Rata-Tata

Írta: Tollár Eszter / 2021-07-13 19:29:26 / 4 hozzászólás

Hirtelen szerveződött 6 fős családi vakáción voltunk az elmúlt, meghosszabbított hétvégén Tatán és környékén. Csütörtökön érkeztünk dunaszentmiklósi szállásunkra eszeveszett kánikulában. Ezen a napon túlélésre játszottunk, így semmi érdemleges nem történt. A késő este és az éjszaka is szürreálisan meleg volt, alig vártam a napfelkeltét, hogy elindulhassak Neoval sétálni. Ha nem vagyok otthon, akkor is a hazai viszonyokat keresem, nekem teljesen felesleges bárhova elmennem. :D Mivel egy faluban szálltunk meg, esélyes volt, hogy találok magunknak való terepet. Amikor útnak indultunk, még mindig 26 fok volt, de már alakultak a frissülés reményét hozó felhők. Úgy 15 perc múlva hirtelen „hazaérkeztünk”. :) Felhők, napsütés és rét... Nem is kell több a reggeli boldogsághoz.

Neo is érezte a hangulatot. :D

Szőlőültetvények között vezetett az utunk, míg el nem értünk...

...egy széna-, vagy szalmabálás (sose fogom megtanulni, melyik, melyik) rétre. Ez már inkább nosztalgikus hely volt, mert felénk már nincsenek, elvitték őket. Az én okos kutyám pedig jó nagy távolságról, vezényszóra fel is pattant az egyikre.

De nem elégedtem meg ezzel, még párszor a kedvemre kellett tennie, ha azt akarta, hogy békében áshasson tovább.

Mire visszaértünk, a család már ébredezett. Hatalmas teraszunk volt, pazar kilátással (ezt majd kicsit később mutatom) és fecskecikázással... akik a nyomaikat folyton a teraszon „felejtették”. :D

Napi program gyanánt Tatára mentünk. Míg a többiek kastélymustrán voltak, Neo és én a tatai Öreg-tó partján kószáltunk. Fülledt, párás idő volt. Próbáltam én fotózni valami izgi tatai épületet, vagy bármit, de semmi nem jött ki belőle.

Amint a kastélylátogatás véget ért és az összes Eszterházy-torta is elfogyott, arra gondoltam, hogy visszamegyek a kutyával a partra, mert már a vihar szellete érződött a levegőben. Gondoltam, mi baj lehet belőle... Hiretlen komor hangulat támadt, vészjósló szél, messziről szitáló eső. Nálam egy „egyszer használatos” esernyő volt, biztonságban éreztem magam, hisz relatív közel voltak a menedéket adó épületek.

Mire kettőt pislantottam, már szakadt az eső, telefonon egyeztettem a családdal (akik egy védett kapualjba húzódtak be), hogy jobban járok, ha maradok a gesztenyefa védelmében, kivárom ott a durva részt, utána csatlakozok hozzájuk. Amikor megjelentek az első égből potyogó jégdarabok, megállapítottam, hogy tényleg jó döntés volt maradni. A fényképezőgépet biztonságba helyeztem, a kutyának elmagyaráztam, hogy nem biztonságos a diónyi jégdarabok után rohangálni. A legdurvább résznél, amikor a tóba csak úgy záporoztak a jégdarabok – amihez hasonlót eddig még csak a videón láttam a biztonságos szobában –, nem tudtam videózni, mert a kutyát is pórázra kellett raknom, az esernyőt is erősen tartottam, hogy tompítsa az esetleges becsapódást. Így csak ez a VIDEÓ jött össze, ami az első jégdarabok megjelenésekor, illetve a jég elvonulása után készült.

A lényeg, hogy senkinek baja nem esett, még az autóknak sem, ami egy kisebb fajta csodának is tekinthető.

Visszatértünk a bázisra, szárazba öltöztünk. Én a teraszon töltöttem egy csomó időt, vártam a szivárványt és csodáltam a felhőket.

Nem volt kérdés, hogy egy ilyen felhőjárás és front napnyugtakor gyönyörű giccsbe öltözteti majd a tájat. Elsősorban nem ezért indultunk el a Dunaszentmiklósi kilátóhoz (talán 10 percre volt tőlünk) és a rétre, amit reggel fedeztem fel, hanem eleve tervben volt. Így viszont igazi hab volt a nap tortáján. :)