Ősz, erdő, köd

Írta: Tollár Eszter / 2025-10-18 11:39:48 / 0 hozzászólás

Nem olyan jó, köhögősen betegszabin lenni, de ha pont ilyenkor ül a tájra sűrű köd, akkor mondjuk úgy, van öröm az ürömben. A reggeli kutyasétáltatás maximum a magas láz miatt tud meghiúsulni, és mivel ennek nyoma sem volt, megcéloztam a közeli erdőt, ahova rendszeresen járok, ha az átlagosnál több szabadidőm van efféle úri huncutságra. Gyalog is el lehet ide érni a házunktól, de az oda-vissza több mint 3 óra, erre azért még nem volt kapacitálva a szervezetem, ezért az út oroszlánrészét autóval tettem meg. Így viszont az autótól csupán plusz 20 perc kellett, hogy a megmaradt falatnyi bükköst elérjem. 

Neo ott sündörgött körülöttem… Muszáj is volt neki, mert tavaly novemberben ezen a területen elvszett (fél óra múlva került csak elő), úgyhogy most fokozottan figyeltem rá. Ez úgy nézett ki, hogy ha nem hallottam, hogy a közelben motoszkál, akkor hisztérikusan hívni kezdtem, amire általában néhány másodperc elteltével reagált. Megmutatta magát, majd ment vissza a dolgára.

Végre kirajzolódtak a jellegzetes őszi pókhálók, amik akkor jelennek meg, ha a pára láthatóvá teszi őket. A párát idén sajnos vékonyan mérte a természet.

A kutyámról csak akkor sikerült képet készítenem, ha hajlandó volt pár másodpercre megfékezni magát és felmérni a következő pontot, ahova elszalad. 

Itt már látszik az alagút vége, innen még 10-15 perc és elérjük az autót, majd végig gurulunk azon az úton, amit sétálva szoktunk megtenni. Nagyon furcsa, de nem esett jól a lelkemnek, hogy nem gyalog mentünk az úton. Mondom, a lelkemnek, mert a náthától legyengült testem nagyon boldog volt tőle. 

Ezen a képen pedig Neo távolba révedő tekintetéből kiolvasható, hogy ő mennyire okos és jó kutya. Ha nem az én kutyám lenne, nagyon irigykednék a gazdájára és én is akarnék egy ilyet.