Instagram
A nagy kék béka fotózás!
2014-03-20 | hozzászólások (0)

Csak van értelme az internet nyilvánossága előtt, csaknem könnyeket hullajtva feltárni szívünk legféltettebb titkait, jelen esetben, hogy idén nem – ill. idén sem – sikerült nászruhás mocsári békát (más néven rana arvalis) fényképeznem. Nem tudom biztosan, hogy ennek hatására-e, de úgy esett, hogy egy barátom barátja kalandos utánajárással felkutatott egy szupertitkos kékbéka lelőhelyet. (Annyira titkos ez a hely, hogy előző nap az Alföld közepéről jött ide egy fotós társaság, ami ide barátok között is 400 km – igaz, tőlünk meg 100...) Mint utóbb kiderült, egy fokozottan védett természetvédelmi területről van szó és ha ezt előre tudom, akkor egy békát sem tapogatok meg. Ez egy elég rossz szokásom,  nehezen tudok ellenállni a kísértésnek. Mentségemre szóljon, hogy tegnap igencsak visszafogtam magam, hisz csak egy párocskát terelgettem arrébb Doki kedvéért a jobb fényviszonyos helyre, ill. a legvégén 1, azaz egy darab nőstényt vettem  kézbe, de őt is nagyon hamar szabadon engedtem. :) Nem úgy, mint 2007 márciusában tettem ezzel a jól megtermett  „kék díjbirkózóval”. (Mellesleg az eset nem természetvédelmi területen történt!)

Na de térjünk vissza napjainkba, hisz a 2007-es lemez már rég lejárt, itt van a 2014-es!

Kitűztük a kékbéka vadászati napot és az indulás óráját. Persze, hogy aznap reggel esett az eső… De indulásra pont elmentek a felhők, így nagy reményekkel indultunk neki a kalandnak. Én nem mertem magam nagyon beleélni, hogy sikeresek leszünk, mert egy részről nagyon erős volt a szél, amit a békák köztudottan utálnak – ha eddig nem volt köztudott, most az lett –, a másik félelmem pedig az volt, hogy a hírek szerint már vasárnap elkezdtek kékülni, így mi már a 4. napon mentünk, félő volt, hogy már vége a násznak. Szerencsére tévedtem... Bár a szelet tényleg utálták. 

Négyen voltunk, a három pasi hozott magával mellcsizmát, én még mindig nem ruháztam be ilyenre, de azt hiszem, nem halogathatom tovább, mert farmerben nem volt túl meleg másfél órán át a vízben gázolni. De természetesen megérte ez a kis kényelmetlenség. :)))) Négyen négyfelé szóródtunk és rövid időn belül az összes békát elijesztettük. :D Némelyik viszont nagyon bátor volt és hagyta magát széjjelfotóztatni. Remélem, elmondja majd a többieknek, hogy egyáltalán nem fájt neki és legközelebb készségesebbek lesznek. :)

Én, mint kék-béka vadász:

Jövőre folytatása következik, mert nem sikerült azt a mindent elsöprő fotót elkészítenem, amiről álmodtam. Ettől eltekintve nagyon jó élmény volt újra látni ezeket a valószínűtlen színű kétéltűeket, és ez úton is nagyon köszönöm az élményt a szervezőknek!

Itt a vége, fuss el véle! 

Nincs hozzászólás!

captcha
Kérjük, adja meg az ellenőrző kódot!
Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.