Verőfényes Balaton • harmadik, befejező rész

Írta: Tollár Eszter / 2021-02-17 21:49:57 / 0 hozzászólás

Nehezen dolgozom fel, hogy vége a télnek. Igaz, minden évben ez van. :)
Nem is volt opció, hogy az utolsó télies napon a négy fal között maradjak. Vasárnap összetrombitáltam hát a társaságot, Miklóst a klubból és a két csajt – akikkel a pandémia okán az utóbbi 1 évben egy csomót tudtunk bandázni –, Dórát és Izát. A csajok amúgy is érdeklődtek a Balcsi part iránt, de a szeles pénteket és a zsúfolt hétvégét nem tartották elfogadhatóan kényelmes kirándulásnak, maradt hát a szél- és embermentes, napsütötte hétfő. 
Berényben kezdtünk. Őrület, hogy mennyire más arcát mutatta megint a part. Nekem az első pillanatban csalódás volt, aztán szép lassan felfedeztem ennek az időnek is a szépségét. 

A két nappal korábbihoz képest meglepő mélységben fagyott meg a víz. 

A csajok örvendeztek. Minden okuk megvolt rá. :) 

Arra gondoltam, legyen egy kép Neoról is, mert olyan kevés képen szerepel. :)

Bélatelepen első ránézésre szintén csalódnom kellett, nem gondoltam, hogy itt is beállt a víz és az sem nézett ki olyan jól, ahogy a jégkása kitolódott a partra. Csalódottságom addig tartott, amíg meg nem láttam közelről ezeket a jégtömböket. Amik ugyan itt voltak már korábban is, de nem mentem nagyon közel. Pénteken még a Balaton vize csapkodott itt, szombaton meg már fogalmam sincs pontosan, miért, de az biztos, hogy nem volt rá elég idő, illetve túl sok ember kódorgott ott. 

Megpróbáltam valami normális képet összehozni....

Fotó: Iza

Jó ötletnek tűnt optikát cserélni. És kb. ez volt az a pillanat, amikor Miklóssal rájöttünk, hogy mégsem volt jó ötlet. 

Fotó: Iza

Tovább próbáloztam.... 

Fotó: Iza

De hiába... Azért ezt megmutatom, mert iszonyat jól nézett ki, de a háttérrel sajnos nem tudtam mit kezdeni.

Amikor innen kikecmeregtem, akkorát pereceltem, hogy öröm volt nézni. Persze, csak azután volt az öröm, hogy kiderült, a fényképezőgép és én is megúsztam maradandó sérülések nélkül. :) 

Miután már talpon voltam, ismerős hang ütötte meg a fülemet és  kb. azt kiabálta, hogy „ezt elkaptam!” És, hogy „mekkora esélye, volt ennek?”. Lassan esett le, hogy „minek is volt mekkora esélye”... Régi kedves ismerőssel, Andrással kezdtünk el hangoskodni és örülni egymásnak a csendes nézelődők között. A „pereces” képet még nem küldte el nekem, ha megteszi, utólag beillesztem ide, ígérem. :)

Dóra örült, hogy itt lehet, ez egyfolytában ki volt ülve az arcára. 

És a pad, ami nem először kerül képbe. 

Naná, hogy hármasban is kipróbáltuk. :D 

Megirigyeltem Lacitól a Nyuszifül című képét, amit szombaton készített.

Nem szép dolog az utánzás, nem is alkalmazom sűrűn, de kíváncsi voltam, hogy én mit tudok kihozni a témából (az erre  jobban használható optika persze otthon maradt). Közben Iza paparazzo-sat játszott, amit ezúton is köszönök neki, mert fogalmam sem volt róla, hogy Neo odafeküdt mellém. Hát nagyon cuki, na. :) 

Fotó: Iza

Szóval ez lett az én sokkal gyengébb verzióm. :) 

Ez a nap úgy alakult, hogy rólam több kép készült, mint amennyit én készítettem, de igazából nem bánom, legalább tudom, milyen jól mutat a piros kabátom a képeken.