November ajándéka

Írta: Tollár Eszter / 2025-11-25 21:46:33 / 0 hozzászólás

Mindig mondom, számomra a november a legkedvesebb hónap. Az első felében még ott vannak az október színei, a második felében a ködös reggelek ígérete, a rendkívül színes pirkadatok lehetősége és ami a legfontosabb, a tél előhírnökei, az enyhe fagyok és a havazás esélye. Ezen a hétvégén a tél jött látogatóba, én pedig fotóztam és fotóztam.

Szombat reggel kezdett havazni. Nem olyan régen kaptam vissza a szervizből a Canon PowerShot G3X-et (ezúton is nagyon köszönöm a közreműködőknek a segítséget), nélküle ez a kép nem jöhetett volna létre. A 600-as gyújtótávolság nem hazudik. Szabad szemmel Neo csak egy apró, alig látható pont volt a távolban.

Délutánra már szemet gyönyörködtető volt kinézni az ablakon, hát útnak indultunk. Ritkán lehet ilyen szűz utcaképet látni, hát ezzel indítottam a sort.

A szokásos út. Millió kép készült már itt, mindig szép, de behavazva olyan, mintha egy mesében sétálna az ember.

Neo kedvéért kanyarodtunk be az erdőbe, ami több szempontból is jó döntés volt. Nem csak lélegzetelállító látvány volt a friss fehérség a fákon, de a metsző széltől is megóvott bennünket az erdő.

Oly annyira hittem az időjósoknak, hogy már pénteken megbeszéltem Attilával, vasárnap reggel elviszem magammal a „bükkösömbe”. Attól az enyém, hogy aránylag sokszor megjelenek itt (visszatérő látogatók, tudják ezt). Nem kellett csalódnunk, sok fán még virítottak a megsárgult levelek, kb. ugyanannyi már rozsdabarna volt. Szépen hozta az ősz-tél átmenet hangulatát.

Aztán bementünk a „málnásba”. Öt éve, amikor először bolyongtam erre, egészen járható volt az erdő. Most is jártuk, azzal a különbséggel, hogy normál emberként mentünk be és hóemberként jöttünk ki. És izgultunk, hogy ne szakítsák ki az ágak a kabátunkat. Jó, hát a bükk nem akác, sokkal barátságosabb „jószág”, így nem történt kabát-szerencsétlenség.