A régi-új G3X

Írta: Tollár Eszter / 2021-04-22 10:15:37 / 1 hozzászólás

Január 31-én történt, hogy szeretett kicsi fényképezőgépem a Canon PowerShot G3 X kijelzője megadta magát. A szűk 1 év, fokozottan intenzív terhelés, amit kapott tőlem, nem volt neki való. Néhány nap múlva aztán baráti összefogás „áldozata” lettem és rövid időn belül egy hozzáértő kezei közé került a gépem. Türelmesen vártam és a minap újra használatba vehettem. Ezúton is nagyon köszönöm a segítséget, borzasztóan hálás vagyok minden közreműködőnek. 

Nos, azóta, hogy a nagy fekete fotóstáska helyett a jóval könnyebb kicsi pirosat „kell” magammal vinnem a napi sétáimra, olyan szutyok időjárás volt (félreértések elkerülése végett megemlítem így zárójelben, hogy szeretem ám én az esőt és a hideget, csak nem pont akkor, amikor fotózni szeretnék), hogy nem tudtam újra szolgálatba állítani.
Tegnap azonban megtört a jég, időm is volt, mint a tenger, így megszülethetett ez a bejegyzés. Vicces, de a két és fél hónap elég volt arra, hogy újra kelljen tanulnom a gép kezelését. :)

Az első képek a reggeli sétán készültek. A téma unásig ugyanaz (mint az elmúlt 10-20 évben). Persze én nem unom a felhőket, a cirrocumulus floccus (nyugodtan javítsatok ki, ha rosszul azonosítottam be) pedig a kedvenceim közé tartozik. Azért lett fekete-fehér, mert így szebben ki lehet emelni a részleteket. 

Nem csak felfelé bámultam. A földszinten is volt némi látnivaló. Megkockáztatom, ha nem lettek volna elvonási tüneteim, ez a két kép valószínűleg nem készült volna el. A nagy gépemmel (amit az elmúlt két és fél hónapban vittem magammal) jellemzően nem készítettem ilyen alacsony perspektívájú képeket, mert annak nincs kihajtható kijelzője, következésképp komoly tornamutatvány kell hozzá, hacsak nem fekszek le a földre. Ez a két kocka pedig nyilvánvalóan nem ért volna annyit.  

Délután 5 körül ért haza a család, szinte egyidőben a zivatarfelhők megjelenésével (szerintem van összefüggés – nevetős fej). Pétert nem annyira egyszerű rávenni egy délutáni sétára, jobbára azt a trükköt szoktam bevetni, hogy ráparancsolok. Szépíthetném,  finomíthatnám, de sajnos nem tehetem, mert az a valóság elferdítése lenne. Időnként azért megesik, hogy saját gondolattól vezérelve viszi el a kutyát egy sétára (ez az egyetlen pozitív hozadéka a távoktatásnak), ilyenkor nagyon tudok örülni. 
Tegnap amúgy nem volt szükség parancsra, választhatott, hogy jön egy sétára velem, ahol nagy eséllyel elázunk, vagy segít az apjának a szennyvízcső tisztításában. Amint az a következő kép jól prezentálja, az előbbit választotta, önként és dalolva. Nálunk ilyen jól működik a demokrácia. :) 

Egész jól szórakoztunk, próbálkoztunk Neo-ról elkészíteni a tizennyolcezer-ötszázhatvanadik beállított képet. 

Nem volt mindig készséges fotóalany. 

Marha jól nézett ki ez a fordított csepp alakú felhő. 

Már harmadjára készült pont itt, ehhez tök hasonló fotó. Szerintem ez lett a befutó, jót tett neki Péter sziluettje (lejjebb látható a két másik), csak még azt nem tudom eldönteni, hogy a színes, vagy a ff a jobb. (Utóbbira már jött egy szavazat.)

Az említett korábbi verzók.

Kis kerülőt tettünk a hazafelé vezető úton, mert Neo földig érő nyelve arra utalt, hogy jólesne neki egy hűtőfürdő. Az árgus szemek, amik ezen a képen látszanak, Péternek szóltak, hogy dobjon már el neki valamit. 

Végül úgy alakult, hogy az esőfelhő „kieste” magát, vagy szertefoszlott. Pontosan nem tudom, mi lett vele, de eltűnt. Nem áztunk el, kivéve a kutyát, de ő sem az esőtől. 

A régi-új fényképezőgépem, pedig mint újkorában, dolgozott a tőle elvárható módon. Sokkal jobban kell rá vigyáznom. :)