Hófehér mesevilág

Írta: Tollár Eszter / 2021-02-20 14:19:21 / 0 hozzászólás

Már én unom magam, amiért november végétől egyfolytában a hóesésről meg a fagyokról ábrándozom, megszállottan nézem az előrejelzéseket és vér irigy vagyok, ha az ország más táján esik a hó, de nálunk pont nem. 

Január 8-án is remegve vártuk a hóesést. Meg is jött, ahogy ígérték, ám másnap reggelre szinte az összes elolvadt. Aztán egy jótét lélek megsúgta, hogy hol maradt még belőle. Egy közeli falu legmagasabb pontjára navigált bennünket az ismeretlen ismerős, ahol főleg ún. hegyek (hétvégi házak szőlővel) vannak. Lent a faluban is annyi volt a hó kb., mint nálunk, azaz semmi. Ahogy kapaszkodtunk felfelé, nem voltak éppen biztatóak a kilátások, csupán az utolsó pár száz méteren hittük csak el, hogy az információ, amit kaptunk, nem kamu, ott valóban tél van. Egyik percről a másikra csöppentünk bele egy mesevilágba, a vékony ködréteget a nap sugarai próbálták áttörni, nem volt különösebben hideg, a gyönyörű, ropogós hóréteg, a kristálytiszta levegő és csend, ami körülvett bennünket egészen szürreális élmény volt.

Messziről nem igazán tudtuk kivenni, mik lapulnak a hó alatt, úgy tűnt, hogy két összeesett hóember. :)

Neo is nagyon bírta a havat. Az asztalra mondjuk nem saját szándékból ugrott fel, kicsit szégyellem is magamat, hogy rávettem, de meggyőződésem volt, hogy nagyon jól fog mutatni ott. 

Ez volt a nap képe, gyakorlatilag az első próbálkozásra sikerült elkapni ezt a tökéletes pillanatot. Mondtam is, hogy ennyi, vége van, nem kell több képet készítenem, mert ebben benne van minden. :)  

Azért csak folytattam, hogy is bírhattam volna ki? 

Sétáltunk egy kisebbet a közelben és élveztük a behavazott erdő látványát. 

A hóesés-imitátor. :)

Ott várt ránk az autónk... Olyan gyorsan magunk mögött hagytuk ezt a paradicsomi helyet, mint amilyen hirtelen belecsöppentünk. Otthon kiábrándítóan szürke és semmilyen idő volt, de ennek a röpke kirándulásnak az élménye ott munkált a lelkünk mélyén.