Szeptemberi napkelték

Írta: Tollár Eszter / 2021-10-30 14:37:44 / 0 hozzászólás

Egy égi drámával indítom a bejegyzést. Pontosabban én drámának láttam, de nem volt ezzel mindenki így. A Facebookon többeket is megérintett a kép és – nagy örömömre – hozzátette a maga személyiségét hozzászólás formájában. Az én verzióm:
• Csikóhalat üldöz a krokodil család.
• Péter fejében: Batman jött megmenteni a csikóhalat és Gotham city-t.
• Zita egy hátrafelé kiabáló kislányt látott bele egy gördeszkán akinek az anyukája uzsonnát ad a szélben.
• Judit: egy üvöltő anyukát lát három kis csodálkozó lurkóval. (Ha már itt tartunk, akkor inkább túlméretés büdös kölkökkel.)
• Gábornak a Manneken Pis ugrott be.
• Rita szerint síugró ördög, a többiek a közönség, akik tapsolnak (szerintem pedig lőfegyverrel fenyegetőznek).
Hát így állunk. :)

Nagyobb látószöggel így festett az ég. 

A tyndall sugarak egyre erősödtek.  

Másik reggel, hamisítatlan, természetes giccs. Mindig lenyűgöz.  

Másnap egy sas keltett riadalmat a varjak közt.

Ez az Armageddon-szerű felhőpaplan is egészen varázslatos volt. :)

Majd jött a szeptember csúcspontja. Már a sétánk elején sejthető volt, hogy ismét szerencsém lesz egy ködívhez. A recept: alacsony rétegfelhőzet, napsütés, felhőtlen ég. 

Csak ki kellett várni, hogy a nap sugarai a kellő magasságba emelkedjenek. Igazi áldásnak éltem meg, hogy épp vasárnap volt, így bőven volt időm a teljes parádét végigélni (ismét). Olyan erőteljes volt a jelenség és olyan sokáig eltartott, hogy a kutyát a megfelelő pozícióba tudtam „szerkeszteni” és még azt is ki tudtam várni, hogy felnézzen.
Jelen állás szerint a ködszivárványos fotóim közül ez került az első helyre, legyőzve a 2020. augusztus huszadikait (pedig az sem volt kutya). 

Pár nap múlva...
Péntek volt, iskolaszünet. Már előző nap kibuliztam magamnak, ha már a gyereket nem kell 8-ra suliba vinnem, hadd kezdjem később a munkanapot. Mivel nekem nem igazán lehet nemet mondani, így is lett. Megint ködívre vadásztam, ami nem jött össze... Már majdnem hazaértem, mit sem sejtve fordultam hátra, hogy hívjam a kutyát, ekkor láttam meg a beszűrődő fényeket. Volt még néhány percem elmagyarázni Neonak, hogy hova álljon, merre nézzen, stb. És ő kisebb-nagyobb hibákkal, de tette a dolgát...

És amikor úgy döntöttem, hogy megvan a tökéletes kép, útjára engedtem. :D 

Minden jó, ha a vége jó.