Balatoni fagyos hét, négy felvonásban

Írta: Tollár Eszter / 2024-01-18 22:36:50 / 0 hozzászólás

Tavaly december 26-án jött szembe az Időképen a következő mondat:
„Hirtelen sztratoszférikus melegedés várható hétvégétől, január elején hozzánk is visszatérhet a tél.” Nem tűnt logikusnak, de elolvasva a cikket, magyarázatot kaptam az állításra. Rácsavarodtam a kulcsmondatra: január első harmadában visszatérhet a tél… Boldogan mondogattam magamban, és onnantól fogva naponta többször ellenőriztem a hosszútávú előrejelzéseket, míg egy verőfényes napon beigazolódni látszott reményem tárgya, hogy a Balaton ki fog jönni a partra és bizonyosan ott is marad néhány napig.
Január nyolcadika, hétfő:
Jeles nap. Süvítő, jeges északi szél. A szél, ami a lelkedet is ki akarja űzni belőled, de velem épp az ellenkezőjét műveli. Számomra csodatévő szél, lelki szemeim előtt látom, ahogy felkorbácsolja a Balaton vizét a szél, és hízlalja majd egész éjjel, és talán még kedden is.

ELSŐ felvonás:
KEDD DÉLUTÁN (január 9.) merészkedtem ki először a partra, mondván, hogy talán addigra csillapodik annyira a légmozgás, hogy elviselhető lesz valamelyest. Arra ügyeltem, hogy nem csábítottam el senkit magammal, nehogy pofára esés legyen belőle, hisz az egyértelműen látszott, hogy napsütés nem várható, anélkül pedig a jég nem annyira látványos. 

A hozzánk legközelebb eső partszakaszokkal indítottam, Balatonberény, majd Balatonmáriafürdő. Utóbbi helyszínen készítettem először képeket, de be kell valljam, hogy szinte az életemet kockáztattam. A csodatévő szél átváltozott megveszekedett, gonosz széllé, ami kifolyatta a szemem, egyfolytában a pofámba fújta a hajam, lefújta a kapucnit a fejemről (mondjuk ebben hibás voltam én is, mert felvehettem volna azt a kabátomat is, aminek sokkal stabilabb a kapucnija) és ami a legfájóbb volt, kővé fagyasztotta a kezemet. Mindeközben a göröngyös jégen próbáltam úgy lavírozni, hogy ne vágódjak el, mert az csúnya zúzódásokat eredményezett volna. Közben meg figyelnem kellett Neo-ra is, hisz ő a teljesen szabad sétáltatásban hisz, azaz oda megy, ahova ő szeretne, csak az a fontos neki, hogy én még a látóterében legyek... és messzire ellát. Jól behívható, de a szél süvítését komoly energiámba került túlüvölteni. Fotózni egy cseppet sem volt kedvem, nem is igazán éreztem, hogy lenne ott bármi látnivaló. Mindentől függetlenül jó volt látni a tomboló vizet és a már mindenre rárakódott jeget. Azért próbáltam megörökíteni a látványt, kisebb-nagyobb sikerrel.

Neo igazából utálta az egészet, fogalma nem volt, mi a büdös francot keresünk ott, sehol egy pocok, vagy egy fácán, minden csúszik és hideg. Iszonyú boldog volt, amikor bepattanhatott végre az autóba. Kissé naiv módon, azt gondolhatta, hogy haza fogunk menni.

Ez a kép már a Bélatelep Strandon készült, itt kellemesebb volt a időjárás. Sokkal több kedvem volt vacakolni a képkészítéssel. Neo szerencséjére hamar ránk sötétedett, szenvedései a végéhez közelítettek. 

Ekkor egész komolyan azt gondoltam, hogy nem érdemes többször kijönni, hisz ennél a korábbi évek sokkal többet adtak. Tévedtem... 

MÁSODIK felvonás:
Szerda és csütörtök volt a felhőtlen és szélmentes nap, mondtam a családnak és a barátoknak, hogy csak ki kellene menni, hátha a napfény életet lehel a jégbe. Meg amúgy sem sűrűn van ilyen, amikor csak mód van rá, meg kell nézni. 
CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁNra (január 11.) esett a választás, munka és iskola után érkeztünk, a szélrózsa minden irányából, különböző időpontokban, de végül „partot értünk” mindannyian…

Mit is mondjak? Igazi ékszeresdoboz-élmény volt a langymeleg napsütésben andalogni. Nem kellett küzdeni az elemekkel. Ekkor inkább a ráfordítható idő rövidsége volt fájó. Ilyenkor amúgy is azt érzem, hogy fogalmam sincs hogyan kellene ezt lefotózni, csak az ösztöneimre tudok támaszkodni. Közben pedig reménykedek, hogy nem kell nagyot csalódnom bennük. 

A tükrösima jég mesebeli és valószínűtlenül szép volt. Ki gondolta ekkor még, hogy másnap ripityára törik az egész... Na, de ne szaladjunk ennyire előre! 

Nem tudtam könnyen elengedni ezt az angyalszárnyszerűre sikeredett formát. :) 

Bocsánat! Ez itt kérem a természet alkotása, nekem a világon semmi közöm nincs hozzá. 

