Instagram
2017-02-28 | hozzászólások (0) | Teljes cikk megtekintése

Az a hír járta, hogy a januári hidegekben a Balaton jege 50 cm-esre hízott. Ezt én el is tudom képzelni, mert amikor a  „jéggyilkos meleghullám” már legalább 4 hete tombolt, Balatonfenyvesnél még szinte egybefüggő jégfelület látványa fogadott, amikor pont arra jártam (nem teljesen véletlenül).   

tollar_eszter_jegesbalaton_12.jpg

tollar_eszter_jegesbalaton_11.jpg

Újabb hét telt el és Tibike (alias Molnár Tibor) a fotóklubos csoportban megsúgta, hogy a szél kihordta a jeget a partra. Én azonban a hétvégét 150 km-re töltöttem a Balatontól. Hasogatott a szívem…  Ki kellett találnom valamit! És így tettem. Kitaláltam, hogy hétfőn korábban befejezem a munkát, a gyereket korábban elhozom az iskolából, rápattanunk az autópályára és meg sem állunk Fenyvesig. A terv kisebb csúszással és némi „agyvérzéssel”, de megvalósult. Fenyvesen kiszálltunk és színtiszta víztükör fogadott bennünket. Volt nagy szomorkodás és búsulás, de azért nem adtam fel, a parthoz közeli úton gurultunk vissza Kanizsa felé, közben pedig sasoltam, hátha látok valamiféle jégmaradványt. Balatonmárián jártunk már, amikor a távolban valami fehérlett, sebtében bekanyarodtam és láss csodát, megtaláltuk, amiért jöttünk. Nem sok, de épp elég volt a boldogsághoz. :)

tollar_eszter_jegesbalaton_01.jpg

tollar_eszter_jegesbalaton_02.jpg

Szántunk időt az új hobbinkra, a selfie-zésre is. :)

tollar_eszter_jegesbalaton_03.jpg

Egészen szürreális élmény volt +15 fokban jeget tapogatni és nem fázni közben.

tollar_eszter_jegesbalaton_04.jpg

Nem említettem még, hogy Babó is jött velünk.

tollar_eszter_jegesbalaton_13.jpg

Aztán közeledett valami... valami fény.
(Bocsánat a térgörbítésért, de nem bírtam megállni, hogy ne tegyem meg.)

tollar_eszter_jegesbalaton_05.jpg

Lassan lendült „támadásba” a naplemente... Lassan, de biztosan. És egyre nagyobb erőkkel. Elképesztő színekkel, amilyenek a valóságban talán nincsenek is... Gondolná az ember lánya, ha nem látott volna az élete során már jó néhányat. De persze azt gondolja, hogy ilyen szépet még soha. :)

tollar_eszter_jegesbalaton_06.jpg

Nem bírt magával és még adott rá kakaót... Pétert is lenyűgözte, nagyon sok alakzatot felfedezett a felhők színes rajzában.

tollar_eszter_jegesbalaton_07.jpg

Egy közeli képpel is próbálkoztam. A mozgásterem meglehetősen korlátozott volt, ez által a kompozíciós lehetőségeim is be voltak határolva, így sok időt nem szántam rá.

tollar_eszter_jegesbalaton_08.jpg

Visszatértem a nagylátószögű objektívhez... És nem felejtettem el Pétert lefotózni a pompázatos díszletben.

tollar_eszter_jegesbalaton_09.jpg

Kb. ez volt az az állapot, amikor a legszürreálisabb színek és formák a csúcsra értek.

tollar_eszter_jegesbalaton_10.jpg

Nagyon örültem, hogy végre vagyok Valahol, amikor ilyen égi jelenség történik. Szerintem Péternek is élmény volt ez a kis kiruccanás,  egyedül talán a kutyánk unta rettenetesen a várakozást. Szeretett volna már aludni egy nagyot, hisz már órák óta nem tehette. :)

Végezetül had idézzek egy facebook-os hozzászólást Klesitz Piroskáttól, mert ez a mondat foglalja leginkább össze, amit éreztem:
"... valami hihetetlen, ahogy a természet ilyen féktelenül giccseset produkál. A fantasztikumok birodalmába tartozik és minden giccsességével együtt elkápráztat... "

Zitát néhány hónapja ismertem meg virtuális csatornákon keresztül, a közös téma természetesen a fotózás volt. Hamar kiderült, hogy hasonló értékrenddel, ill. érdeklődéssel bírunk, sőt korban és hajszínben is döbbenetes az egyezés. :D Nem volt kérdés, hogy egyszer együtt megyünk valami über-király helyre fotózni.

