Instagram
Feltöltődés
2016-09-27 | hozzászólások (4)

Vasárnap reggelre kifogytam az összes kifogásból. Van fényképezőgépem, az akkumulátor rohadtul nincs lemerülve, a memóriakártya tök üres… A nap már jó későn, 6:45-kor kel, a tájon még köd ül és határozottan lehet tudni, hogy a nap ki fog sütni és e két időjárási jelenség törvényszerűen ad fotótémát. Én pedig határozottan ébren vagyok. Össze kell szedni magam, ki kell menni és újra használni a fényképezőgépet, még akkor is, ha nem lesz más, csak a szokásos téma, amit a magam módján már kiveséztem jobbról is meg balról is… Öltözködés öt perc (reggelizés öltözködés közben), autóhoz ki, egy perc, tavakhoz el hét. Azaz éppen 13 perc és izzíthatom is a felszerelésemet. Ó de jaj! Ki számít rá, hogy két ijedt őzbak kerül elém? Én meg sem moccanok, nehogy a rémülettől a kelleténél gyorsabban elszeleljenek. Nézegetem őket még pár másodpercig, a géphez nyúlni ugyan nincs időm, de bánja kánya, úgysem lett volna belőle értékelhető kép, ellentétben a pillanattal, ami kárpótol majdnem mindenért.

Így kezdődik hát a sétám a töltésen, míg elérem a következő halastavat. Itt már „nádbelógás-mentesen” rá lehet látni a tóra. A pára kavarog, a nap pislákol, én pedig belélegzem a reggel hangulatát, illatát, szépségét. Pont, mint a régi, szép életemben, amikor még panelben laktam (a város legszélén, patakparton, apró erdő mellett) és minden áldott nap kötelezően kutyasétáltatással indult a reggel. Most nem hoztam az ember legjobb barátját, mert megöregedett és egy ekkora sétától egy hét betegállományba kellene mennie. Szerencsére tök süket és nem ébredt fel amikor 7-kor kiosontam a házból, így nem kellett elmagyaráznom neki, hogy az ő érdekében nem jöhet velem. De persze elhoztam volna, mert tudom, hogy a lelkesedése elfeledtette volna vele teljesítőképessége határait, nekem meg nem lett volna szívem magára hagyni és bíztam volna benne, hogy ez alkalommal talán jobban fogja bírni.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_01.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_02.jpg

Hallom ám, hogy hattyúk közelednek. Annyira bíztam benne, hogy közelebb merészkednek, netalán épp előttem szállnak le a vízre, esetleg pont velem szemben… Hát marhára nem így lett.  De festettek a tájba egy kis életet.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_04.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_03.jpg

Halastavak révén elkerülhetetlen, hogy ne jöjjön egyszercsak egy halőr, aki munkaköri kötelességből hazazavar. Most sincs ez másként. Mivel szégyenletesen keveset jártam ki az utóbbi sok hónapban (években?), az esélyem, hogy ismerős őrrel találkozom, hatványozottan mínuszos, így, amikor meglátom messziről közeledni, már készülök a védőbeszédemmel. De nincs rá szükség, annak ellenére, hogy nem ismerős - vagy csak nem ismerem fel, mert sajnos arcmemóriával minimális mértékben sem rendelkezem -, kedvesen szól hozzám és nem hogy nem zavar el, de még jó fotózást is kíván. Egy zabálni való vizsla van vele, aki hagyja magát megdögönyözni és csak az utolsó pillanatban iramodik a gazdája után. Kép sajna nincs róla, mert épp pókhálókat fényképezek és makró cucc van a fényképezőgépemre tekerve.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_05.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_06.jpg

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_08.jpg

A nap lassan, de biztosan felszippantja a párát. A madárvilág nagyon gyér, riogatják őket, hogy ne dézsmálják meg a halakat.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_07.jpg

Akik amúgy meg egy általam nem ismert okból egyfolytában ugrálnak, hatalmas csobbanásoktól visszhangzik a környék. Arra gondolok, hogy el kellene valahogy csípni egy csukafejest… És amikor épp az egyik hattyút állítom be a célkeresztbe, a háttérben egy halacska úgy dönt, hogy ő pont akkor akar körülnézni a vízfelszín felett. :)

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_09.jpg

Visszaúton még lövök párat. Nem tudom, hogy jut eszembe pitypangot fotózni… Azt hiszem, a harmatcseppes koronája mellett a piros szára ragad meg.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_10.jpg 

Kicsit közelebb mentem, mert a harmatcseppek megunhatatlanok. Legalábbis számomra.

tollar_eszter_morichelyi_halastavak_11.jpg 

Két óra elteltével érek vissza az autóhoz. Semmi nem történik, csak azt érzem, hogy sokkal sűrűbben kellene így kezdeni a napot. Sokkal, sokkal sűrűbben.

4 hozzászólás

Zala Péter | 2016-09-27 09:11:15
szépek Eszter!!
Tálos Péter | 2016-09-27 12:57:36
Tetszenek!
Sipos Kriszti | 2016-09-27 14:55:11
Hűűű de jóóóó, ilyen szép pókhálókat még otthon is eltűrnék, köszi az élményt!
Tálos Péter | 2016-11-29 19:48:20
Nagyon jók Eszter! üdv
captcha
Kérjük, adja meg az ellenőrző kódot!
Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.