4N AZ OLASZOKNÁL • Első nap, ráhangolódás

4N AZ OLASZOKNÁL • Első nap, ráhangolódás

Írta: Tollár Eszter / 2021-03-21 19:46:39 / 0 hozzászólás

VISSZATEKINTŐ • 2014 októberében történt (és íródott)

• ELŐZMÉNY: 4N AZ OLASZOKNÁL • Nulladik nap a Dolomitokban

Október 5-én a Dolomitok lábánál ért a reggel. 7 óra magasságában kivetett az ágy, miközben a pasik az igazak álmát aludták (egyesek horkolták). Ténferegtem kicsit, majd gondoltam, hogy meglepem őket és készítek egy „terülj-terülj asztalkám”-at. Nem tudom, hogy látszik-e, de ez a kis mutatvány majdnem egy órai munkámba került. Az ébredező férfinép nagyon elégedetten üdvözölte a látványt és figyelmeztettek, hogy vigyázzak, mert meg fogják szokni, én pedig megnyugtattam őket, hogy nem lesz több ehhez hasonló eset és bár akkor nem gondoltam ezt teljesen komolyan, tartottam a szavamat.

Ebben a kacsalábon forgó palotában laktunk majdnem egy hétig.  

Az éjszaka hideg volt, de a nap nagy erőkkel támadt, mi pedig éppen csak útnak indultunk, amikor ez a „füstölgő” templom állta utunkat. Fék, parkolás, négy fotógép elő és kerestük a megfelelő perspektívát.

Ha nem épp a templomra céloztam a géppel, akkor a környező hegyekben kellett gyönyörködnöm.

A nap feladta a küzdelmet, a felhők eluralkodtak a tájon, nekünk pedig nem volt kidolgozott tervünk, így eljött az ideje egy helyi térképvásárlásnak és némi Laár András klasszikus felidézésnek, amiben Doki jeleskedett igazán, nekem pedig sikerült elcsípnem egy pillanatot, amikor épp nagyon beleélte magát az egyik klasszikus versikébe.

Sétáltunk egy kisebbet, de nem sok babér termett nekünk. (Vagy csak nekem?) Hamar továbbálltunk.

Találtunk egy patakot, ahol a csepergő esőben elidőztünk. Bevallom, én nehezen találtam fel magam, talán azért is, mert tavaly a szlovéniai Vintgar-szurdokban a hosszú záridős vizes témát már alaposan kiveséztem. Azért nyomtam szorgalmasan a gombot, lett is két képem, amit nem kukáztam ki. 

Ezen a helyen piknikeztünk egy kellemeset, ahogy jó magyar turistákhoz illik, a Krisz meg nem bírja, ha normálisan néz ki egy fényképen.

Este a térkép fölé hajolt a két főkolompos, aminek eredménye is volt, másnap egy egészen elképesztő, fotótémákban igencsak gazdag nap várt ránk, amiről akkor még sejtelmünk sem volt…

4N AZ OLASZOKNÁL • Második nap, a Dolomitok megmutatta magát
4N AZ OLASZOKNÁL • Harmadik nap, Visítós Sella
4N AZ OLASZOKNÁL • Negyedik nap - Esős, felhős, napos, csókás
4N AZ OLASZOKNÁL • Ötödik nap - finálé

DOLOMITOK galéria

TAGS

A * jelölt mezők kitöltése kötelező.

ellenor