A „bajok” egy hónappal ezelőtt kezdődtek, amikor világossá vált, hogy el kell menni Plitvicére, mert 2004 óta nem volt úgy befagyva, mint idén… Aztán egy hónapnyi huzavona, bénázás és néhány egyéb ostoba körülmény hatására szépen megvártuk, míg jól elolvad az egész, de úgy istenigazából… és akkor elhatároztuk, hogy most már csakazértis elmegyünk… mert nekünk jár, hogy elmenjünk oda, még ha sártengert fogunk majd fotózni, akkor is!!! Február 11-én kimegyünk és ha kell, akkor sarat fotózunk, hogy szakadna le az ég! … Igen! Nagyjából ebben a hangulatban útnak indultunk, úgy hogy előtte még soha nem találkoztunk „offline”... Rohantunk a vesztünkbe. :) Mert nekünk jár a vesztünkbe rohanni! El sem mertük mondani senkinek (kevés kivételtől eltekintve), hogy mire készülünk, mert nem szerettük volna látni az arcokat, amikre rá lett volna írva, hogy „ti hülyék vagytok?”… Lehet, hogy még ki is lett volna mondva. Ki tudja? :) Mutassatok valakit, aki önszántából szembesülni bír az igazsággal! Persze a szívünk mélyén tudtuk, hogy ez a minden értelmet nélkülöző terv nem lesz rossz buli. :)

A startunk egy órát csúszott. Sebaj, max. keresünk valami szállást és ott alszunk… Be is szórtunk néhány holmit erre az esetre. Ahogy közeledtünk a cél felé, változatos időjárási körülmények ijesztgettek, ill. bíztattak bennünket. Előbb eső, aztán átláthatatlan köd, gyönyörű zúzmarás táj, majd zúzmaragyilkos napsugarak. Aztán semmi: se köd, se zúzmara, se napsütés… Fogalmunk nem volt, mire számíthatunk.

Pillanatok leforgása alatt a tájat gyönyörű hótakaró borította, friss hó a fák ágain is… Megálltunk pár kocka erejéig.

tollar_eszter_plitvice_01.jpg

tollar_eszter_plitvice_02.jpg

Aztán a GPS néni be akart vinni bennünket egy felettébb gyanús kis útra, de mi ellenálltunk. Ám olyan hisztit vert le nekünk, hogy azonnal forduljunk vissza, lányos zavarunkban kénytelenek voltunk szót fogadni neki. Persze a gyönyörű hótakaró elfeledtette velünk, hogy a táblákra figyeljünk… Így esett, hogy egy a mesevilágban találtuk magunkat. Annyira rég vágytam már egy ilyen szűk, erdei útra, ahol minden csupa hófehér, el sem tudom mondani. Azt hiszem, Zita sem volt ezzel másként, mert mindketten olyan örömmámorban szálltunk ki az autóból, mintha most jöttünk volna Afrikából és még életünkben nem láttunk volna havat. Ez a kép szerintem mindent elmond, lehet, hogy felesleges is volt ennyit szövegelni. :)

tollar_eszter_plitvice_03.jpg

tollar_eszter_plitvice_04.jpg

tollar_eszter_plitvice_05.jpg

tollar_eszter_plitvice_06.jpg

Amint kifotóztuk magunkat, folytattuk az utat,  GPS néni nyugodt volt és mi is… A józan észt egy ideig felülírta az érzelmi mámor, de lassan elkezdtek forogni az agykerekek és kezdtünk rájönni, hogy valami nem stimmel. Gyors ellenőrzés után kiderült, hogy rossz pont lett megjelölve célként… Visszatértünk arra az útra, ahonnan letértünk, majd hamar meg is láttuk azt a kb. 5 méter széles táblát, amin hatalmas betűkkel ott virított, hogy  Plitvicére tök egyenesen kell tovább hajtani. (Minden bizonnyal azalatt az idő alatt tették oda, míg mi a „paradicsomban” autókáztunk.)

Délután 1 órára bírtunk a park bejáratához keveredni. Ezen a környéken már nem volt hó, ellenben a fákat zúzmarás jégpáncél borította. Annyira imádtuk, hogy alig bírtunk elszakadni tőlük.

tollar_eszter_plitvice_07.jpg

tollar_eszter_plitvice_08.jpg

Elindultunk csúszkálva a kockaköves úton…

tollar_eszter_plitvice_09.jpg

A köd úgy beleült a völgybe, hogy a legnagyobb vízesés rejtve maradt, a színek pedig monochrome-ba fordultak.

tollar_eszter_plitvice_10.jpg
Fotó: Karádi Zita

Engem a közelképek mozgatnak inkább, míg Zitát a nagy totálok, így ugyanazt a témát teljesen másként láttuk.

tollar_eszter_plitvice_11.jpg

A víz szintjén azért ki lehetett préselni egy kis jellegzetes plitivicei zöldet.

tollar_eszter_plitvice_12.jpg

tollar_eszter_plitvice_13.jpg

tollar_eszter_plitvice_14.jpg

tollar_eszter_plitvice_20.jpg
Fotó: Karádi Zita

tollar_eszter_plitvice_21.jpg
Fotó: Karádi Zita

Majd jött a mi világunk, jegecske-vizecske kombó. Nekem hiányzott kicsivel több jég, de Zita elégedettnek tűnt, neki ez így tök rendben volt. :)

