Tomboló ködszivárvány

Írta: Tollár Eszter / 2022-06-08 14:59:30 / 0 hozzászólás

Minden reggel kutyasétáltatással indítom a napot (ezt azért nagyjából mindenki tudja, aki idelátogat). Igyekszem korán kelni, hogy ne kelljen kapkodnom munkába indulás előtt, bőven legyen időm andalogni, magamba szívni jó mélyen a friss levegőt és a csendet, hallgatni a madarak énekét. Mivel falun lakom, ezek mind megadatnak nekem, amiért nap, mint nap hálás vagyok a sorsnak.

Erre a kedd reggelre az előrejelzések hűvösebb időt ígértek – ami gyakran jár ködképződéssel, főleg így, néhány esős nap után –, ezért nagyon figyeltem rá, nehogy tovább maradjak ágyban az ideálisnál. Sikerült 5 órakor felkelnem és hát igen... Már a kapun kilépve nagyon ígéretes volt a légkör, hűvös, párás, napos... És mi szokott ilyenkor lenni? Bizony, ködszivárvány. Efelől nem volt semmi kétségem, a kérdés már csak az volt, hogy milyen fázisban csípem el a jelenséget. (Itt szeretném halkan megjegyezni, hogy nem, nem csak felénk van ködív, szerintem van az mindenhol, csak éppen az emberek java olyankor alvó üzemmódban van, mert hát mi keresnivalója lenne kint annak, akinek nincs lemozgatásra váró kutyája. Vagy éppenséggel már a munkahelyén van, vagy a gyerekeinek készíti a reggelit stb.)

Tehát eleve úgy indultam el (bár sajnos a nagyobbik fényképezőgépemet mégsem jutott eszembe magammal vinni), hogy itt bizony lesz valami nekem való látvány. Az első halvány ív kicsit korábban felsejlett, meg is örökítettem, de azt azért nem mutatom meg, mert nem volt túl szerencsés helyen. 

Ezen viszont már van mit nézni, főleg, hogy Neo is „valahogy odaállt, ahova kell”. 

Majdnem minden kép mobilos (HUAWEI P30 pro), ez a következő panoráma, amit nem a telefon automatikájára bíztam, hanem magam gyúrtam össze otthon.

A kutyám ismét felvette a pozíciót a legjobb kompozíció kedvéért. Mondjuk lehet, hogy nem önszántából tette, de a kép végeredményét tekintve ez lényegtelen momentum. :D 

A szokásos útvonalamat követve egyfolytában azt éreztem, hogy most is fotóznom kell, meg most is... Itt éppen azért, mert már kezdett halványodni az ív, hátha itt a vége. Még ezt az utolsót és ígérem befejezem...

Vissza kellett fordulnom, mert 6:40-re hazavártak. Bíztam benne, hogy a kedvenc rétem nem hagy cserben. Nem kellett csalódnom, ott is volt még némi maradványa a ködszivárványnak. Szerencsére meg tudtam állítani Neo-t, a harmadik képkockán felvette az általam elvárt beállást, engedélyt kapott a távozásra... 

Majd kiállt a dombtetőre és onnan nézett szerteszét.

Ekkortájt következett be a csoda. Alig hittem a szememnek, a ködív elkezdett újra alakulni, megerősödött, megduplázódott, kicsit színesebb is lett, én pedig csak álltam ott tátott szájjal, mint mindig, amikor ilyet látok és fotóztam, hátha most a legszebb és arról ugye nem maradhatok le, készítettem panoráma fotókat meg simákat, közben pedig félve néztem az órámra, hogy mennyi időm maradt még.

Itt a legvégén vettem elő a fényképezőgépet, két panoráma kép erejéig, mert a kis kompakt gépem látószöge nem elég, hogy teljes egészében benne legyen az ív. 

Tudjátok, mennyi időm maradt? Pont annyi, hogy még láttam szétoszlani az ívet. Ismét hálálkodtam aminek és akinek csak lehet, és bármennyire is unalmasnak tűnhet ez a ködszivárvány-mizéria, mindenkit biztosíthatok nem az. Nagyon nem. 

KÖDÍV GALÉRIA