Instagram
Szlovén ősz
2014-04-30 | hozzászólások (0)

Ismét visszatekintek, mert ez a kirándulás megér egy bejegyzést.

Az ötlet májusban fogant, amikor – hogy, hogy nem –  volt szerencsém negyed magammal felülni egy buszra, aminek a végcélja Bled, Bohinj, ill. a Vintgar-szurdok volt. Két tanulsága volt ennek az akciónak. Egy részről bebizonyosodott (amit amúgy már tudtunk) hogy buszos, szervezett útra nem szabad elmenni, ha fotózni szeretne az ember. (Mentségünkre szóljon, hogy gyakorlatilag ingyen kaptuk az utat.) A másik pedig  – ami szintén nem az újdonság erejével hatott ránk –, hogy a tavaszvég nem éppen fotogén időszak, hisz unalmas, semmilyen zöld minden. Az, hogy egész nap esett az eső, párás és ködös időnk volt, még azt a kevéske esélyét is elhessegette, hogy egy valamire való tájképpel érkezzünk haza, hisz az átlag látótávolság nagyjából 5 méter volt. No, ennyit a siránkozásról, hisz a társaság jó volt, íme, ők azok:

…és már akkor megbeszéltük, hogy ősszel visszatérünk, de kizárólag a szurdokot vesszük célba.

Még két képet azért megmutatok, mert ez a hattyú nagyon vicces formára hajtogatta magát össze:

Egy részlet a szurdokból, lebuktattam ez egyik vízi koboldot. :)

Ugorjunk fél évet előre az időben! 2013 októberében járunk.

Kitűztünk az egyetlen napot, ami megfelelt mind a négyünknek (egy lány fiúra cserélődött) és csodák csodája az időjárás is velünk volt. Három órás autókázás után – lehetett volna valamivel kevesebb is, de GPS barátunk falulátogatásra invitált bennünket – megérkeztünk a célállomásra (most jut eszembe, hogy Metallicát, meg annál még zúzósabb heavy metalt kellett hallgatunk, mert Szilunak csak efféle zenéi voltak, és be kell valljam, az első órát még élveztem is, hisz kis koromban rocker voltam – nagggyon kemény :D –, így nosztalgikus hangulatba kerültem, de azóta sokat szelídült a lelkem, ezért a három órás metál dózis túladagolódott, hogy úgy mondjam). Ha jól emlékeszem reggel 8 és fél 9 körül szálltunk ki a kocsiból és délután 14.30 körül szálltunk vissza.  A Vingar-szurdok 1,6 km hosszú, szóval az összesen 3 km-t 6 óra alatt tettük meg, koptattuk rendesen a gépeinket.

Nagyjából ezt a két képet készítettem a alap-objektívvel, miután feltettem a 70-200/4-et, az már nem akaródzott lejönni a gépemről. 

Mutatom szép sorban a többi „termést”. Sok-sok részlet következik, a képek nem utómunka mentesek, bár a szakértő szem ezt biztosan meglátja. Próbáltam megtalálni a hatásosság és a természetesség határát. Remélem, nem csúsztam nagyon el. :) A vízes képeknél Jobbára 1/4 és 1/6 s-os záridőkkel játszottam.

Több vélemény is alátámassza azt, amit én is gondolok, hogy ez a fotó sikerült a legjobban. 

Pár hétig egy budapesti helyszínen egy kiállítás keretén belül szép nagy méretben is látható volt nemrégiben.

Ez pedig a személyes kedvencem, mindamellett, hogy nem a legnépszerűbb darab. :)

Nem tudom már, milyen indíttatásból állítottam fejtetőre a következő képet, de ettől érte el ezt a különleges hatást. :)

Végezetül a kötelező csoportkép. :)

Nincs hozzászólás!

captcha
Kérjük, adja meg az ellenőrző kódot!
Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.