Instagram
Múzeumok éjszakája a kanizsai fűtőházban
2014-06-23 | hozzászólások (0)

A Múzeumok éjszakája keretein belül a MÁV-START szervezett egy kis programot a nagykanizsai telephelyükön, ez alkalom okán össze is gyűltünk néhányan barátok a hasonló korú és érdeklődésű gyerekeinkkel. Üzemi területen barangolhattunk, voltak élő munkaterületek, de muzeális értékű berendezések is.

Itt pl. egy üzemen kívül helyezett 20 m-es fordítókorongon pörgünk:

Meglátogattuk a dieselmozdony szerelő műhelyt. Én igyekeztem nem szokványos módon megörökíteni a helyszínt.

Amit itt, eggyel lejjebb láthatunk, az egy egyhengeres Sulzer dízelmotor, üzem közben. Számomra ez a terület, ill. az itt terjengő szagok nosztalgikus élményt nyújtottak, mert a középiskolás éveimet idézte fel, amikre jó szívvel emlékszek. Igen, gépésznek tanultam anno. Nem egészen 14 évesen a pályaválasztásnál meglehetősen extrém módon jelöltem be a középiskolát, nevezetesen úgy, hogy a szomszéd fiú ide adta be a jelentkezését és gondoltam, ha neki jó lesz, akkor nekem is. A bátyám mondta, hogy „de oda sok fiú jár ám”, az én reakcióm meg az volt erre, hogy „jobb, mintha sok lány járna”. :D  Felejthetetlen évek voltak, de azt már 15 évesen, a 3 hetes nyári gyakorlat alkalmával (amikor konkrétan egy dízel mozdonyt szedtünk szét a DKG-ban) elhatároztam, hogy ha nagy leszek, nem fogok gyári környezetben, gépek között dolgozni.

Kissé eltávolodva a tömegtől, találtam olyan témát ami felkeltette az érdemlődésemet. Nem szoktam ilyen hangulatú képeket készíteni, aminek az is oka lehet, hogy nem is szoktam ehhez hasonló helyeken megfordulni. :)

A padlószint is a fényképezőgépem látóteréba került...

Természetesen még temérdek kép készült, de azok már nem kerülnek bele ebbe a bejegyzésbe. :)

A fotók Canon PowerShot G5 típusú fényképezőgéppel készültek.

Nincs hozzászólás!

captcha
Kérjük, adja meg az ellenőrző kódot!
Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.