Hófehér és jéghideg

Írta: Tollár Eszter / 2024-01-24 21:43:43 / 0 hozzászólás

Nagyon furcsa dolog történt. Esett a hó januárban. Méghozzá pén-te-ken... Ilyen szürreális eset nem történt időtlen idők óta. Mindennek fejében úgy esett le az a hó, hogy nem olvadt el két órán belül. Döbbenet. Azóta sem térek magamhoz. 

Ez az esemény megérdemelt egy fotót, amin én is rajta vagyok. (Köszönöm a képet, Vera!)

Volt ám nálam fényképezőgép, de mivel fotóztam? Igen, mobillal. (Mentségemre szóljon, hogy mennem kellett dolgozni, ami meglehetősen gyenge érv, de jobb nem jutott eszembe.)

Szombat. Még sötét volt, amikor elmentem otthonról, jó ötletnek tűnt a Balaton partján kezdeni a napot (lásd: előző poszt legvége), de ahogy hazafelé közeledtem, kiderült, hogy felénk van a legszebb idő hetedhét határon. Errefelé volt csak hótakaró és 10 óra tájt még mindig -5 fok körüli hőmérséklet. A verőfényes napsütés pedig megkoronázta az egészet. Tudtam, hogy amint hazaérek, összeszedem a kutyát és sietek ki a saját terepemre. A rétre érve láttam, hogy az apró fűszálak zúzmara-köntösben tündökölnek. Onnantól talajszintről láttam a világot.

Neo havas pofája is ebből a perspektívából került a látóterembe. 

Mikor kellőképpen átfagytam a talajon, továbbálltam. Nem tudom valaha láttam-e zúzmarával borított hókupacokat, de ha igen, akkor az olyan régen lehetett, hogy már nem emlékszem rá. Önmagában azonban nem voltak elég látványosak, hát az egyikbe életet leheltem. 

Vasárnapra -12 fokot,  ragyogó napsütést és szélcsendet jeleztek előre a meteorológusok, ezért napkeltére már terepen voltunk. Csend honolt, csak a hó ropogása hallatszott a lépteink nyomán. A kórók tündöklő zúzmarába öltözve, mindenhonnan áradt a makulátlan tisztaság és a nyugalom. Hihetetlenül szép és varázslatos volt minden, amerre csak néztünk. 

Neo is nagyon szép volt benne. :) 

„Sirályszabásúak” húztak el fölöttünk több hullámban, V alakzatban. Ami önmagában nem volt nagyon fotogén látvány, de ezzel a repülővel már egész jól mutatnak, szerintem. 

Majd újra visszatértem a földközelbe és igyekeztem a pillangókat idéző zúzmara-arzenált valahogy lefotózni. Az erre legalkalmasabb objektívem persze otthon maradt. Egyszer majd ezt is megbocsátom magamnak. 

Igen, Neo is élvezte a sétát. :D

Búcsúzóul készítettem még néhány képet talajszinten, de a gyomrom hazahúzott, pedig pár órával korábban úgy gondoltam, hogy aznap nem megyek be a lakásba. 

Most pedig az a feladat, hogy hálával emlékezzünk ezekre  a napokra, mert nem valószínű, hogy a közeljövőben lesz hasonló szerencsénk.