DOLOMITOK • Katasztrófaturisták

DOLOMITOK • Katasztrófaturisták

Írta: Tollár Eszter / 2021-03-23 22:25:38 / 0 hozzászólás

VISSZATEKINTŐ • 2018 novemberében történt (és íródott)

Úgy döntöttem, színt vallok. Én eredendően egy otthonülő típus vagyok. Többek között ezért is van szükségem kutyára, akivel ki kell tennem a lábam, ha esik, ha fúj. És szerintem ezért kaptam a sorstól olyan barátokat, akik a derült égből egyszer csak azt kérdezik tőlem, hogy „Ugye el tudsz jönni november elején a Dolomitokba egy hosszú hétvégére?” Ilyen kérdésre csak egy válasz létezik, mégpedig egy határozott „igen”, anélkül, hogy igazából átgondolnám, mire is bólintok rá. Igaz, nagy kockázat nincs az ilyen utakban, hisz a bandát már jól ismertem, az úti célt is, időm az van, pénzem mondjuk annál kevesebb, de erre azért valahogy telik. 

A csütörtök esti érkezés sima volt, ez alkalommal nem navigált félre bennünket a GPS. A szállás kifogástalan, csak elfelejtettek időben befűteni, így az első éjszakán az elalvás komoly nehézségekbe ütközött (számomra). 

Pénteken útra keltünk.
A mentetrend a szokásos: van cél, de útközben satufékkel állunk meg, amint fotótéma ígérkezik. Nagy meglepetésünkre a vörös fenyők még teljes őszi pompájukban díszelegtek, kristálytiszta patak csörgedezett az út mellett, hát lehorgonyoztunk egy kis időre.

A következő megálló egy kis település, Pocol kapuja volt, itt szépen elidőztünk. Jó hely volt ez nekünk. 

A Falzarego-hágón át vezetett tovább utunk.

A hágó után következett az a szakasz, aminek a látványa meghatározta a hétvégénket. Két héttel korábban nagy erejű vihar pusztított a környéken, amiről meglehetősen kevés hírcsatorna számolt be, én csupán egy posztot láttam a Facebook-on róla egy magánszemélytől.

Ahogy haladtunk tovább, úgy bontakozott ki a kép, hogy mekkora erőket rejt a természet, ha bepipul.

El nem lehet képzelni, mit érzett és hallott az, aki ebben a házban tartózkodott a vihar idején. 

Pár száz méterrel feljebb pedig, mintha mi sem történt volna. 

Ezek a képek pedig segítenek elgondolkozni azon, hogy milyen elképesztő munkát végezhettek itt, hogy járhatóvá tegyék az utakat. 

4 évvel ezelőtt itt, a Giau-hágóban rengeteget fotóztunk, nekem most ez az egy árva felhő-sárkányos képem lett. 

Körbeértünk, újfent kedvenc településünkön landoltunk, ugyanott parkoltunk, ahol reggel. Pocolt körbeölelő hegyek egy másik arcát mutatták nekünk.

Végül pedig kerültünk egyet a Misurina-tó felé. Az ok az volt, hogy Krisz és én nem igazán tudtuk feldolgozni, hogy le van zárva a Tre Cime-re vezető út, a saját szemünkkel akartuk látni. És láttuk. 

Ha pedig már ott voltunk, mind a négyen állványra raktuk a gépet és legalább a tavat lefényképeztük. 

Otthon aztán jól bevacsoráztunk egy jóféle egységben. Az otthon jelen esetben Sesto-t jelenette, aminek a másik neve Sexten. Valahogy a fiúk jobb szerették ezt a nevét használni. Ki érti ezt? 

Második nap:
DOLOMITOK • Fények játéka

DOLOMITOK galéria

Tags: Dolomitok

A * jelölt mezők kitöltése kötelező.

ellenor