Instagram
A show folytatódik
2014-06-30 | hozzászólások (0)

A szombati homokbányás 3 óra olyan jó élmény volt a gyerekeknek, hogy rábeszéltek, ismételjük meg vasárnap. Ők még tele vannak reménnyel, azt gondolják, hogy ha erősen akarjuk, akkor minden pont úgy lesz, ahogy elképzeljük. Pedig semmit nem lehet pont úgy végigélni, még ha a helyszín és az emberek is ugyanazok. Lehet, hogy sokkal jobb élmény lesz, lehet, hogy egyszerűen csak más, de nem lesz pont ugyanolyan. Bár a vasárnapi kalandozás nem volt pont olyan, mint a szombati, abból, hogy ismét 3 óra elteltével keveredtünk haza, arra enged következtetni, hogy nem éreztük olyan rosszul magunkat. :)

Az indulás perceiben azon morfondíroztam, hogy ez alkalommal nem viszem el a fényképezőgépet, mert már készült bőven kép szombaton (ill. előző nap szépen kiporszívóztam a homokot a táskából és az optikákból), de persze ez nagyjából olyan érzés lett volna, mintha a példának okáért fél lábbal kellett volna bicikliznem. Ami tulajdonképpen nem lehetetlen küldetés, de azért meglehetősen kényelmetlen dolog. No, a gép jött, meg ez alkalommal a kutya is. Ami szintén elég kényelmetlen, mert nem igazán bír már futni szegény eb, ezért az ő tempójához kell alkalmazkodni, de ha meg alkalmazkodunk hozzá, akkor ő még kényelmesebben halad, ilyenkor már-már visszafelé haladunk. :D Na mindegy, nem volt túl hosszú az út, simán ki lehetett bírni vele, csak néhány szál hajam bánta, az meg úgyis kinő. :)

Van még egy nagyon jó dolog, a homokbányánkban, amiről a következő képek tanúskodnak. Ez egy picike tavacska, amit valószínűleg egy forrás táplál. Még az előző ír szetterem talált rá egy félig elvadult területen. Természetesen Babó is ismeri a helyet, így azonnal belecsobbant, miuán odanavigáltam. Nem tudom, hogy van-e még a világban olyan kutya, aki nem a vízből kijőve rázza meg magát, hanem még a vízben. Én mindenestre még nem láttam ilyet a miénken kívül. :D

Beagle portré, avagy a szomorúan nézés művészete.

Beagle portré, avagy a vízben állás művészete.

E két címet az „Enzo, az emberré válás művészete” című könyv ihlette, amit Laura barátnőm fordított magyar nyelvre. Aki szereti a kutyás témájú könyveket, annak mindenképpen ajánlom elolvasásra.

Eközben a gyerekek már messze jártak, nem vittem be őket a tóhoz, mert ott sok a tövises növény, ott nyekeregtek volna nekem, hogy menjünk már innen. Inkább szélnek eresztettem őket a „biztonságos” dombok felé.

A show folytatódott, a csúszási-mászási technikák tökéletesedtek...

Szombaton nem készült ilyen átfogó kép, talán mert nem voltak ilyen szép felhőrajzos az ég. Vagy mert az elmúlt tizenakárhány évben készült már vagy 100? :D

Ha valaki erre járna a kutyájával, akkor a balra lent látható kis zöld terület mélyén találja meg a tavacskát. ;)

Végezetül még egy szépen nézős öreg beagle fotó. :)

Nincs hozzászólás!

captcha
Kérjük, adja meg az ellenőrző kódot!
Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.