DOLOMITOK • Őszi fotótúra behavazva

Írta: Tollár Eszter / 2021-03-24 16:40:22 / 0 hozzászólás

VISSZATEKINTŐ • 2019 novemberében történt (és íródott)

Arról volt szó, hogy idén kihagyom az őszi dolomitos fotótúrát, de annyira vagyok szeretve, hogy lélektani hadviselés áldozatává váltam. Három pasi ostromolt, három különböző csatornán, egyszerűen nem lehetett nemet mondani. Persze, a szívem végig menni akart, csak egyéb prózai okok mondatták velem az ellenkezőjét. Na, de a lényeg, hogy soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha ezt a túrát kihagyom. És azt kell mondjam, örök hálával tartozom a fiúknak. 

Indulásunk előtt két héttel leesett az idei első őszi hó a környéken, nem tudtuk, mi vár ránk. Az időjósok sem biztattak bennünket. Benne volt a pakliban, hogy eredménytelen lesz a mi kis akciónk. Aztán az első reggel ismét bebizonyosodott, hogy a Dolomitok maga a csoda és szeret bennünket. Mi pedig viszont szeretjük „őt”. Őrületesen sok volt a hó és gyönyörűen letakarított, szárazak az utak. Még a járdák és a parkolók is. (Nem is merem a hazai viszonyokhoz hasonlítani.)
Alig hagytuk el a szállást, máris meg kellett állni fotózni, ebből született a két következő kép. Ugye, hogy egy csoda? Az bizony! 

Körülnéztünk a Misurina-tónál, de hűlt helyét találtuk csak, be volt fagyva és havazva. De mi ettől nem voltunk ám szomorúak! Mert imádtuk ezt a gyönyörű fehérséget, a napsütéssel és a felhőkkel együtt pedig maga volt a fotós-paradicsom.

A buszt meg hiába vártuk. 

Folytattuk az utat. Meg-megálltunk, ha lehetőség volt rá, élveztük a téli tájat, amiben idehaza olyan kevés adatik mostanában. Pláne ősszel. 

Vagány volt ez az „ablakos” jelenet. 

Itt éppen megpróbálnak utolérni a többiek. Annyira szép volt az a domb (ami éppen mögöttem van), hogy nem voltam hajlandó várni rájuk. Persze, nem is vártak tőlem ilyet.

Na, erről beszéltem. Annyi kép készült itt, megértem kiszelektálni, mi kerüljön elétek. 

Jól mutatnak a hóban, ugye? 

De így sem rossz az összkép. :)

Fotó: Dr. Simán László

Krisz jól bedőlt nekem.

Én pedig hólabdáztam a hegyekkel. 

Fotó(k): Kovács Krisztián

A Giau-hágóra menet megálltunk kicsit fotózkodni.

Egy ilyen hófal támasztása rajta volt a bakancslistámon. Ez is pipa. 

Fotó: Kiss Nándor

Ezt a gyakorlatot semmiképpen nem szerettem volna kihagyni. És pont ebédidőben jutott eszembe. 

Fotó (mobilos): Kovács Krisztián

Második fogás és egy kompromittáló csoportos szelfi. 

Fotó (mobilos): Kovács Krisztián

Hivatalos csoportkép, focicsapatosan összekapaszkodva... Nem vagyunk túl hiteles focisták, azt hiszem. 

Fotó: Kovács Krisztián

Falzarego hágó, Cinque Torri sziklák. 

Krisz közben – az ő szavaival élve – épp kiszámolja a hó magasságát....sok jött ki neki.

Elindulunk lefelé... Azon az úton, ahol tavaly is jártunk, kb. két héttel a környéken pusztító viharok után. A látvány egy év eltelte után is  sokkoló.

A nap utolsó helyszíne, már majdnem „otthon”, egy apró tó Sesto mellett. 

Másnap nem kegyeskedett az időjárás a barátunk lenni, de legalább nem zuhogott az eső, mint ahogy előrejelezték. 
Első cél a Braies-tó volt, mert alig 20 percet kellett hozzá autózni, meg mert azt hittük, hogy jó lesz ott nekünk. Mondjuk jó is volt, továbbra is értékeltük a téli táj adta élményeket és fotózgattunk is, amikből nekem kettő került most ide. A második akárhol is készülhetett volna, de pont itt lőttem. 

Aki meg kíváncsi rá, hogy néz ki ez a tó a valóságban, pontosabban tavaly milyen volt itt nekünk, az KATTINTSON IDE!

Az is jó ötletnek tűnt, hogy a Carezza-tó felé vegyük az irányt... Jó az, ha van valamiféle cél. De végül nem volt szerencsénk, úgy ráült a köd a tájra, hogy csak azért tudtuk, hogy hol van a tó, mert 2014-ben jártunk már ott... Aztán jobb híján táblákat fotózgattunk, azok legalább látszottak. 

Krisz hozta a formáját, „táblanyelő”-ként debütált, szerintem egyedülálló a világon. Meg május elsejei felvonulásosat is játszott, táblalufival vonult. 

Vasárnap szedtük a cókmókunk, búcsúztunk a havas tájtól. Azóta is hiányzik. A hó is meg a hegyek is. 
Hazafelé bőven volt időnk betérni Bledbe, ahova a legjobbkor érkeztünk, szét is fotóztuk az örök és megunhatatlan témát. 

Ez meg csak egy szálloda fala.

A Bohinji tóhoz is mindenképpen el szerettünk volna menni, ami meg is történt... Itt éppen azt várom, hogy elálljon az eső, ami pont az érkezésünkkor döntött úgy, hogy jól megered. 

Fotó: Kovács Krisztián

Miután nagyjából elállt az égi áldás, életem legsikeresebb fotómodellkedése következett, ... Igaz Krisz csak hátulról és kapucniban volt hajlandó lefotózni, ez azért kicsit aggasztó. 
De mi tagadás, ebben a semmilyen színű időben a piros kabátom tényleg jól mutat. 

Fotó: Kovács Krisztián

Fotó: Kovács Krisztián (az én mobilommal)

Fotó: Kiss Nándor

Doki is kihasználta a piros kabátos „jelmezemet”, ő is megörökített a drónjával. :) ... Mert minden képre kell egy kis piros.

Fotó: Dr. Simán László

Mit is mondhatnék így a végén? Remekbe szabott 3 és fél napot töltöttünk el együtt. Igazi feltöltődés volt és szerethető képanyag született.

DOLOMITOK galéria