Balatoni szétfagyás

Írta: Tollár Eszter / 2021-02-16 22:22:36 / 2 hozzászólás

Majd minden évben megesik, hogy a Balaton vize a „parton landol” és ott marad néhány napra. Ez tavaly télen elmaradt és már idén is lemondtunk róla, amikor váratlanul az időjósok egybehangzóan állították, hogy csütörtök éjjel megjön a várva várt viharos erejű szél és a fagypont alatti hőmérséklet. A front megérkezése napján semmiképpen nem szerettem volna kimenni a partra, de másnap, pénteken semmi nem tarthatott vissza. Még az sem, ha Neoval kettesben kellett volna elindulnunk. No, de nem így alakult, mert Babi barátnőm – mindenféle rábeszélés nélkül – önként és dalolva vállalta, hogy szétfagy velem a Balaton partján. 

A víz hullámzásából érzékelhető talán a légmozgás mértéke, ehhez jött a mínusz „nemtudomhány” fok. Beszélgetnünk azt nem sokat kellett, de ha jó közel voltunk egymáshoz és a megfelelő frekvencián üvöltöttünk, akkor sikerült pár szót váltani. (Na jó, ez persze túlzás, de tény, hogy volt már hasonlóra példa néhány évvel korábban.) 

A bélatelepi strand volt az első célpont. Tudtam, hova megyünk, tudtam, hogy melyik az a fa, ami ilyenkor a legfotogénebb, de ezekre a jéggömbökre nem számítottam. Többször láttam már hasonló képződményt a füves parton, de ilyen kövér gombócokat most először. (Azóta persze a netet elöntötték a róluk készült jobbnál jobb felvételek.) A látvány feledtette a metsző hideget, meg amúgy is rendesen fel voltunk öltözve. 

Az én okos fotó-barát kutyám már kérés nélkül pózol nekem, apró instrukciókat kell csak adnom neki.  

Jó hasznát vettem Neonak a mólón is, ahonnan felriasztotta a békésen totyorgó récéket. 

Volt, akinek nem tetszett ez a cudar időjárás és sírva fakadt. :D

Babi volt oly jó, és készített rólunk egy tuti fotót a legjegesebb padon. Azt kell még tudni, hogy a nadrágomat időnként nyaldosták a hullámok, szóval a fotó elkészülte után menekülni kellett. 

A napsütéses délelőtti órákban az a jó, ami amúgy rossz is tud lenni, hogy a vízre (vagy a jégre) a tereptárgyak árnyékot vetnek. Hát ez esetben pont jól jött. 

És ő a hős személy, akinek egy zokszava sem volt, sőt kimondottan jól érezte magát. Pedig a lelkünket is kifújta a szél. 

Elkezdtünk visszafelé orientálódni az autóhoz, újra útba esett a már sokszor megörökített partközeli fa, rálőttem még néhányat a biztonság kedvéért. :) A récék meg  úgy ringatóztak a felszínen, mintha nem is lenne „időjárás”. 

Kanizsa felé vettük az irányt. Bepillantottunk a balatonfenyvesi partra, itt gyakorlatilag szélcsend volt – legalábbis az előző megállóhoz viszonyítva. A padok is jégtelenek voltak, úgy döntöttünk, megyünk tovább, csak előbb Neot megkértem, hogy integessen egyet nekem. :D 

Hamar Balatonmárián találtuk magunkat,  itt sorakoztak a legszebb padok. Szintén viszonylagos szélcsend volt, bár a kapucni nem tudott lekerülni a fejünkről, úgyhogy tényleg csak viszonylagos. De már hallottuk egymás hangját és a fotózkodás sem kutyafuttában történt. Ettől függetlenül a java nem sikerült túl jól. Annyira nem, hogy bekerült két mobilos kép is. 

(Halkan jegyzem meg... Hétfőn, amikor ide visszatértünk, az összes jégcsap szisztematikusan le volt rugdalva. Nagyon nem tett jót az embertömeg, ami a hétvégén elárasztotta a partot. Sajnos egy csomó ember nem úgy gondolkodik, hogy hagyjuk meg a látványt másoknak is. De több olyat láttam szombaton, hogy a kisgyerek rugdossa le a jégcsapokat, anyuka pedig mosolyogva nézi, talán még meg is dicséri.)

Következő és egyben utolsó megálló Balatonberény volt. (Sajnálatos módon a fizetős standra nem mentünk be, hülyén hangzik, de elfelejtettük.) Talán ezen a parton volt a legvastagabb és legegybefüggőbb „jégbubiréteg” és én bizony nem tudtam szépen lefényképezni. Persze utólag, nagy mellénnyel azt gondoltam, hogy lesz még rá alkalom, hisz tervben volt, hogy jövünk még. De tudjuk, hogy nincs olyan, hogy legközelebb, mert legközelebb más körülmények lesznek. Ez estben pl. egymillió ember a parton, de erről majd a következő bejegyzésben... :) 

Azért Babiról sikerült egy jó képet összehozni, az is valami. (Talán mondanom sem kell, hogy a fa ágáról lógó jégcsapoknak másnap délutánra már csak a hűlt helye volt.)

Ezt a képet a közösségi oldalakon nagyon kedvelték, mondván, hogy nem tucat. Azt gondolom, hogy mindenkinek célja, hogy ne (csak) tucatképet készítsen. Nekem csupán tetszett a piros-fehér-kék színkombináció. :) 

 

Elégedetten tértünk haza, a jeges szél a fejünkből kifújt minden hétköznapi negatív érzést és gondolatot, testünket pedig hagytuk regenerálódni a hétvégi újabb bevetésre. 

Folyt. köv.