Instagram
Mindenütt jó, de legjobb Dunaföldváron
2014-09-13 | hozzászólások (1)


Fotó: Miki

Van egy hétvége az évben, ami más, mint a többi. Egy hétvége, amikor átlépek egy másik dimenzióba, egy varázslatos világba. A hely a Duna partján leledzik… A varázslat akkor következik be, amikor emberek érkeznek az  ország minden szegletéből (ill. a határon túlról). Olyan emberek, akiket a fotózás szeretete verbuvált, de egymás szeretete köt össze jó pár éve. A társaság természetesen évről évre formálódik, de a három nap két éjszaka, amit együtt töltünk, örök. Idén 10. alkalommal gyűltünk össze, ezért nem bíztuk a véletlenre a találkozó sikerét. Évi remek fotós programot szervezett, szombat estére pedig  egy teljes évnyi kitartó ostrommal sikerült rávennem a Bourbon Street zenekart (akik nem mellesleg 2007-ben nálunk debütáltak), hogy zenéljenek nekünk. Készíttettünk jubileumi egyen pólókat is, ami megerősítette az együvé tartozásunkat.

Akkor jöjjenek a képek!

Zöldút a kúriák mentén...
Van egy kis falu, úgy hívják, Tengelic. Ennek a falunak van 7 kastélya és kúriája (különböző állapotokban) és egy rendkívüli polgármestere. Ő kalauzolt bennünket az úton, ami a helyszínek között vezet. Visszatérve egy nagyszerű ebéddel vendégelt(ek) meg bennünket.


Fotó: Jani

Egy-egy helyszínre meghatározott és persze általában túl kevés időt kaptunk. Itt talán elég is lett volna nekem az a fél óra, de bevállaltam Csabiék édes-drága kislányát egy cipelés erejéig és ők valami rejtélyes oknál fogva nem tiltakoztak ellene. :)


Fotó: Jani

Így a maradék tízegynéhány percemet kihasználva, kábé ezt az egy értelmes fotót hoztam össze.

Ritát megkértem, hogy fényképezze le, ahogy munkavédelmi szempontból maximálisan korrekten mérleghintázok. Kétszer is megtette... Amúgy az ötlet Szabitól származik, akinek egy kis darabja a háttérben felfedezhető.


Fotók: Rita

A következő helyszínen csak a parkra rá lehetett volna szánni néhány órát, de mire felfedeztük, szinte már gyülekeznünk kellett a busznál. Persze, hogy megint késtünk, de nem nagyon haragudtak ránk. (Azt hiszem.)

Tamás, a szálláson felejtette a fényképezőgépét és én felelőtlen módon felkínáltam számára az enyémet használatra, mert úgy véltem, hogy ő ügyesebb lenne, mint én valami jóféle képet összehozni... nem tiltakozott egyet sem. Erre ezt a képet csinálta! :D


Fotó: Tamás

...meg ezt is. Na ezzel már elégedettebb vagyok. :)


Fotó: Tamás

Aztán van a környéken még egy egészen elképesztően szép és különleges horgásztó, a szép részét nem sikerült bemutatnom, inkább érdekes részleteket hoztam. :)

A Csapó kastély igazi kincsesbánya a fotósok számára...

Az üveg bejárat, belépő tér vagy nem is tudom hogy nevezzem eléggé leharcolt és ha egy madár bekeveredik a falak közé, nem sok esélye van a túlélésre... Többen is megörökítettük szegény jószág maradványait, én így:

Gondoltam rá, hogy a többiekét mind bemutatom, de maradt ez az egy, mert ez mindent visz.


Fotó: Jani

Nagy meglepetésünkre és még nagyobb örömünkre a kastély belső terei is megnyíltak számunkra. Itt két dologra lett volna szükségem (valószínűleg nem csak nekem), sok-sok időre és állványra. Amit tudtam, megtettem ezek hiányában is. :)

Amikor a pincéből felértem, ez a látvány tárult elém... Jutka ötletére Nóra fotómodellé avanzsált és a fiúk kannibálok módjára szedték ízekre  a témát.

...és bár nekem nem profilom az efféle fotózás, erős vágyat éreztem, hogy ebből én is vigyek haza egy csipetnyit....


Fotó: András

Átverekedtem hát magam a férfinépen, de egyik sem adta fel a pozícióját, ezért eléjük furakodtam, lustaságból nem cseréltem le a nagylátószögű objektívet a gépemen és padlószintről ezt az egy darab képet készítettem... Nem is lett rossz, na. :)

Lassan, de biztosan visszaértünk a bázisra, vagy, ahogy Ritával elneveztük, az „Otthonba”, ahol újabb barátoknak örülhettünk.

Ez a kép még az előző este készült. Gábor jött el hozzánk hosszú idő után újból, mindenki nagy örömére. Mint utóbb kiderült, a sajátjára is. :)

Aztán Zsuék is ott voltak az ő hyper-cukker gyerekükkel, akinek pont jó volt a póló, amit kapott... Varázslószerkónak például egészen kiváló. :)

És milyen jó, hogy ott volt, különben ki fújta volna el a 10 éves jubileumi tortán (ami Évi keze munkáját dícséri) a gyertyát?


Fotó: Jani

Hamarosan színpadra lépett szeretett basszusgitáros és kiváló fotós barátunk Laci az ő zenekarával, és addig, amíg publikus volt a megjelenésünk, kértem Janitól egy közös fotót magunkról. Azért Janitól (talán nem sértődnek meg a többiek), mert garantáltan jó képet szerettem volna. :)


Fotó: Jani

Az este és az éjszaka további részében készült fotók szerintem ezres nagyságrendben mérhetőek, de itt csak egyet osztok meg. Úgy érzem, kellőképpen prezentálja ez az egy is azt az őrületet, amit a Bourbon Street produkált.


Fotó: Szabi

Amikor már fizikai teljesítőképességünk határán túl voltunk, kellemes kis örömzenélésbe fogtak, ezt is nagyon szerettük: Örömzene a Ladi Pincében.

Jövőre találkozunk ugyanekkor, ugyanitt! :)

1 hozzászólás

Csaba | 2015-03-16 07:30:52
Biztos, hogy idén is jó buli lesz! Mi már négyen megyünk! ;)
captcha
Kérjük, adja meg az ellenőrző kódot!
Az oldalon elhelyezett fotók Tollár Eszter tulajdonát képezik. Bárminemű felhasználásuk a szerző engedélyével lehetséges.