Hét éve tervezett norvégiai utunk (a fiúm onnan származik születésileg)
2008 júliusában teljesedett be, amikor áldott állapotom ötödik hónapjában
jártam. Nem volt kétségünk afelől, hogy mennünk kell, hiszen tudtuk,
hogy ez az utolsó alkalom (legalábbis a közeljövÅ‘ben), hogy kettesben 
kirándulhatunk. Sajnos csak egy kicsiny szeletébe tudtunk belekóstolni
mind az anyagiak, mind pedig az állapotomra való tekintettel. A szállá-
sunk Hönefoss-ban, a fiúm édesanyjánál volt. A közeli látnivalókon kívül
elmentünk a fiúm szülővárosába, Lillehammer-be, Oslo-ba háromszor
látogattunk el (kevés volt), tettünk egy egész napos, 22 km-es túrát
a Njurofell-en (gyönyörű idÅ‘járásunk volt, körbeesett bennünket az esÅ‘,
idÅ‘nként kisütött a nap és fantasztikus szivárványokat rajzolt nekünk), 
az egyik rettenetesen esÅ‘s napon elautóztunk Langedrag-ba, ami egy
vadaspark, ahol tipikusan Norvégiában élÅ‘ Ã¡llatokat tartanak, és hogy
legyen egy kis tengeriparti élményünk is, Stavern-ben is megjelentünk.

Norvégia gyönyörű, sok vízzel, gyönyörű habos-babos felhÅ‘kkel, kristály-
tiszta kék égbolttal, fantasztikus domborzattal és... 50 km/órás sebesség-
korlátozással. Néha lehet 80-nal is menni. :) Az ország csakádközpontú,
ezért aztán rengeteg a gyerek... És mind szőke. :)
Az egyik legérdekesebb élményünk az volt, hogy este 11 óra körül ment
le a nap és gyakorlatilag egész éjjel szürkületi világosság maradt.