Ősszel a Dolomitokban - Nem felhőtlen

Írta: Tollár Eszter / 2023-11-02 17:33:15 / 0 hozzászólás

Nem is olyan régen állapítottam meg, hogy én már kipipáltam az őszi Dolomitokat, teljesen felesleges elmennem újra. Aztán jött egy telefon Szilutól, hogy bevennének harmadiknak egy fotótúrára. Azonnal elfelejtettem a néhány héttel korábbi megállapításomat, és ha nem csal az emlékezetem, habozás nélkül bólintottam. Néhány nap múlva Attila is igent mondott, ezzel a kocka el volt vetve. Az időjósok össze-vissza ijesztgettek bennünket, összességében megállapíthatjuk, hogy lehetett volna sokkal rosszabb sorsunk is. 

Megérkezésünk után igyekeztünk az utolsó fényeket elcsípni. Ilyenkor születnek azok az első képek, amik nagy része a lomtárban köt ki. (Most sem volt ez másként – nálam legalábbis.) De azért töretlen hittel és boldogan nyomtuk a gombokat, hátha összejön egy használható kép. 

Magam részéről ezt az egy fotót tudom prezentálni a boldogságban eltöltött első esténkről. 

Természetesen napkeltére újra felnyargaltunk a szállásunkhoz legközelebb eső fotópontra. Hajszál híján lekéstük a fényeket, pontosabban engem ez a gondolat mardosott az úton, és ennek meglehetősen idegesítően, folyamatosan hangot is adtam, ezzel minden bizonnyal a sofőrnek az agyára mentem, a többiekről nem tudok, mert mögöttem ültek és hallgattak. Hát volt mit. :D 

Száz szónak is egy vége: nem késtük le.

Hanna nem bízta a véletlenre. 

Dolgunk végeztével, tartottuk magunkat az ütemtervhez. Irány a Seceda! Jó ötletnek tűnt, jó sok pénzért felvitetni magunkat a tetőre... Mondjuk tényleg jó ötlet, csak éppen nem akkor, amikor a látótávolság kb. 2 méter...

                         Fotó: Hanna

... és vízszintesen esik a hódara a nulla fokban. Így viszont volt alkalmunk havasi csókákkal bohóckodni. Szilu idomította nekem őket, én meg próbáltam fotózni a csontig átfagyott kesztyűtlen kezemmel (mert azt ugye otthon felejtettem).  

Itt éppen reménykedve állunk a kijelölt fotóponton, hátha látunk egy kis csücsköt a hegyből. Talán látszik, hogy nem őszinte a mosolyunk. 

Fotó: Attila

Mutatom, mit kellett volna látnunk:

És ennyi bukkant elő belőle jó két óra tipródás után:

A völgyben viszont lassan nagyon szép táj rajzolódott ki. 

Na igen. Ez egy vasárnap volt. És bár turisztikai szempontból holtszezon, hétvége lévén több százan álltak sorban az éppen nem létező látványért. Rémülettel tölt el a gondolat, mi lehet itt a nyár derekán. 

Feladva a szélmalomharcot, reményteljesen távoztunk a helyszínről, hátha ad még valamit nekünk a Dolomitok. 

Fotó: Attila

A Pordoi-hágót vettük célba. Út közben meg-megálltunk fotózni és enni.

Kicsit megijesztettünk néhány őzet, jól összegubancolódtak, de hamar kibogozták magukat. :D 

A 9 évvel ezelőtti formula nem jött be, akkor Sziluval közös emlékeink szerint a Pordoi-hágót telibe sütötte a lemenő nap. Kicsit értetlenül álltunk a „nem-napsütötte” sziklák tövében, mire szép lassan leesett mindkettőnknek, hogy anno órákkal korábban keveredtünk ide. Így maradt ez az egy szem „kocka” a részemről.

Az égtáj-ellenőrzés viszont fehéren-feketén kirajzolta, hogy a napkelte fénye telibe fogja ragyogni a sziklákat, tehát nincs más választásunk, mint itt indítani a másnapot. 

És úgy is lett.

Folytatás: DOLOMITOK - FotóTúra

DOLOMITOK galéria