Nem kértem engedélyt a gyerekemtől, hogy közzé tegyem a fotóját, de mivel tudom, hogy úgysem fogja megnézni ezt a bejegyzést (sem), bátran iderakom. 

Az este zárásaként Pétert Csilláék elvitték korcsolyázni. Indultam volna hazafelé, amikor Szilu rákérdezett tőlem, hogy mi legyen a hét elején felvázolt, péntekre időzített írottkői kirándulásunkkal, én meg mondtam neki, hogy részemről fújjuk le. Erre ő, hogy oké, de akkor ő kimegy a Balatonra napkeltézni. Én meg, hogy nélkülem ugyan nem mész sehova! Ezzel a lendülettel nyomban intéztem egy szabadnapot magamnak. Így történt, hogy még haza sem értem a Balatonról, de már a következő felvonás körvonalazódott. 

HARMADIK felvonás:
PÉNTEK HAJNAL (január 12.)
Napkelte előtt a Balatonmárián landoltunk. Az előrejelzésekből határozottan kiolvasható volt, hogy erős szél várható, de az előző este nyugalma után ez számomra annyira szürreális gondolat volt, hogy egyáltalán nem számoltam vele. Amint kinyitottam az autó ajtaját, nyomban vissza is akartam csukni, de a szél belekapaszkodott és még nagyobbra nyitotta. Nem említettem még, hogy mivel nem vagyok téma-irigy, szóltam még a két Attilának, hogy csatlakozzanak hozzánk. Az első mondatom feléjük, hogy ezer bocs, erre nem számítottam. Kedden csak a parton tombolt így a szél, a parkolóban alig volt légmozgás, bele sem mertem gondolni, mi vár ránk. Komolyan féltem elindulni a vízpart felé. És tovább hajtogattam a bocsánatkéréseimet, de szerintem az összeset nem is hallották a szél süvítése miatt. 

Az volt a szerencse, hogy az idő előrehaladtával kellemesen giccses színek kezdtek megjelenni az égbolton, ez adott némi reményt, hogy talán nem volt totál hülyeség a megfagyást választani a kellemesen meleg munkahelyi körülmények helyett.  

Készült egy csoportkép is tanulságképpen, nehogy elfelejtsük, milyen harcolni a természeti elemekkel. 

    Fotó: Szabó Attila

Következő pont ismét Bélatelep volt. Nem akartam elhinni, hogy a tegnap még gyönyörű, tükörsima jég teljesen összetört.

Kaptunk némi napsütést és hozzá izgalmas felhőket. 

Távolban a Balatonfenyves Kikötő:

                                                Fotó: Szabó Attila

A fény magunkra hagyott bennünket. Kerestünk egy szélárnyékos helyet, ahol meghalljuk egymás szavát. Vázoltam, hogy szeretnék elsétálni Fonyódig... Nem arattam osztatlan sikert ezzel a felvetéssel, kedvesen hallgattak és nagyon ügyesen úgy alakították a beszélgetést, hogy én mondjam ki, hogy menjünk haza. 

NEGYEDIK felvonás.
SZOMBAT DÉLUTÁN (január 13.) a családdal indultunk el, néhány ismerőssel is felvettük a kapcsolatot, hátha össze tudunk futni. Mióta a közösségi médiában villám-sebességgel terjed a híre a természeti látnivalóknak, biztosan lehetett tudni, hogy a hétvégén kb. kétmillió ember lesz kíváncsi a balatoni jégvilágra. Ráadásul az időjárás is kedvező volt, szóval inkább hárommillióan szálltuk meg a partokat. Három évvel ezelőtt kezdődtek az efféle „inváziók”, akkor sokkoló volt a látvány, hogy milyen rövid idő alatt lehet mindent letarolni, letaposni, letörni. Most annyival jobb volt a helyzet, hogy számítottunk rá. Bélatelepre annyi ember volt kíváncsi, hogy egy nyári strandnap is megirigyelhette volna. A hangzavar is hasonló volt, ezért innen hanyatt-homlok menekültünk. 

Fonyódligeten sem volt lézengés, de ott olyan hosszú a sétány, hogy jobban eloszlott a nép. A látvány nem mindennapi, őrület, mi rejlik a természet erőiben. 

Mostanra ennek a látványosságnak csak az emléke maradt, lassan visszaveszi a természet, amit adott. Le lehet nyugodni és táplálkozni az emlékekből.

+1... ÖTÖDIK felvonás.
SZOMBAT REGGEL (január 20.) 
Nem részletezem miként, a lényeg, hogy napkelte után harmadmagammal a balatonmáriai strandon találtuk magunkat. Ott pedig meglepő látvány fogadott, a kelőben lévő nap bearanyozta egy szűk sávban a jeget. 

10 óra után tartottam hazafelé. Ekkor szembesültem vele, hogy egyáltalán nem lett volna szabad kimozdulnom, hisz otthon sokkal szebb idő volt. Az előző napon leesett hó, a -7 fokkal és a napsütéssel olyan egyveleg, ami nagyon ritkán fordul elő. Szerencsére jutott még a jóból, hazaérve egy villámgyors reggeli után már kint voltam a kutyával a csodás télben, ráadásul másnap, még kaptunk belőle egy adagot. 

Jövök nagyon hamar egy zúzmarás és napsütéses bejegyzéssel. Ne menjetek messze!