszem. :)

Egy másik juharlevél, amit ez esetben a természet rendezésére bíztam.

Laci újabb csendéleten dolgozott…Kíváncsi vagyok, mit hozott ki belőle! :)

Nos, a kép az én árnyékomat örökíti meg, nem látszik, de itt már nagyon fáradt voltam, ellentétben Melega Pista bácsival, aki decemberben tölti a 80-at… Hát mit mondjak? Nem voltam túl elégedett a teherbírásommal. :)

 

A férfinép céltudatos volt, egy különleges kis házhoz  igyekeztek. Nem ehhez, amit épp a legjobbkor sütött meg nekem a nap…

Sajnos amit kerestek, az a tűz martaléka lett időközben. Azért még keresgéltek benne értékes témákat, én azonban nem láttam benne potenciált, ezért visszatértem a kékhez.

Az utolsó képek egyike, semmi extra, csak egy csipetnyi ősz és csak azért teszem ki, mert legalább 8 képet lőttem rá, gondoltam akkor már egyet csak kiválasztok belőle.

 

Korábbi fotóklubos túrák:
ÜNNEPI FOTÓTÚRA
ÍGY KÉSZÜLT

 – A blogos időszámítás előtt persze volt még néhány, majd pótolom az unalmas, hosszú téli estéken... amik sosem jönnek el. :) –

2015-11-10 | hozzászólások (1) | Teljes cikk megtekintése

Amikor az októberi esős, hideg és nyirkos időjárásban készítettem a gyönyörű, napsugaras, hívogató őszi reklámokat, színes faleveleket dobáló boldog emberekkel, Balázs, az egyik kedvenc kollégám időnként jött és lehurrogott, hogy az ősz nem is ilyen, nézzek csak ki az ablakon! És valóban szemfényvesztésnek tűnt akkor a dolog… Aztán beköszöntött a november, elállt az eső és kisütött a nap... Az álomvilág, amit hetek óta virtuálisan vázoltam, egyszeriben megelevenedett... Mi pedig kiszabadultunk a természetbe. Szombaton a szembe-szomszédékat zavartuk meg Miháldon horgászás közben. Őszintén szólva, nehezen bírtam elviselni, ahogy a gyerekek (főleg Péter) hangoskodik a tó partján, ráadásul hiába is próbáltam csitítani, vagy tényleg nem hallott meg engem, vagy egész egyszerűen magasról tett rám  (és akkor finoman fogalmaztam). Egyetlen választásom volt, eltávolodni tőlük, hát körbejártam a tavat Babóval. Hamar visszaértem hozzájuk, de a helyzet mit sem változott, a fényviszonyok viszont igen, egyre szebb lett minden, hát folytattam a fotózgatást, egy újabb "tavi kör" lett belőle. Igazán eredeti témára nem leltem, de a séta minden percét élveztem (távol a gyerekem zajától). :D

Vasárnapra egy röpke Csónakázó-tavi erdei sétára futotta.

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.