Én meg ott torlaszolom el épp az utat az érkező turisták elől (akikből nem volt túl sok szerencsére, azoknak viszont a 90%-a koreai volt).
Itt világossá vált számomra, hogy miért van tiltva az állványos fotózás – ill. horror árú jeggyel megengedett, amit mi nem vettünk meg, csak simán hazardíroztunk a sorssal, bíztunk a szempilla-rebegtetésünkben. Szóval ha több ilyen alak guggol, vagy akár csak áll a háromlábú állványával a szűk úton, míg a turisták száma átlagos (azaz baromi sok), az a hétköznapi ember számára, aki haladni szeretne elég nehézkes. A fotózó ember meg csak mérgelődik, hogy a tömeg beremegteti a pallót. Emellett meg az is borítékolható, hogy valaki vízbe pottyan.

tollar_eszter_plitvice_15.jpg
Fotó: Karádi Zita

Ezeket a kis képecskéket bírtam összehozni:

tollar_eszter_plitvice_16.jpg

tollar_eszter_plitvice_17.jpg

tollar_eszter_plitvice_18.jpg

tollar_eszter_plitvice_19.jpg

Én sem vagyok egy gyorsan fotózó fajta, de Zita túltett rajtam. Míg én mentem egy jókorát és közben még fotóztam is egy keveset, visszaértem hozzá, de ő még mindig nem végzett. :)

tollar_eszter_plitvice_23.jpg

tollar_eszter_plitvice_24.jpg

tollar_eszter_plitvice_22.jpg

Az idő szaladt, és alig láttunk valamit a parkból. Elindultunk a nagy vízesés irányába…. Én ott is elvesztem a részletekben. Pont ezt vártam magamtól.

tollar_eszter_plitvice_25.jpg

tollar_eszter_plitvice_26.jpg

Zita részéről a legtöbb idő arra ment el, hogy a koreai turisták áradatát kivárja, ugyanis ezek a kis sétányok frankón beremegtek a trappoló lábak alatt. Ráadásul az ideiglenes állványa (a Manfrotto-ja nem olyan régen tört el) sem volt valami masszív (és akkor nagyon finoman fogalmaztam). Egyszer csak elege lett és talált neki egy jóval stabilabb helyet. :D Nem akartam hinni a szememnek, de ő ezt vér komolyan gondolta.

tollar_eszter_plitvice_27.jpg

És működött! :D

tollar_eszter_plitvice_28.jpg
Fotó: Karádi Zita

tollar_eszter_plitvice_29.jpg
Fotó: Karádi Zita

…én pedig tovább gyönyörködtem a jeges képződményekben.

tollar_eszter_plitvice_30.jpg

tollar_eszter_plitvice_31.jpg

tollar_eszter_plitvice_32.jpg

tollar_eszter_plitvice_33.jpg

tollar_eszter_plitvice_36.jpg

Nagy duzzogva összehoztam egy panorámát is, hogy be tudjam bizonyítani, hogy valóban Plitvicén jártam.

tollar_eszter_plitvice_34.jpg

És megörökítettem azt a kis darabka jeget, ami megmaradt két héttel ezelőttről.

tollar_eszter_plitvice_35.jpg

Búcsúzóul kis tavi tükörkép is készült.

 tollar_eszter_plitvice_38.jpg

Bár, csak töredék részét jártuk be a parknak, úgy döntöttünk, hogy ez így nekünk elég volt, nem alszunk ott. (Azóta már megbántuk.)

Zita sokkal átfogóbb sorozatt készített, én csak egy kis ízelítőt mutattam meg belőle.
IDE KATTINTVA
megnézhetitek az ő képeit is, én nem hagynám ki a helyetekben. ;)

Néha eszembe jutott videózni is. Tényleg csak néha… Ismét nélkülöztem a tudatosságot éd megint nem számítottam rá, hogy egy youtube-képes filmecske összeáll belőle. De összeállt, hát kattanjatok rá, ha van 4 percetek.

tollar_eszter_plitvice_39.jpg

Én merem állítani, hogy nagyon jó döntés volt részünkről elmenni, nagyon szerettük ezt az időjárást, igazán jól éreztük magunkat.

Végezetül szeretnék mutatni egy képet Doki barátomtól, aki harmadmagával volt olyan elszánt és nem hagyta ki a két héttel korábbi látványt. Hát ez sem volt kutya, na... És bár statisztikailag 13 évente fordul elő ilyesmi, én bízom benne, hogy sokkal hamarabb megismétlődik a kedvemért ez a jelenség és akkor nem engedek meg magamnak sem betegséget, sem semmit, ami eltántorít az elindulástól.

simanlaszlo_plitvice_40.jpg
Fotó: dr. Simán László

Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.